2018.10.30.

20 éves a Nemzetközi Űrállomás – ünnepeljünk észleléssel!

 

Közös észlelésre való felhívás

1998. november 20-án „született” a Nemzetközi Űrállomás, mindannyiunk ISS-e, az első egységét, a Zárja nevű orosz modult e napon lőtték fel Bajkonurból, majd december 4-én követte az amerikai Unity modul indítása az Endeavour űrsiklón, a két egységet december 7-én kapcsolták össze. Ezt követően további másfél éven át folytak a szerelési munkálatok, majd 2000. nyarán juttatták fel a lakómodulként szolgáló orosz Zvezda elemet, és ez év novemberétől lakott is az Űrállomás. A fejlesztése, további építése folyamatosan zajlik a mai napig, s a tervek szerint kb. 2028-ig üzemelhet még.

Rövid dokumentum film a Zárja és Unity egységek összekapcsolásáról, az ISS születéséről

 

Az Űrállomást a NASA, a Roszkozmosz, a JAXA, az Európai Űrügynökség és a Kanadai Űrhivatal üzemelteti nemzetközi egyezmények keretein belül.

Az Űrállomás 20. születésnapját ünnepeljük együtt, a novemberi időszakban számos lehetőség adódik a megfigyelésére! A hónap első felében (nov. 15-ig) a hajnali égen láthatjuk az átvonulásait, majd november utolsó hetében (nov. 23-át követő napokon) már az esti égboltot szeli át, s lesz átvonulása a Hold előtt is, így igazán érdekes látni- és fotózni valóink lesznek! Az esti átvonulások során esetleg járdacsillagászati akcióval is lehet kedveskedni az érdeklődőknek, ehhez 27-én és 29-én lesz kedvező, magas és hosszú útvonalú kora esti alkalom.

Igyekezzünk a lehetőségeket kihasználni, s emlékezzünk meg az évfordulóról egy-egy észlelési beszámolóval, illetve fotóval, várjuk a felvételeket és a megfigyeléseket!

Landy-Gyebnár Mónika

Észlelési útmutató

Kezdésnek érdemes megnézni, mikor látható az ISS az adott tartózkodási helyről. Erre a Transit Finder vagy a Heavens-Above weboldalakat ajánlanám, alternatívaként az ISS Detector nevű telefonos alkalmazást, mely elérhető Android és iOS platformra egyaránt. Továbbá a köztes időszakokra érdemes tájékozódni, nem-e lesz esetleg a közelben Hold vagy Nap előtti átvonulás. Ugyanis azokban az időpontokban, amikor sem reggel, sem pedig este nem látható az Űrállomás az a helyzet, hogy

– vagy nappal lehetne látható, de olyankor túl világos az égbolt,
– vagy pedig éjszaka, de akkor a Nap fénye már nem világítja meg a felületét, így láthatatlan marad számunkra.

Ezek tökéletes alkalmak lehetnek Hold vagy Nap előtti átvonulásokra. Erre a célra pedig inkább egy telefonos alkalmazást ajánlanék először, ami ISS Transit Prediction névre hallgat és csak Androidra létezik. Alternatívaként pedig a Calsky weboldalt, annak használatáról rövid segítséget pedig itt találhattok.

Kis extra információ, amolyan plusz izgalom forrás, hogy a SpaceX CRS-16 nevet viselő teherhajó küldetése november 27-ére van betervezve. Pontos időpontot még nem adtak meg, nem is nagyon volna értelme. A dátumhoz közeledve hírt adunk a fejleményekről a Magyar Amatőrcsillagászok csoportban is, de egészen biztosan ide is készül majd egy beharangozó cikk pár nappal a tervezett indítás előtt.
Tehát ha nem lesz semmilyen csúszás az indítás dátumát és időpontját illetően, a hónap végén akár még a Dragon hajót is láthatjuk csendben átsuhanni az égbolton, napról napra egyre közelebb az ISS-hez.

Észlelés beszámolók

Várjuk az ISS fotóitokat és észlelési beszámolóitokat! Szinte bármilyen felvételt küldhettek, (mondjuk ha lehet ne kézben tartott telefonos videót), lehet ez csíkhúzós hosszú záridős fotó fényképezővel vagy arra alkalmas telefonnal, esetleg ezekből készült kompozit fotómontázs vagy time lapse felvétel. Aki pedig rendelkezik arra alkalmas felszereléssel, esetleg közeli felvételt is küldhet. És ami nagyon fontos az az ehhez kapcsolódó beszámoló, ugyan nem kötelező, de nagyon örülnénk neki! Mivel november 20-a épp olyan időpont, amikor nincsenek reggeli/esti átvonulások Európa területén, ezért bármilyen felvételt elfogadunk, ami novemberben készült.
(A beküldött megfigyeléseitek egyelőre a cikk végén találhatóak)

Tiszta eget és sikeres észlelést!

