Nagyítás – részletek – légkör… – Babcsán Gábor
A csoportban többször felmerült kevésbé tapasztalt amatőrök részéről, hogy milyen maximális nagyítást érdemes használni, nekik szeretnék segíteni e kis útmutatóval.
Néhány gondolat egy távcső maximális nagyításáról
A csillagászati távcsövekhez általában 3-4-5 okulárt szokás használni a megfigyelések típusától függően.
Az optimális nagyítás alsó határa az, mikor a távcső felbontásában a szemünk minden részletet lát. Mivel a szemünk felbontása ideálisan 60 ívmásodperc. A távcsőé pedig 120/Dmm (objektív átmerő). A legkisebb optimális nagyítás 60/120/D, azaz 0,5x D.
(Természetesen lehet (sőt, ajánlott) kisebb nagyításokat is használni nagy szögátmérőjű objektumoknál, egészen 6mm-es kilépőpupilláig – itt már nem fér be a fényút a szemünkbe-, de az apró részletetek itt már érzékelhetetlenek lesznek.)
0,5xD nagyításnál a részletek túlzsúfoltan jelentkeznek a képben, azért ezt érdemes tovább nagyítani kisebb mértékben.
A dolgot bonyolítja, hogy a szemünknek alacsony kontrasztkülönbségű objektumoknál (ilyen a legtöbb csillagászati célpont) romlik a felbontása, egészen 80 – 120 ívmásodpercig.
A bolygó és holdészleléseknél a kontrasztkülönbségek alacsonyak, jellemzően 30-10 % közöttiek, ezért az optimális nagyítás alsó határa kb. 1,1x Dmm. Itt a kép még túlzsúfolt, nehezen tanulmányozható. Érdemes tovább nagyítani a képet. A felső határ valahol 2,7 x D mm körül van, ezen túl a kép túl elhalványodik, „üres nagyítás” ez, ahol a részletek érzékelése rosszabb lesz.
Az optimális nagyítás erősen függ az észlelés kontrasztviszonyaitól és a fény mennyiségtől is. Például egy fényes kettőscsillag (itt maximális a kontraszt az égi háttérrel és fény is van elegendő, akár 3 x Dmm nagyítás fölé is mehetünk, de többet itt sem fogunk már látni.
Az optimális nagyítás erősen függ a távcső optikai minőségétől, pontosságától, reflektoroknál a kitakarás nagyságától, refraktoroknál a színi hibától speciálisan.
E nélkül, hogy jobban belebonyolódnánk, hozzávetőlegesen elmondható, hogy pl. a jellemzően 10-30 %-os kontrasztkülönbségű bolygóészlelésnél egy 20 cm-es 30 %-os kitakarású és átlagosan jó minőségű (80-90 % pontosságú, un. diffrakció limitált) Newton olyan felbontású, mint egy 10 cm-es közel tökéletes apokromatikus refraktor.
(Természetesen jóval több fényt gyűjt és magas kontrasztkülönbségeknél jobb a felbontása is.)
Ez részben vonatkozik az optimális maximális nagyításra is, tehát nem érdemes a kétszer akkora reflektornál kétszeres nagyításokat használni.
A nagyítás növelésének és a részletek megfigyelésének további határt szab sajnos a földi légkörünk. A turbulencia miatt a műszerek nem hozzák a várható felbontást. Az a paradox helyzet alakul ki gyakran, hogy a nagyobb műszerek egyre érzékenyebbek a turbulens mozgásokra (egyre több turbulenciát látnak az átmérő növelésével), és relatíve egyre kisebb teljesítményt nyújtanak. A képet sem érdemes az objektív átmérőjével arányosan, lineárisan nagyítgatni, mert szétesik, egyre homályosabb lesz.
A mellékelt ábra egy szimulációs számítás alapján mutatja, hogy a különböző értékű légköri szcintillációs értékek mellett mennyire nagyítható a kép értelmesen különböző átmérőknél.
Nagyon nyugtalan légkörnél paradox módon még az is előfordul, hogy a kisebb átmérő nagyobb nagyítást bír el.
A legtöbb éjszakán 1-2″ körüli a szcintilláció látszó mérete, ez alaposan korlátozza a nagyítás növelését. Itt előnybe vannak vizuális észlelésnél (!) a kis, 10-15 cm, jó optikájú műszerek.
Nagyon ritka a szinte teljes nyugodtság (O,3-0,4″ ), itt szinte lineáris az átmérővel a nagyíthatóság (azonos optikai minőség mellett).
Sajnos a Kárpát-medencében ilyen éjszaka nem sok van, havi néhány csupán.
Hogy egy személyes tapasztalatot is írják, egy szinte perfekt Takahashi kicsiny 7,8 cm fluorit refraktorban gyakran lehet szép képet kapni 150-200 x nagyításoknál, míg ugyanezen cég 21 cm-es DK Cassagrain távcsöve ritkán engedett meg értelmesen 300 x fölött. És a két látvány is így arányult kb. egymáshoz a részletekben (2:3).
(A fentiek a vizuális észlelésre vonatkoznak szigorúan, kamerával a szűk expozíciós idők, a képsorozatok, meg a számítástechnikai kontrasztnövelés miatt a felbontási határok módosulnak, természetesen.)