2019.12.22.

Coolstarz csillagászati szakkör kirándulása Szentesre

Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, sok mindent tudtam Farkas Bertalanról, de például azt nem, hogy lakó- és munkahelyemtől fél órányi buszozásra született. Egészen pontosan Gyulaházán, ahol egy kisebb múzeumocska őrzi az utazásának emlékét. Ide is teljesen véletlenszerűen keveredtem el, a szemközti óvoda egyik lelkes csoportja hívott meg, akik az “űrös projektjüket” fejezték ezzel be.
Igen, jól lehetett olvasni, vannak az óvodákban ilyen hetek! Itt, Nyírmeggyesen a nagycsoportosoknak is, de a mátészalkai ovisok is sok mindent megtudhattak az űr rejtelmeiről. Ők például átjöhettek hozzánk megnézni az amatőrcsillagász kiállításunkat és egyik másodikosunk előadást is tartott nekik. Én pedig a rakétaindítások történetéről meséltem – azaz kiegészítettem a tudásukat, hiszen egy emberként kiabálták, hogy az ott Lajka kutya! Matyi pedig mesélt a Naprendszer bolygóiról
Ő az, aki már Géberjénben az ottani csillagászati napokon még elsősként is mutatatott be prezentációt , nem, nem gimnazista elsőként, hanem hétévesen. És csak úgy “mellékesen” az én gyerekem…

Azt tudjuk, hogy Farkas Bertalan az első magyar űrhajós, űrkutató, vadászpilóta, akinek az Interkozmosz program keretében nyílt lehetősége az űrbe jutni.

Az Interkozmosz a Szovjetunió és kelet-európai országok közös űrkutatási programja, hivatalos neve: „A szocialista országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában”. A tagországok közt van Magyarország is. 1967-ben írták alá az együttműködési szerződést. A programot 1970-től nevezték Interkozmosznak.

A szentesi Koszta József Múzeum “ Szojuz-36 , Az első magyar az űrben” címmel kiállítást szervezett 2019 őszén. Az apropót az is adta, hogy Farkas Bertalan idén augusztusban lett 70 éves.

Az egyik közösségi oldal dobta fel ezt a lehetőséget. Utána is néztem, és meg is született az elhatározás, hogy a szakkörös ifjoncokat el kell ide vinnem. Majd jött néhány kör futás: ki akar jönni, mikor menjünk, szülői engedélyek beszerzése. Végül még az iskolánktól is kaptunk támogatást a buszköltségekhez.

Így alakulhatott, hogy a Coolstarz csillagászati szakkör felkerekedett egy szép októberi napon és leutazott a csongrád megyei kisvárosba.

Az esemény beharangozó plakátja ezt ígérte nekünk: “ Farkas Bertalan. Az első Magyar, aki az űrben járt. Ezt most Ön is megteheti. (…) Újra élheti az űrutazás pillanatait hatalmas felületekkel, különleges látvánnyal és élményekkel. VR szoba háromdimenziós mozival és planetárium is várja majd” .

Így nem is csoda, milyen lelkesen ült be csapatunk a buszba, annak ellenére, hogy a reggeli hat órai indulás elég hideg és korai volt. Annyira, ha akartunk volna, egy klassz kis járdacsillagászatot is beiktathattunk volna, de…. Azt majd legközelebb, mondtam! Azóta tudom, hogy igazán tiszta egünk szinte nem is volt ettől kezdve. Ha csak felmerült az észlelés gondolata, napokra beborult meg köd lett meg eső vagy hó is akár.

A jó hangulat végig kitartott, pedig hosszasan kellett zötykölődnünk a célállomásig. Majdnem 300 km busszal, közúton, végig tanulva három megyényi településnevet.

Szentes központja nagyon kellemes hangulatot sugárzott, csodaszép parkokat, patinás épületeket láthattunk. Több idő esetén akár egy nagyobb városnézés is beleférhetett volna.

A múzeumba beérve egy hatalmas makett fogadott minket. Miután megkerestük az állainkat a padlón és visszahelyeztük azokat alapállásba, mindenki képeket készített a Közlekedési Múzeum által felajánlott Szojuz 35 visszatérő parancsnoki egységgel. Ez egy kabin, aminek segítségével egy pár pillanat alatt igazi űrhajóssá válhattunk! Nagy élmény volt beleülni, átélni, milyen lehetett egy ilyen eszközzel az űrben utazni. Kimondottan nyomasztóan szoros bent a tér, és ha abba is belegondoltunk, milyen lehetett, mikor a légkörben felizzott körülöttem minden, hát, nem éppen irigylésre méltó volt az a parancsnoki szék!

Mire mindenki végzett a szelfikkel és az összes táblát is elolvastuk, megérkezett a tárlatvezetőnk. Egy fehér ruhás úriember várt minket nagy szeretettel – ezen köpeny nem véletlen, elméletileg az eredeti interkoszmoszosnak nemcsak a mása, hanem az eredeti ruhadarab is.
Ilyen tárlatvezetőt kívánok minden múzeumba látogatónak! Szenvedélyesen magyarázott és amikor látta, hogy a fiatalság egy hozzáértő banda, még lelkesebb lett, rengeteg anekdotával és ténnyel bombázott minket.

Kedvenc anekdotáim közül legyen itt kettő, mindegyik egy-egy nyugdíjas csoportról:

Egyik nénike megjegyezte, hogy ő látta az űrhajóst még fiatal korában. Nahát, tetszett látni Farkas Bercit? Nem, nem kedveském, nem őt, hanem Gyurit! Gyurit??? Hát a Gagarint, még Csillebércen!

