2019.03.06.

Leállt az InSight Mars mélyfúró kalapácsa

A tavaly novemberben a vörös bolygóra érkezett amerikai űrszonda, az InSight Mars geofizikai méréseinek egyike a marsi talaj, kőzetek hőáramlását, hővezetését hivatott vizsgálni, ehhez egy speciális mérőeszközt kell a talajba mélyíteni, a tervek szerint 5 méterrel a felszín alá. A szonda egy kalapács segítségével egyre mélyebbre ásná be a hőáramlást mérő szenzort, a február 28-án megkezdett mélyítés március 1-jén elakadt. A szonda irányítói és a kalapácsos mélyítő berendezést készítő DLR német űrügynökség mérnökgárdája leállították a folyamatot, miután feltételezhetően a talaj mélyén lévő kőbe ütközött a műszer. Természetesen számítottak ilyen lehetőségre is a tervezéskor, azonban bíztak abban, hogy ez nem fog ennyire hamar bekövetkezni, a poros marsi talajt (regolitot) nagyrészt homokszemcsés jellegűnek mutatták a geológiai elemzések.

A „Vakond” nevet kapott műszert a tervezés-tesztelés idején homokba ágyazott kavicsrétegen is át tudták juttatni, s elméletileg a kissé nagyobb méretű kövekkel is elbírna, azokat a mélyítés során lassan félretolva.
A kalapács igen hamar, mintegy 5 perc alatt elért 18 centis mélységet, majd eztán 15 fokkal megdőlt, majd mintegy 3,5 órás további kalapálással további 5-10 centivel lejjebb tudta ásni magát egy feltehetően köves-kavicsos rétegben, s ekkor állt le a további haladása. A folyamat során, amelyet az InSight kamerája rögzített, a Vakond láthatóan billegett, ebből következtetnek arra, hogy már egészen korán kavicsokba ütközhetett. A kavicsokkal találkozva a műszer félretologatta őket az aprószemcsés talajban, ameddig csak képes volt erre, e félretologatást jelezte a látott billegése. Látható volt, hogy kissé megemelte az állványzatát a kalapálás során, majd kb. 2 centivel el is mozdította, valószínűleg azzal, hogy a mélyítő, kúp alakú fej nekifeszült a talaj mélyén lévő akadálynak.

A hétvégén ismét próbálkoztak a kalapálással, azonban nem tudott egyelőre mélyebbre haladni a műszer, ezt az is jelzi, hogy a hőmérséklet, amelyet mérnek a szenzorai, nagyjából a külső léghőmérséklettel megegyezőek, csak kissé lassabban éri el a talaj feletti mérésekben kapott értéket a szenzor, mivel részben a talajban van. A kísérleteket követűen az InSight robotkarján lévő kamerával további képeket is készítettek a Vakond helyzetéről, hogy ezeket a német mérnökök fel tudják használni a helyzetelemzésben. Az elemzéseket követően döntenek majd arról, hogy miként és mikor próbálják tovább mélyíteni a hőáramlást mérő szenzort a marsi talajba. Arra is ügyelni szeretnének, hogy a mélyítő fej kopása ne legyen akadálya a további munkának, bár egyelőre közelről sem fenyeget ilyesmi, hisz 5 méteres mélységbe hatolni képesre tervezték a műszert.
A Vakondot egyszeri helyszíni használatra tervezték, vagyis arra nincs lehetőség, hogy a megkezdett mélyítésből kiemeljék a műszert s másik helyen kezdjenek újabb mélyítésbe.

Az eredeti cikkek angolul itt és itt elérhetők el.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author:

2 hozzászólás

  1. […] Február legvégén kb. 30 cm mélyen megállt az InSight Mars mélyfúró kalapácsa, az elakadás okát és a probléma megoldását földi modellen vizsgálják. Március 26-án a kalapácsot diagnosztikai céllal működtették, miközben a szeizmométer is figyelte a kalapács keltette rezgéseket, illetve a műszerről fotók is készültek. A rendelkezésre álló adatok, vagyis a működés közben mért hőmérséklet, sugárzás, szeizmikus jelek, illetve néhány fotó alapján lehet visszafejteni a Vakond által átélteket. Az még mindig nem világos, hogy mi okozza az elakadást: egyetlen nagyobb kő, vagy kavicsréteg, vagy esetleg a kalapács „nyele” akadt el a tartószerkezetben a ferde behatolás miatt? A német DLR a vakond működő másolatával egy marsi analóg terepasztalon igyekszik kideríteni, hogy mi történhetett a vörös bolygón lévő műszerrel, szintén része a tesztrendszernek egy szeizmométer. A diagnosztikai célú kalapálást 26-án végezte el a Vakond, az adatok viszont csak később érkeztek haza a Földre, az elemzésük tart még. Készült timelapse felvétel is a műszerről, ezen látható, amint a Vakond tartószerkezete elemelkedik kissé a talajtól, ez lehet azért is, mert a kalapács mozgása emelte magával a tartószerkezet hátulját, de azért is, mert az elülső rész a rázkódás miatt alacsonyabbra került. A szeizmikus jelek értékelése még folyamatban van, a kalapács egyes ütései közti időben a belső rugós felfüggesztése keltette igen gyenge jelekből lehet kikövetkeztetni, hogy van-e akadály a Vakond alatt. […]

  2. […] cikkeink (időrendben) az eseményekről: cikk 1, cikk 2, cikk 3, cikk 4 és […]