2020.08.01.

Végre valami történik a Starlink műholdakkal

Továbbra is kényes téma a SpaceX új műhold konstellációja. Eddig 8 éles küldetésük volt és egy teszt, az előbbiek maradnak fent, míg a teszt küldetés műholdjai valószínűleg egy idő után elégnek a légkörben. Eddig összesen 478 műholdat indított útnak a SpaceX és ebből 474 működőképes. A 9. adag indítása egy ideje esedékes, de különféle okokból nem indul egyelőre.

A Starlink műholdak alapproblémája a nagy fényvisszaverő képességük, ami egy sor problémát generált azóta is az amatőr és szakcsillagászat berkein belül. Volt már pár ötlet, mellyel a SpaceX szerette volna csökkenteni a vizuális magnitudót, de nem igazán jártak sikerrel eddig. Korábban ugyanitt írtam már a műholdakról két alkalommal is.
Először a DarkSat-hoz fűztünk nagy elvárásokat – ami sajnos nem hozta meg a várt áttörést. Majd egy személyes észlelés kapcsán született egy nagyobb lélegzetvételű írás, melyben próbáltam összefoglalni a téma egy részét, aktualitásokat és rövidtávú terveket. Az apropót a 6. adag indítása adta, ami 21 perccel indítás után londoni tartózkodási helyem fölött repült át és sikerült megörökíteni.

 

 

A második írásomban az egyik legbiztatóbb megoldásnak a műholdak pályaemelés alatti orientációjának változtatását láttam, valamint az ún. Visorsat műholdak alkalmazását. Az előbbit az írásban bővebben kifejtettem (itt), az utóbbi egy árnyékoló mechanizmus, ami meggátolja a napfény Föld felé való visszaverődését a legkényesebb időszakokban (napnyugta után és napkelte előtt).

 

 

A minap figyeltem fel Ralf Vandebergh holland műhold és Nemzetközi Űrállomás fotós legújabb Starlink felvételére. Hozzám hasonlóan ő is fotózza nagy nagyítással a Starlink műholdakat, igen eredményesen. A felvétele pedig számomra mindenképpen bíztató eredménnyel szolgált, talán először sikerült érdemben valamelyest csökkenteniük a műholdak fényvisszaverő képességét.

 

 

Érdemes tudni, hogy ezek a műholdak parkoló pályán vannak, tehát még nem érték el a végleges magasságukat és orbitális pályájukat. Ez az az időintervallum, amikor nagyon fényesek és a legzavaróbbak is egyben, tehát a fényességcsökkentésre tett erőfeszítések erre az időszakra koncentrálnak egyelőre. Főleg a hamisszínes felvételen látszik, hogy a napelemtábla szinte láthatatlanná vált a fotós szemszögéből (a műhold hosszúkás téglalap alakú része) és csak a műhold egység látható, melynek fényessége viszont nem változott a régi felvételhez képest. Ez a műholdak orientációjának köszönhető főleg, úgy parkolják le őket, hogy a napelemtáblák a lehető legkisebb mennyiségű napfényt tükrözzék a Föld felé akkor, amikor a terminátor közelében tartózkodnak (terminátornak nevezzük egy égitesten a nappali és éjszakai oldalt elválasztó sávot).

Az eredmény mindenképpen bíztató, de ahogy eddig is csak az észlelések fogják megerősíteni, hogy valóban történik-e változás vagy csak egyedi esetekről beszélhetünk. Nagyon drukkolok, hogy a SpaceX végül képes lesz megtalálni a megoldást, ami hosszú távon fenntarthatóvá teszi a konstellációt (mert nagy valószínűséggel nem lesz betiltva vagy hasonlók, jogilag semmi esélyt nem látok rá) és végre létrejön egyfajta szimbiózis, egymás mellett való létezés és a csillagászat is képes lehet majd létezni a technológiai innovációk mellett.

Végül pedig egy videóm van számotokra, ami a műholdak elhelyezkedését mutatja 2019 végétől kezdve. Látható, hogyan oszlanak szét szépen lassan, hány műhold van fent, mennyi közülük működőképes és milyen magasságban vannak. A srác nagyon jó animációkat is készít, érdemes követni Elias Eccli youtube csatornáját.

 

 

Nagy Szabolcs

4.25/5 (4)

Értékelés

About the Author: