2019.02.05.

Egy nyugodt éj krónikája – Babcsán Gábor

Ahh! Télen észlelni azért nem babapiskóta. Ma éjjel vagy hatszor vonultam ki a távcsövemhez. Aztán zsupsz be a duruzsoló vaskályhához. Micsoda setét idill!

Egyébként Üröm tényleg egy örömtelien viszonylag sötét hely. Hihetetlen, hogy legalább 1 magnitúdóval halványabb csillagok sasolhatók innen, mint az alig 5 km-re levő Polaris csillagda és “Nr.1 meeting point” betonteraszáról, amely úszik a budai fényűzésben.

A mai éjszaka inkább nyugodt, de bemelegítésnek megnézek néhány mélyéget, “fejből” és kedvemre, a 104/914 Jeagers-refraktorral.

M 97

A Béta Uma-tól délnyugatra vándorolva a 25 mm-es Erflével könnyen beleakad a látómezőbe, de még a NGC 3556 foltja is.
A “bagoly szemeit” persze nem látni, de kecsegtetően inhomogén a planetáris kissé misztikus korongja. A 14 fényrendű központi csillagot már láttam régebben, talán a 20 cm-es Intes Newtonnal.

A NGC 3556 galaxis egy “párányi csík”, könnyen feldereng a 11 mg összfényességével. Ezt is besorolták később Messier századába, hátúl kullog (M 108).

M 82

Ez igen! Fényes, nagy “ködszivar” , jó szabálytalan a centruma, sötét-világos, fodros. Annyi képet láttàl róla, hogy az okulárt nézve szinte hallod már egy szétszakadó galaxis keserves hangjait.

131x nagyitással (kitűnő ez a Lacerta 7 mm-es 82 fokos okulár, jó, hogy ajánlgatták a BTC-ben) sokáig csodálom. Ugyan nem látszik olyan jól, mint ahogy “kissé” régebben láthattam a Vértesből egy 15,2 cm-es Newtonnal (a “római tükrömmel”).
“Fantasztikus látvány” – olvasom most. A fantasztikus fiatalok irnak ilyesféléket. Ritkán használok ilyen jelzőket manapság, legfeljebb: fantasztikusan elszaladt az idő!

M 81

Ez még fényesebb. De csak egy részlettelen folt csupán százmilliárnyi csillagból összegyúrva.
A fenti észlelést (1988) már teljesen elfelejtettem volna, ha nem lapozom föl a régi füzetecskét (tehát vehetjük úgy, hogy akár meg se történt). Az M 81-ről van egy azért egy masszív emlékem.

1989. januárja. A Magas-Tátra főgerincén a Jávor-csúcs északi falában alszunk hálózsákjainkban egy sziklapárkányon. Persze a csillagos ég alatt, reggel – 25 fokot mutatott a hőmérő. A hegymászók ezt úgy hívják “bivakolás”, de szívásnak is lehet nevezni bizvást.

Egyébként egy himalàja expedicióra edzettünk épp (ott se lesz jobb, ugyanis). Persze ilyenkor elég “darabosan” múlik az éjszaka, de volt velem egy 7×50-es Zeiss monokulár is, ezzel bámészkodtam sokáig (jobban jártam mint a társaim, akik viszont csak kinkervesen birkóztak a félálmaikkal a hidegben).

No, hát nagyon szépen mutattak a halvány dolgok ott fenn. A Rosetta-ködre különösen emlékszem, fátylakkal takart sziporkázó ékszerdoboz, meg a többi. Orion-köd, kissé szines.

Becserkésztem az M 81-et is, aztán pontos helyének ismeretében megnéztem szabadszemmel is. Nem olvastam róla, hogy szabadszemmel látták már, de azért lehet, hiszen az amatőrcsillagászok éppolyan bolondok, mint az alpinisták.

(Egyébként labor körülmények között ( sötétkamrában )
órákig adaptált szemmel már láttak 8,5 mg “műcsillagot” , tehát az M 81 “sima liba”. De az is lehet, hogy ez csak legenda, valaki leírta alap nélkül, a többiek meg átvették lelkesen.)

Ha már a Himaláját megemlítettük, ott tényleg pompás volt észlelni, bár azért nem éppen “laborkörülmények” közt.

