2017.09.08.

Einstein kráter

Aki közületek valaha részt vett közös észlelési vagy fotós projektben tudja jó milyen érdekes kihívás tud lenni. Egyedül is megvan a maga varázsa, mi mindannyian általában így tesszük a dolgunk, az egyén maga kutatja fel a számára érdekes objektumokat, legyen ez mélyég, bolygó, Nap vagy Hold és annak megfelelően keresi a legmegfelelőbb alkalmat, időpontot, megvilágítottságot, horizont fölötti magasságot stb. Véleményem szerint ez a titka a sikeres észlelésnek.
De amikor eltérő helyen és időben több észlelés zajlik, melynek eredményét másnap az érintettek izgalommal hasonlíthatják össze, nos az egyedülálló élmény!

 

Előkészületek

A mostani eseménnyel kapcsolatos történet úgy indult, hogy kaptam egy üzenetet Földvári István Zoltántól, melyben felhívta a figyelmem egy szuper jó célpontra a Holdon, nevezetesen az Einstein kráterre mely ideális helyzetben lesz  az észleléshez. Működtünk már együtt korábban is, így igazából csak az információ morzsát kellett elhintenie, mert általában ha van rá időm és lehetőségem, megpróbálom  levadászni az általa ajánlott célpontokat. Szóval kreáltunk egy figyelemfelkeltő üzenetet a csoportban:

Holdnak észlelésre buzdítunk minden olyan amatőrcsillagászt, akik szeretnének valami ritka célpontot behatóbban fotózni égi kísérőnk felszínén. Erre ad kiváló alkalmat 2017.09.05-e, amikor mind a fázis, mind a libráció lehetőséget ad olyan célpontok észlelésére, melyek az Oceanus Procellarum térségen túl, az óceán partján sorakoznak! Mellékelt térképek lentebb.
Tiszta eget, jó nyugodtságot vagyis kellemes holdi felderítést kívánunk!

Einstein 181km (romos, ősi kráter, talaján egy másodlagos kráterrel)
Bohr 70km (Einstein külső, déli falára telepedett kráter)
von Braun 62 km (benyúló ” félszigetre ‘települt” romkráter)
Röntgen 120km (nagy ovális kráter, ezen az estén talán a túlsó fal látható)
Voskresenskiy 51km (éles peremű, fiatalos megjelenésű kráter)

Mellékelt pár fotót is a könnyebb tájékozódás végett, így könnyebb volt beazonosítani az Einsteint.

Aki a jövőben szeretne hasonló tevékenységbe fogni, az alábbi programot kötelező jelleggel töltse le, óriási segítség Hold fotózáshoz és megfigyeléshez egyaránt.
Az LTVT (Lunar Terminator Visualization Tool) szoftver közkedvelt eszköz Hold fotósok és megfigyelők körében, nagyban megkönnyíti a tervezési munkát, megmutatja adott időpontban a terminátor pontos vonalát, nagyítható a térkép így pontos vizuális képet kapunk arról, hogy a terminátor mentén a felszíni alakzatok milyen megvilágításban látszanak majd. Az LTVT program innen letölthető.

Észlelés

Eljött a nap, de az időjárás sem a lakhelyemen (London), sem pedig Magyarországon nem volt túl rózsás. Csordás Péter időközben bejelentkezett, neki is volt kedve és ideje megcélozni a krátert, de a rossz idő miatt csak limitált minőségű felvételt sikerült mindkettőnknek készítenünk. Utólag tudtam meg, hogy Wolf Zsuzsi Németországban is megpróbálkozott a feladattal, sajnos a felhőzet nem adott túl sok lehetőséget számára. De így is igazi határokon átívelő közös munka volt, legközelebb biztosan nagyobb sikerünk lesz és természetesen szerencsénk az időjárással.
De akkor lássuk a fotografikus eredményt.

Hogy milyen sokat számít a megfelelő felkészülés vagy annak hiánya, a fenti fotóm illusztrálja a legjobban. Azt hittem az Einstein van a látómezőm közepén. Aztán utólag, feldolgozás közben ért a meglepetés, az bizony a Röntgen kráter és csak a szerencsének köszönhetem, hogy nem lógott ki túlságosan a látómezőből az eredeti cél objektum. Cserébe pár, a libráció miatt hasonlóan ritkán fotózható objektum is megörökítésre került, mint például a Röntgen vagy a von Braun kráterek. A felvétel egy Skywatcher 127/1500-as makszutov tubussal, Zwo ASI120MM kamerával és Zwo vörös szűrővel készült.

Csordás Péter képe egy C8-as tubussal készült, valamint egy Atik GP kamerával. A lehetetlen körülmények ellenére remek fotó született a nyers videóból, melyen tökéletesen látszik az Einstein kráter és környéke.

Az ötletadó Földvári István saját blogjában számol be a fotókkal kapcsolatos információkról, látnivalókról, különlegességekről melyet IDE kattintva olvashattok. Bátran ajánlom a blog olvasgatását, aki eddig kevésbbé érdeklődött a Hold iránt, annak garantáltan megjön hozzá a kedve!

Nagy Szabolcs

4.8/5 (5)

Értékelés

About the Author: