2016.12.20.

Kopernikusz-találkozó 5.0 – Műszeravató – official 25

Kopernikusz-találkozó 5.0 – Műszeravató – official 25

Ahogy a Meteorban is olvashattunk a szolnoki Kopernikusz-körről, érdemes itt is szólni róla.

A szolnoki csillagászati történelem, nem kevés időt ölel fel. Városunkban az utóbbi években a kezdetek óta folyamatosan működő csillagászati élet folytatása. Ugyan volt egy közel két éves időszak, amikor ugyan nem volt nyíltan csillagászat, de „hamu alatt azért ott izzott a parázs”. Anélkül, hogy reprodukálnánk a Meteorban megjelent cikket, inkább arra bátorítanék mindenkit, hogy lehetőség szerint jelen írás mellé lapozza fel a Meteor 2012/7-8 ; 2013/2 ; 2013/12 ; 2015/1 és 2016/4-es számait és keressen fel benne bennünket.

Szakkörünk megalakulása óta eltelt 25 év. Ez ha végiggondoljuk óriási időszakot ölel fel. Nem célom ismertetni ezen 25 év tudományos, csillagászati, vagy digitális felfedezéseit, hozományait. Amit viszont mindenképpen kiemelnék az az, hogy a szakkör ahogy a világ más szervezetei is, ezen információkat és lehetőség szerint technikai vívmányait igyekezett magáévá tenni. Itt érdemes elidőzni pár mondat erejéig. Pár évvel ezelőtt nem is gondoltuk volna, hogy a virtuális térben sokkal közelebb és ugyanakkor sokkal távolabb kerülhetünk egymástól; hogy kilátásunkat online bárki szabad internet eléréssel láthatja, hogy szakkörünk csillagászati eredményei rohamléptekkel fejlődnek majd.

Lehetne sorolni a hardver dolgokat, de a legfontosabb talán a technika mögött megbúvó ember „szelleme”, akarata, és a közösség irányába megmutatkozó pozitív hozzáállása.

Sokan éreztük már azt, hogy hiába egy csodálatos idő, egy jó égbolt, és egy fantasztikus műszer, ha ezt az élményt nem tudjuk egymásnak átadni, és megmutatni. Ezért is jó közösség, egy csillagászati szakkör, ahol a tagok együtt észlelnek, egymásnak segítenek, közös céljaik vannak. Igyekszenek megtenni, néha erejükön felül is néha dolgokat, hogy a társaság előrébb juthasson. Majd idővel, barátságok – néhol szerelmek szövődnek, házasságok köttetnek. Nálunk mindenre volt és van példa is, ami viszont még jobb, hogy nem is egy-egy kiragadott eset ez. Fiatalon bekerülve a szakkörbe lebilincselő élmény lehet, az első távcsőbe pillantás élménye, az előadások mondanivalója, és az eltöltött idő. Kincset érnek ezek ma is. Idővel ahogy felnő az ember, elkerül, magasabb fokú tanulmányai elhívják máshová tevékenykedni, majd elmaradoznak a tagok idővel. Újak jönnek helyettük. És a csapat kicserélődik – kicserélődhet.

Annak érdekében, hogy a társaság régebbi tagjai, és jelenlegi tagjai is megismerhessék egymást, öt évvel ezelőtt elkezdtük megszervezni az első – akkor még születésnapi – összejövetelt. Maga az esemény lebonyolítása közben is láttuk, nem minden napi eseménynek nézünk elébe. Érdemes lesz ezt a rendezvényt „hagyománnyá” tenni. Azóta minden évben (egy kivételével) megrendeztük. Szinte minden találkozónak volt apropója. Az elsőn szakkörvezetőnk születésnapja volt, a másodikon az ominózus”világvége”, egy év kihagyás után, még több régi tagot tudtunk elérni, múlt és jelen találkozása volt ez, majd tavaly az új terem, melyet mi magunk alakíthattunk ki, idén pedig egy régi távcső született újjá.

Az idei (2016) találkozónkra vendégként meghívtuk a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkárát, Mizser Attilát, meghívtuk az MCSE Távcsőépítés rovat vezetőjét, aki nem mellesleg oroszlánrészt vállalt a távcső megépítésében, valamint más amatőr csillagászokat is.

Az esemény délután 2 órától kezdődött, és megvallom nagyon nehezen kezdtek jövögetni az emberek. Idővel természetesen a terem megtelt, és hozzákezdtünk az est programjaihoz. Első kifejtett téma az idei év összegzése volt, melyben a szakkör tagjai által készített észlelések voltak, fotók, rajzok, kirándulások, cikkek stb. Erről lehetőség szerint egy külön összegzőben esik majd szó. Nemi szünet következett. Közben különféle földi javakat és egy fantasztikusan finomra sikerült forralt bort volt lehetőségünk fogyasztani. További tagok érkeztek. Nem sokkal később, a teremből a tagságot „kitessékeltük” , ugyanis a műszer avatója ez után következett. Pár perces pakolás, egy két lepedő, és már a társaság szó nélkül jött be foglalva el a helyét. Némi felvezető szöveg után, lelepleztük a szakkör legrégebben használt műszerét, egy 63/840-es Zeiss Telementor távcsövet, mely a hosszú időszak használati sérüléseit „pihente ki / gyógyult ki belőlük” a felújítás során. Igyekeztünk az eredeti állapotokat elérni, némi újítással. Fa lába több rétegű lakk réteget kapott, tubusa három rétegű fehér festést, keresője pedig ég kék színezést. A távcső nagyon megkapó látványt nyújt, összerakva pedig igazán szép. Az est „főműszere” viszont már egy nagyobb méretű Cassegrain távcső a 80-as évek elejéről. Ennek a leleplezése már szakkörünk „Mindenesével” Deák Zsolttal, és az MCSE távcsőépítési szakcsoport – rovat vezetőjével – Kurucz Jánossal történt. A távcsővel kapcsolatban a későbbiek folyamán szintén egy külön értekezés fog foglalkozni. A lepel lerántása után pár szóban ismertetésre került a műszer. Majd közelről is megtekintették a tagok. Mindeközben élő közvetítést is csináltunk, első alkalommal facebookos oldalunkról, az eseménnyel kapcsolatban. Az avató után, egy „Hogyan készült” előadás keretén belül ismertettem a távcső „újjászületésének” körülményeit. Az előadás után Mizser Attila a szakkör számára hozott Meteor kiadványokat adott át, melynek rendkívüli módon tudtunk örülni. Hiány pótló köteteket is hozott nekünk. Az est hátralevő részében baráti beszélgetések, észlelések felelevenítése folyt különféle süteményekkel és sós harapnivalókkal. Az est tetőpontján sikerült a társaságot rávennem arra, hogy álljunk össze egy közös csoportképre, melyhez mindenki egy Meteor újságot is kapott a kép elkészítésének erejéig. Az est valamikor hajnali 1 órakor ért véget, amikor is „asztalt” bontottunk, elpakoltunk, és hazamentünk. Az este szenzációs hangulatban nagy emberek felemelő társaságában zajlott, egyedül csupán az bántott néhányunkat, hogy az új távcsövet, nem tudtuk kipróbálni a tetőteraszról, mert országszerte ködös idő volt sajnos. Majd legközelebb. Nagyon várjuk az első derült, tiszta időt, mely alkalmával felavathatjuk az új műszert. Terv szerint arról is igyekszünk beszámolni.

Szabó Szabolcs Zsolt

 

About the Author:

1 hozzászólás

  1. […] Rá egy évre sikerült összehozni, megmenedzselni, hogy felújítsuk. Erről az avató ünnepségen közvetítést is adtunk, mely nagy találkozónk 5. alkalma is volt egyben. Ekkor hoztuk vissza […]