A 4500-5000 méter magasságú alaptáborokban még hagyján, ezek viszonylag komfortosak. Itt tényleg sokat használtam kis refraktorokat meg binokulárokat, nagy élményeket szerezve (ezek töredékéről a régi Meteorokban irtam).

Egyszer a Dhaulagiri nyolcezres csúcsára menet jó magasra felcipeltem egy kis kukkert, optimistán. (Nem jutottunk fel. 7300 m-ről visszafordultunk, mert rosszul voltunk akklimatizálódva. Egyedül Erőss Zsolt kisérletezett (sikeresen) az életével.)

Szóval a közel 7000 m-en levő harmadik táborban éjszaka elővettem a kukkert (Ugyanis pár percre nagyon ki kellett bújnom a sátor és hálózsák fedezékéből). Nem néztem a hőmérőre (sátorban volt), de közepesen fújt a szél. Az oxigén parciális nyomása sem volt túl baráti.

Bársonyfekete ég volt, az bizonyos. Amolyan “leszakadt a Tejút” fíling.

De a kis üveglencsék a pehelykabátom belsejében is befagytak, sajnos.

Pedig szerény volt a terv (M 31).
De a Guiness-rekord elmaradt.

Egy hibátlan jusztírozás az Univerzum összehúzódásáig tart.

Nem viccelek. Tapasztaltátok, már Ti is. Nagyon kedvelem ezt a Jeagers- lencsét. Egy légréses akromát, roppant precíz lencse kétségtelenül. Ha esetleg az ég borult lenne, a végtelenségig lehet jusztírozgatni.

Ugyanis a foglalat kissé nagyobb a lencséknél, a vékony ragasztócsikkal épp pont befér az objektív, amelyik egy Baker-féle akromát. A Fraunhofereknél jobban korrigált, viszont a centírozásra sokkal érzékenyebb. Néhàny napja, a Goto műcsilagos képével vagy hússzor megnéztem, ki-be szereltem a lencséket, állitgatva.
Egyszer (300x fölötti nagyitással is) majdnem tökéletes lett. Ezen felbuzdultam, megint kiszereltem, állitottam rajta. Persze kicsit elromlott. Bölcsen abbahagytam az állitgatást.

Meglepően nyugodt lett az éjszaka 9 felé. Ilyenkor erős vágy fog el, néhány problémás binaryt lencsevégre kapni, ha már ennyit kinlódtam a beállitással.

Iota Cass

Ez nem épp nehéz. Viszont gyönyőrű a színkontraszt. Sárga és vörös pár, ragyogó, nagy eltéréssel.
A közeli NGC 282-ben van egy izgalmas többes rendszer tulajdonképpen ezért kezdtem errefelé, de valahogy nem találom a nyolcadrendű csillagot. A kereső is befagyott, feladom.

A Nap az Ikrekben volt épp, mikor születtem. Most is jó helyen van az Iker. Magasan. Nyugodt arra a légkör. De azért nem kell kitörni a nyakamat az észlelési poziturával (Egy Tele Vue Everbrite zenittükör sem tudja teljesen megoldani a diszkomfortot. Az EQ 5 mechanika egyszerűen törpepapagáj egy ilyen szerény refraktornak is.)

Kirajzolgatok egy nagy rajzlapra néhány kettőst a Gamma Geminorum szomszédságában. Na lássuk!
(Valószínű, hogy még nem láttam ezeket. Vagy de?)

OS 519 Gem

Uramisten! Otto Struve 519. kettőse. Mekkora megfigyelő csillagászok lehettek? Apa és fia. El se tudom képzelni.

Halvány pár. A 8 magnitúdós kisérő melletti 10,5 mag. társ azonnal kiszúrható (8″ -re). PA 70 fokot becsülök, a katalógus 78 fokot ír. Jó vagyok, vagy mindkettő téves, – ez is lehetséges, mert a kettősök mozognak.

0S 145 Gem

Negatív, de sokáig nem adom fel. De nem is annyira esélyes 10 cm-rel. 1,5″, de 7 és 9,5 magnitúdós résztvevők. 131x-sel nézegetem, de magányos a csillag. Kis titkolódzó, vissza kell térnem hozzád?

