A Houstonban most folyó Hold- és Bolygótudományi Konferencia (szám szerint az ötvenedik ez) egyik előadásában a JPL kutatói a Neptunusz Triton nevű holdjához tervezett szondát részleteztek.

A Voyager-2 látogatásakor igen izgalmas adatokat kaptunk a Neptunusz nagy holdjáról, azonban akkor az űrhajó gyors (bár mindössze 40.000 km távolságú) átrepülése során korlátozottak voltak a lehetőségek a hold vizsgálatára. A Tritonnak aktív geológiai folyamatai vannak, rendelkezik légkörrel, és nagyon valószínű, hogy nem a Neptunusz rendszerében alakult ki, hanem egy Kuiper-övből később befogott törpebolygóként születhetett. A holdnak valószínűleg van felszín alatti óceánja is, a felszíne a kráterszámlálások szerint akár 10 millió évesnél is fiatalabb lehet, de a legkonzervatívabb becslés is 50 millió éves felszínt feltételez, egyik felszíni régiójában alig 6 millió évvel. Ezzel a Triton a Naprendszer második legfiatalabb felszínével rendelkező égitestje lehet, s csak az erősen vulkanikus Io előzi meg „fiatalságban”.

Nincsenek viszont összetételi adataink a Voyagertől, ezért leginkább feltételezésekre, s a más égitestekkel való fotografikus összehasonlításokra hagyatkozhatunk, például a felszínen látható alakzatok kapcsán.

Feltételezhető, hogy a hold belső folyamatai formálták például az Europa kettős hátságaihoz hasonló, hosszú, vonalas szerkezetet mutató alakzatokat, de van számos olyan felszíni terület is, amelynek kialakulási okaként jégvulkáni működést sejthetünk, ezeket a már jobban ismert égitestek (Europa, Ganymedes, Enceladus) működéséhez hasonló, árapályerők, hőáramlás és tektonikai erők együttese vezette folyamatok irányítanak. A Triton egyedülálló, sárgadinnyehéjhoz hasonló régióját feltehetően szintén belső erők alakíthatták ki, diapír-jellegűen felboltozódott, majd átfordult kőzettestek lehetnek a tettesek. Anyagkiáramlások (az Enceladus jéggejzírjeihez hasonlók) s ezek lerakódásai szintén feltételezhetőek a Triton felszínén.

Nem kizárható, hogy a hold rendelkezik saját, belső hőforrással, s amennyiben a Triton befogására (csillagászati értelemben) nem túl rég került sor, ez a hőforrás még működőképes is maradhatott napjainkig. Ez fenntarthat egy kéreg alatti óceánt, ám még csak nem is szükséges hozzá, mivel a Triton pályája önmagában lehetővé tesz olyan fűtőhatást, amely elég hőt biztosít e feltételezett óceánhoz.

A hold igen dinamikus még akkor is, ha nincs tektonikai aktivitása vagy óceánja, a légköre s a felszíne közti jelentős anyagáramlás állhat fenn, s ez igen hangsúlyos különbségeket eredményez az évszakjai során, vagy a különleges pályája miatt. A hold déli sarkvidékét borító kiterjedt nitrogén-jégsapka is e folyamatok eredménye lehet, sajnos a Voyager nem láthatta a hold északi sarkvidékét, így azt nem tudjuk, hogy ott is van-e jégsapka. A légköri metán jelenléte olyan kémiai folyamatokat eredményezhet, melyekből a Titánon észlelthez hasonló komplexebb szerves molekulák is létrejöhetnek, bár az ottaninál hosszabb idő alatt. A hold ionoszférája is különösen erős, ám ennek az okáról se nagyon van ötletünk.
A fenti tulajdonságok és feltételezések sokasága bőven elegendő indok arra, hogy a Triton egy új, Trident (Triton tengeristen háromágú szigonya) néven említett jövőbeni szonda célpontja legyen, ehhez egy, a New Horizons-hoz hasonló gyors átrepüléses vizsgálati módszeren alapuló küldetést tervez a JPL. A Trident a hold felszíne felett 500 km távolságban repülne el, ez gyakorlatilag a hold légkörén belül van, s e távolságból végezhetne részletes mágneses méréseket, s fotózhatná a Tritont. A szonda fő feladatai lennének a hold belső szerkezete, felszíni geológiája megismerése, valamint szervesanyag-folyamatainak és légköri jellemzőinek felmérése. Az előadásban az ehhez szükséges műszereket is felsorolták a JPL kutatói, s az így megépítendő szonda a tudásához képest különösen olcsó is lenne, nagyjából egy, a mi Holdunkhoz utazó kisebb küldetés árát érné csak el, szemben a távoli küldetéseket végrehajtó szondák több milliárdos költségeivel. A szonda javaslatát a hónap során hivatalosan is benyújtják majd a NASA-nak a JPL szakemberei. A Trident szonda a NASA Discovery programja részévé válhatna, ez a program legutóbb a Marsra küldött InSight szondát indította útjára, s ide tartozik a Jupiter mellett keringő trójai aszteroidákhoz indítandó Lucy szonda is.

Nem lesz azonban könnyű helyzete a Tridentnek, mivel olyan versenytársai akadnak, mint a Vénuszt, vagy az Io-t felkereső szondák tervei, ám a JPL bízik benne, hogy az ár-érték arányban kiváló Trident mellett dönt majd a NASA.
A küldetésnek egyetlen szorító tényezője van: az idő. Ahhoz, hogy a Voyager által látott s anyakilövelléseknek vélt jelenségeket tanulmányozhassuk, a szonda még 2040 előtt a Tritonhoz kell, hogy érkezzen, ezt követően a Triton kb. 80 éven át nem kerül olyan megvilágítási helyzetbe, amely lehetővé tenné a vizsgálatokat, majd az évszakos változások is vizsgálati akadállyá válnak eztán.

A konferencia-előadás írásos összefoglalója.

A New York Times koferencia-beszámolója.