Nagy Szabolcs

 

Beküldött észlelések

Benei Balázs

Amikor csak tehetem, igyekszem megörökíteni az ISS-átvonulásokat, de a ‘macsnet’ felhívása a novemberi észlelésekre plusz motivációt adott erre a Nap előtti átvonulás megörökítése. Az átvonulás sávjába beleesett XI. kerületi lakhelyem, talán ennek tudható be, hogy különösebb rákészülés nélkül raktam össze a távcsövet 20 perccel az esemény előtt. Mivel az udvarról 40° alatt nem látszik semmi, autóba raktam az állványra erősített távcsövet, majd rövid furikázás után egy közeli Aldi-parkolót választottam.
Úgymond „partizán” módszerrel észleltem: 2 perccel az esemény előtt leparkoltam, autó mellé felállítottam a távcsövet, gyors élességállítás, telefonon elindítottam a felvételt, majd elégedetten konstatáltam, hogy a jelzett időpontban komótosan átvonul az űrállomás a napkorong előtt. Felvétel leáll, állvány összecsuk, majd hazavezettem.

A Nap 12°magasan volt, a már távolodó ISS valahol Isztambul és Ankara közötti terület fölött járt, ezért meglehetősen hosszú, 3,66 másodperces volt az átvonulás, viszont mindössze 20,92″ volt a látszó átmérője. A 30 fps sebességgel felvett videóval 110 képkockán sikerült megörökíteni az űrállomást. A színárnyalaton utólag módosítottam.

72/500 MOM-Unioptik
10 mm Plössl
Samsung Galaxy A5

Baader napfólia

 

Landy-Gyebnár Mónika

Nagy Szabolcs

Az igen kedvezőtlen és leginkább kiszámíthatatlan időjárási körülmények miatt a reggeli ISS átvonulásokról folyamatosan lemaradtam, most pedig már véget is ért sajnos. November 8-án volt egy tiszta reggelem, az előrejelzés pontos volt, tiszta ég csapnivaló seeinggel…
Különlegessége, hogy az egy nappal korábban megtörtént japán HTV-7 Kounotori teherhajó leválása után még mindig ugyanúgy hagyták a Canadarm robotkart, ami a nem túl jól sikerült közeli felvételen azért szerencsére látszik (fotó lent). A  kombinált fotón az alsó az élő közvetítésből egy képernyőmentés, két kamerán is megfigyelhető a Canadarm robotkar. Amerikai és japán teherhajók esetében a robotkar végzi a dokkolást/leválást, ez esetben az utóbbit. Ilyenkor elmozdítja a zsiliptől a teherjóhajót, majd az ISS-től pár méteres távolságba mozgatja és onnan indul útjára a hajó. Az orosz hajók esetében nincs ilyen megoldás, ott közvetlenül történik a dokkolás/leválás, nincs szükség robotkarra.

Sajnos vizuálisan nem láttam a HTV-t, főleg mert az átvonulás közeli fotózására készültem fel éppen és egyébként sem lehetett tudni pontosan, hogy előtte vagy utána bukkan majd fel. De a fotókon nagyon halványan ugyan, de látszik valami belőle, mint utólag kiderült közvetlenül az ISS előtt haladt. A kedvezőtlen átvonulás miatt sikerült így, ha fél órával később jön több sikerrel jártam volna. Ugyanis akkor nem a város által hihetetlenül bevilágított keleti égrészen lett volna a legfényesebb, hanem fölöttem ahol az égbolt kicsit kevésbbé fényszennyezett, ezért valamivel sötétebb is. Majd legközelebb időben jelzem az elvárásaim a NASA munkatársainak haha….

Földvári István Zoltán

A Nemzetközi Űrállomás 20. évfordulójára tervezett fotós akcióba gondoltam magam is be fogok csatlakozni. Sajnos az időjárás ezidáig nem volt partner ebben, egészen mostanáig. November 28-án minden adott volt hogy egy-két fotón magam is megörökítsem a nevezetes űrkomplexumot, persze egyszerűn csak, állókamerás módszerrel: Nikon Coolpix S3300 állványon.

Az összefűzést GIMP 2.6.11 programmal végeztem.

Boldog szülinapot ISS!

 

Boldog születésnapot ISS!!

About the Author:

3 hozzászólás

  1. […] vagy ISS építése. Eme nagyszerű eseményről ezen az oldalon már írtunk korábban 20 éves a Nemzetközi Űrállomás, ünnepeljünk észleléssel! címmel, melyben felhívtuk a figyelmet a közös észlelésre november hónapban. Nemsokára […]

  2. […] a nyugati világban megünnepeltük a Nemzetközi Űrállomás létezésének 20-ik évfordulóját, nap mint nap csodáljuk a SpaceX […]

  3. […] állandó legénységgel a fedélzetén immár 20 éve kering a fejünk fölött, nemrég meg is ünnepeltük ezt a jeles […]