Éta Gem

Ez bizony “nagyvad”. 1,4″ ez nem tűnik vészesnek, de a harmadrendű főcsillag fényárjában úszik a 25x halványabb törpe. A legkisebb légköri rezdülés vagy optikai hiba eltünteti a szem elől.

Már sokszor cserkésztem, de a 10 cm-es lencsés csövek nagyobbik része csütörtököt mondott. Az átlagos minőségű 12,7 cm-es ED Meade is. A 12,5 cm-es Goto-val viszonylag könnyű, de még a Intes 15 cm-es Maksutov Newtonban se feltűnösködik.

Hosszú-hosszú percekig nézek farkasszemet a narancs csillaggal (286x).
A diffrakciós kép enyhén, de pont zavaróan asszimetrikus, a levegő megrezdül, a fagyott talpam remegteti a földet, az eseményhorizonton feltűnik egy ujabb jusztírozási procedúra is. De a kisérő sehol.

Aztán rájövök a megoldásra, a 3,2 mm-es Burgess TMB okulár kiváló, de a széle ezért ennek is torzít kissé, mivel üveglencsék alkotják.
Megkeresem azt a helyet, ahol a lencse meg az okulár torzulása a perem felé kioltják egymást, ott tartom a csillagot. Heuréka! – itt szinte szabályosan koncentrikus az első gyűrű (ha a légkör is ezt akarja).

És ott a pont. A halvány kisérő, ráolvadva az első gyűrüre, nem kétség, pillanatokra, de látszik.
Éljen Al Jeagers emléke, az amatőr csillagász szivekben sokáig!
(Egyébként nem vagyok Amerika rajongó.)

32 Ori

Ez is az egyik kedvenc tesztcsillagom. Nem bontja fel, nem is lehetne, mivel 1″ körüli és kissé egyenlőtlen is.
De nyilvánvalóan elnyúlt 131x-nál, ovális talán 2:3 arányban. Beljebb a a magán-örületek határán, jócskán.

Megnézek még néhány párt az Orionban. Szépek, de jó eséllyel már találkozhattam velük (ezer felé vannak szétszórva az észlelési feljegyzéseim. Sajnos, sok más dologban is ilyen rendetlen vagyok.) Bírom a kettősöket, de megértem azt, ha valakinél e téma 5-10 celeb binary után kifúj.

Néhány hosszú pillantás a mélyegekre. Az Orion-köd belső vidéke még 131x nagyitással is fényes, kontrasztos a kép, durván sok a részlet. Lerajzolhatatlan.

Az NGC 2158 finom vattacsomója az M 35 felett úszik, amelynek rengeteg csillaga kivilágítja a látómezőt, mint egy kis csillagfalu.
Túl nagy is ez M 35 ehhez a műszerhez. Igazi szép arányokkal tündökölnek viszont a Szekeres Messier nyilthalmazai. Sosem birom elunni őket. Vagy?

Szétfagytam. Be kell húznom!
Már lassan minden okuláromat kihoztam, eljegesedtek azok is.

Még hidegebb lesz, mikor a hajnali háztetők felett megvárom a Jupitert. Enyje, de jó kép, még ilyen alacsonyan is!
Az Északi Egyenlitői Zóna tele van részletekkel, nyugtalan nagy örvényekkel. Déli párja sokkal simább. Az EZ is inhomogén, az NTB szakadozott, – de a hajnali mozgékony légkör azért 131 x nagyitásnál limitet húz.A holdak méreteltéréseit sejteni,de ehhez e nagyitás még túl kicsi. A egyik hold éppen összeolvadni készül a gázbolygóval. Várakozok, várakozok, lassan kivilàgosodik a látómező, és hozzáér.Már szinte a horizontra lép alulról a Nap, mikor becserkészem a szerelem bolygóját. A dichotómia környéke még. Meglepő, de a felhőzet első pillanatokban is sávosnak látszik. Északon egy fényebb sapka, a sarkon,- bár ez elég hülyén hangzik egy félezer fokos pokoli planétán.Be kéne menni színszűrőkért, hogy mennyire reális ennyi részlet. De nem fogok, fázom és a koronaüveg domború felszínén is megjelent néhány fagyott H2O kristály.

Hajnal lett. Fázik minden.

Babcsán Gábor
5/5 (2)

Értékelés

About the Author: