Harmadik és egyben utolsó űrséta – összefoglaló
Túl van a harmadik és egyben a széria utolsó űrsétáján (angolul extravehicular activity vagy EVA) a Nemzetközi Űrállomás két űrhajósa. A három kint tartózkodást mindössze két hét leforgása alatt sikerült a NASA legénységének kiviteleznie. A mostani alkalommal sikerült felszerelniük egy új HD kamerát, kicserélni egy másik hibás kamerát és néhány rutinszerű karbantartási munkákra is jutott idő.
Az 53. küldetés parancsnoka – Randy Bresnik vezette az űrsétát most is, de ezúttal Mark Vande Hei helyett Joe Acaba volt a társa. A séta kicsivel a tervezett idő előtt indult (magyar idő szerint 12:47-kor) és a hossza 6 óra 49 perc volt. Néhány apró nehézség ugyan hátráltatta a kiküldetést, de ennek ellenére nem csak a tervezett munkálatokat sikerült befejezniük, de kicsit előre is tudtak dolgozni.
A tegnapi EVA eredetileg október 18-ára volt betervezve, de a NASA munkatársai módosították az időpontot, ugyanis időközben kiderült, hogy a Canadarm-2 végén lévő nemrég felszerelt elem (Latching End Effector, röviden LEE ami a Canadarm-2 „keze” – korábban ITT írtunk róla) kamerája nem fókuszál rendesen.
Az alábbi videón Joe Acaba látható, ahogy a Canadarm-ra átmenetileg felszerelt tartószerkezet végén várja, hogy a megfelelő pozícióba mozgassa őt Mark Vande Hei.
.@AstroAcaba is secured in a foot restraint at the end of the station’s robotic arm, headed to install an HD camera: https://t.co/ZuxLDtzW9c pic.twitter.com/ZVn8hL5yK5
— NASA (@NASA) October 20, 2017
A Canadarm-2 és a LEE egyik feladata a sok közül az érkező teherűrhajók befogása és a megfelelő zsiliphez való mozgatása dokkoláshoz. A legközelebbi teherűrhajó – a Cygnus – remélhetőleg november 13-án érkezik és addig biztosra akartak menni, hogy a kamera funkciójának megfelelően működik. Bresnik eredeti feladata egy másik kamera cseréje lett volna, mely a Destiny modulra van felszerelve. Aki látta a közvetítést biztos észrevette, hogy az egyik kamera képe meglehetősen sárgás színezetű. De a LEE kamerája értelemszerűen magasabb prioritást élvezett, a hibás kamerát pedig egy jövőbeli űrséta alkalmával cserélik majd le.
Acaba a LEE kamerája előtt egy új nagy felbontású HD kamerát szerelt fel az állomás rácsszerkezetére. Alig egy óra elteltével Acaba észrevette, hogy az egyik biztonsági „köldökzsinór”, mellyel az Űrállomáshoz csatlakoztatják magukat az űrséta során nincs a legjobb állapotban. Így rövid időre felfüggesztették a munkát, míg a parancsnok hozott neki egy másikat.
Az új biztonsági biztosítókötél érkeztével Acaba újból munkához látott és bejefezte a kamera telepítését. A HD kamerát nemsokkal később be is kapcsolták és aktívan használták az űrséta további részében legnagyobb örömünkre, ugyanis lenyűgözően penge éles képe van. Majd ezt követően kicserélte a LEE kameráját is.
Ezután még elvégzett egy be nem tervezett munkát is, a LEE csapágyait bezsírozta így a LEE-vel kapcsolatos munkák egyelőre befejeződtek, telepítése sikeres és befejezett.
Hogy ne legyen teljesen egyszerű Acaba élete, egy újabb probléma lépett fel. Mindegyik űrruha kötelező kiegészítője egy jetpack (vagy SAFER – Simplified Aid for EVA Rescue), aminek segítségével vészhelyzet esetén, ha valami oknál fogva elsodródna az űrállomástól, az űrhajós képes lenne visszairányítani magát. Ennek az irányító egységével volt gond.
Az űrséta során Rob Navias a földi irányítóközpontból bejelentette, hogy a jetpack működésképtelen. Viszont a tény, hogy nagyon közel dolgozott a Quest légzsiliphez, továbbá a visszatérése során nem kell egyik biztosítókötelet sem leválasztania az űrállomástól – úgy döntöttek nem hívják vissza idő előtt, így képes volt befejezni a takarítómunkát a LEE körül.
Az alábbi videón Bresnik épp visszatér a Quest légzsiliphez és lassan véget ér az ISS történetének 53. űrsétája.
Mindeközben Bresnik a Dextre kétkarú robot egyik biztosítékát cserélte ki, valamint eltávolította a szigetelő elemeket néhány tartalék elektomos alkatrészről (Main Bus Switching Unit).
Ez volt Bresnik ötödik EVA-ja, amivel így már összesen 32 órát töltött az űrben sétálva, Acaba pedig a harmadik EVA-nál jár és összesen 19 óra 46 percet töltött az űrállomáson kívül.
Eredeti cikk angolul ITT olvasható.
A cikket fordította Nagy Szabolcs