2020.01.18.

Starlink – a fekete bárány (DarkSat)

(a cikk a Magyar Amatőrcsillagászok facebook csoportunk bejegyzése alapján készült)

Az eredeti bejegyzés szövege:

Egy olyan szó lett, amitől összerezzen az amatőrök nagy része, ugyanis valós és komoly fenyegetés a sötét égboltunkra nézve.
Ennek a bejegyzésnek nem a feszültség gerjesztése a célja, ezért kérek mindenkit, ne alatta írjátok magatokból a dühöt és a tehetetlenséget. Helyette akinek van megfelelő felszerelése, azoknak a következő feladatom volna.

Ma hajnalban egy újabb adag műhold indult útnak, melyek közt lesz egy sötét változat, ami teszt céllal kapott festést/bevonatot, ezen tesztelnék mennyire sötétebb a többihez képest és a valóságban mennyivel lehet lentebb vinni a látható magnitudót.

Nos ma a twitteren olvastam egy bejegyzést, ahol egy bizonyos T.S Kelso nagyon érdekes infót osztott meg (képernyőmentés lentebb). Azt írja, a műholdak TLE adatai (ez alapján jön az előrejelzés, mikor látható, ha jól tudom) és az egyes műholdak azonosításához szükséges ID ismeretében lesz előrejelzés, mikor lesz látható a ‘fekete bárány’.
Egyébként nevet is kapott, a DarkSat elnevezése STARLINK-1130. Még nem igazán látni sehol, ami ennyire közel az indításhoz éppen nem meglepő, de ha lesz még információ arról, hogy pontosan hol található pontos előrejelzés a sötét műholdra.
A Heavens Above oldalon folyamatosan elérhető a Starlink műholdak átvonulása, tartózkodási helytől függően amit először be kell állítanunk.

Akinek van kedve/ege, azoknak vajon volna kedve fotózni?
Várom a véleményeket és remélhetőleg a fotókat, mert az lesz a végleges bizonyító erejű bizonyíték arra, hogy ha csökkent is a láthatósága, mennyivel vajon.

Várom a véleményeket és kérem tartsuk kulturált mederben a társalgást a kényes témára tekintettel.

Tiszta eget nektek!

 

Fejlemények

 

Heavens Above előrejelzés – melyik a listából a DarkSat?

 

Amit látni a fenti képernyőmentés adataiból:
Nemzetközi azonosító: 2020-001BL
A NORAD katalógus szám 44972

A Heavens Above (HA) oldalon viszont sem a már korábban említett STARLINK-1130 azonosító alatt, sem pedig a NORAD katalógusszám alapján nem találni a DarkSat-ot. Véleményem szerint a HA oldalon szereplő betű elnevezések (AQ, AS, BA, stb.) a fent említett Nemzetközi azonosító utolsó két betűjére utal(hat)nak.
Tehát úgy gondolom a kérdéses DarkSat műhold a Starlink BL névre hallgat, de megerősítésre szorul az információ!

 

Továbbá a következő linkek hasznosak lehetnek azok számára, akik szeretnék fotózni a legutóbbi adag Starlink műhold csoportot és a DarkSat névre keresztelt, sötét bevonattal rendelkező műholdat.

 

  • a Starlink műhold csoportokat vezető műholdjait ezen a linken lehet követni
  • az úgynevezett DarkSat pontos tartózkodási helye (Satflare weboldal)
  • a második ‘vonat’ tartózkodási helye (Satflare weboldal)
  • CelesTrak oldalon is követhető a DarkSat (Az oldal megnyitása után klikk bal oldalon a műhold jelre, majd alul a fehér vízszintes keresőbe beírjuk a DarkSat szót és klikk a Select page gombra. Majd klikk Satellite catalog felirat melletti X-re bal felül a teljes képernyőhöz)

 

SpaceX a cikk elkészültéig összesen 3 adag Starlink műholdat indított útnak, az első teszt jelleggel és a másik kettő már üzembe helyezve. Az egymás után haladó Starlink műholdakat angolul ‘vonatnak’ hívják (train) és a harmadik pontban szereplő linkre kattintva a lap felső részén három opciót láthattok – Starlink 0 Train, Starlink 1 Train és Starlink 2 Train (ahogy az alábbi képen is láthatjátok).

Segítséget nyújthat fotózáshoz, megfigyeléshez.

 

 

2020. január 19.

A fenti értekezések alapján a Starlink BL névre keresztelt műholdra pályáztam a Heavens Above weboldal által javasol átvonulási adatokat figyelembe véve ma este. Az előrejelzés alapján pontosan érkeztek a műholdak, a 38-as vonatból 35-öt számoltam az alábbi videóban. Fényes objektumok, a Betelguese-al vetekszik vizuális fényességük, ráadásul némelyik fel-felfénylik.

Egy fontos konklúziót mindenképp sikerült levonni az észlelésből, márpedig azt hogy a DarkSat nem a Starlink BL elnevezésű (a Heavens Above weboldal katalogizálása alapján). Az alábbi fotókon tisztán látható a kettes számú vonat, amit én is fotóztam és kb. fél perces szünetekkel követték egymást. Ezután nagy szünet és szerintem a hézagos csapat 5. tagja a Darksat, a már korábban is említett STARLINK-1130. A Satflare oldal egyértelműen ezt mutatja a 1130-asnak és tudjuk, hogy ez a DarkSat egyik hivatalos elnevezése.

 

Ennek fényében ha megnézem a Heavens Above ma esti előrejelzését, akkor észrevettem a második vonat utáni hézagot. A fenti fotók adták az ötletet, hogy ha tudom az általam is fotózott második sűrűbb vonat pontos idejét és tovább nézem az előrejelzést az észlelési idők alapján, tökéletesen jól látható ez a hézag. Van egy jó 9 perces kimaradás a sűrű vonat után, majd sokkal elnyújtottabb hézagokkal követik egymást a többiek. Tehát véleményem szerint a DarkSat a STARLINK U névre hallgat a Heavens Above előrejelzési listáján. Remélem helyes a gondolat menetem, a következő napokban próbálom észlelni.

 

 

(a cikk folyamatosan bővül, fotóitokat pedig várjuk a Starlink 2. vonatjáról és a DarkSat-ról a public@macsnet.hu címre )

Nagy Szabolcs

About the Author:

1 hozzászólás

  1. […] sikerrel eddig. Korábban ugyanitt írtam már a műholdakról két alkalommal is. Először a DarkSat-hoz fűztünk nagy elvárásokat – ami sajnos nem hozta meg a várt áttörést. Majd egy […]