Másik bácsika meg azon sóhajtozott, milyen jó is volt fiatal korában, ha néha felnézett az égre és láthatta a Szputnyikot! ( akkoriban egyszerű volt szabad szemes észleléssel is beazonosítani, mivel nem volt más műhold az égen )

Őszintén irigyeltem mindkettőjüket.

És elindult végre a nagy kaland. Nyilakat formázó, stilizált Szojuz hordozórakétákat ábrázoló matricák segítették, merre is induljunk. Jártuk sorra a termeket, nézegettük a képeket, néha megérinthettük a kiállított tárgyakat is – az interaktív kiállításokban mindig ez a remek. Amúgy sem szokásom a szakköröseimnek mondani, hogy ne tedd, mivel mindig is feszegetjük a határokat – igaz, csak elméletben. Hihetetlen mennyiségű információ birtokába kerülhettünk.

Amire büszke lehet iskolánk ( meg a szakkörvezető, azaz én is ), hogy diákjaink a feltett kérdésekre nagyon jól meg tudtak felelni, sőt, még érdekeseket kérdezni is, hiszen az űrkutatás, űrhajózás, rakétaindítás, mint olyan kedvelt témája a szakkörös diákoknak, és persze a vezetőjüknek is. Annál is inkább, mert egy élő közvetítés megnézéséhez semmi más nem kell, csak egy stabil internetes kapcsolat, nem tudja egy ködös idő vagy esőzés megakadályozni a közös visszaszámlálást.

Az előre betervezett időt jócskán túlléptük, mivel nem tudtunk betelni a látottakkal, hallottakkal.

“A két, folyamatosan működő monitor egyikén Edelényi Gábor doku-werkfilmje látható, „A mi Bercink” címmel, alcíme szerint „Eddig nem látott felvételek a magyar űrhajós startjáról”. Pontosabban, a film az egykori tévéközvetítés kulisszatitkaiba enged rövid bepillantást. A másik monitor valójában egy korabeli Orion tévékészülékben működik”.

Űrrepülési kiállítás Szentesen

Delta adást tudtunk nézni a régi televízión. Mi a felnőtt kísérők jót nosztalgiáztunk rajta a gyereket meg azon kuncogtak, mi milyen boldogok vagyunk. Igazi űrételeket látni ( nem egy kérdezte meg, hogy vajon ezek most is ehetőek? Bár szerintem ez a 30 év lehet nem tett jót egyiknek sem), vadászpilóta ruhát megérinteni ( ez pl a gyulaházi múzeumban már ismerősként köszönt vissza, és nem is voltunk szomorúak, hogy ott nem lehetett megtapogatni, hiszen Szentesen már ezen áteshettünk. )

Sok személyes tárgy is helyet kapott a kiállításon, így többek közt Farkas Bertalan dísztőre, rajzok a kisgyerek űrhajósról, tablóképek, cipője, kesztyűje, órája. Mindenről szakszerű leírások voltak.

De a legnagyobb kedvenc természetesen a Szojuz indítókulcsa volt.

Ez a “ szerezzük meg utána már csak egy rakéta kell és spuri az űrbe „ gondolat nem egy fejben született meg. És amikor rákérdeztem, majd elgondolkoztunk azon, ok, hazavisszük a kulcsot, és utána? De jöttek azzal, hogy mennyire hasonló a mostani technológia ahhoz, amivel még Gagarin utazhatott, ( a Szojuz dizájn ugyanaz több évtizede, ez tény ) lehet, hogy működhetne is az elméletünk? Ki tudja? Érdemes lenne elmenni Bajkonurba és leellenőrizni, a legközelebbi indításig December 24-re még oda is tudnánk érni.

Megállhattunk a Szojúz-36 rakéta pontos kicsinyített modellje mellett is, ami szép piros fénnyel volt megvilágítva.

A legkisebb diák volt olyan szerencsés, hogy beleülhetett a Hilov négy köteles hintába is. Ezt az eszközt az űrhajósok kiképzésén használtak, így másodikosunk pár lendület erejéig átélhette, milyen is volt annak idején Farkas Bertalannak az “edzés”. Nekünk, kintről szemlélőnek nézni is elég volt, pedig nem is ment annyira magasra a szerkezet.

A kiállítás végén egy VR szobába mehettünk, ahol szinte testközelbe kerülhetettek a csillagok és a bolygók. Egyik tanulónk boldogan mesélte, hogy kézközelben láthatta a Cancri-e bolygót is, amiről annak idején nyáron Géberjénben ő tartott előadást a csillagászati napok keretében. Nagy respect a szobában dolgozó hölgynek, aki türelmesen kétszer is végig asszisztálta  a lelkes diákság felfedezését.

“ Az első magyar űrrepülést bemutató kiállítás szaktanácsadója Horváth András és Szabó Attila volt, a látogatói vezető szövegeket Szabó Dániel írta, munkájukat 13 fős csapat segítette. Közreműködésüknek köszönhetően nemcsak látványos és érdekes, hanem szakmailag kifogástalan kiállítást tekinthetnek meg a látogatók. Köszönet az alkotóknak!”

Természetesen mai napig hálás szívvel emlegetjük Jovan Zoltánt, a tárlatvezetőnket, aki igazi profiként mutatott be nekünk mindent. Ha mifelénk jár, szívesen megmutatjuk neki az amatőrcsillagász fotókiállításunkat (cikk a kiállításról az iskola honlapján és a macsnet weboldalon).

Hatalmas élményekkel gazdagodva indultunk haza. Lazításnak természetesen belefér még egy gyorsétterem is, majd az esti órában meg is érkeztünk az iskolánk elé. Az elkészült képeket azóta is szívesen nézegetjük, újra átélve a múzeumlátogatást és az “űrkalandokat”.

És persze jött a logikus kérdés is: mikor megyünk megint kirándulni? A válasz pedig a szokásos: rajta vagyok, figyelek, meglátjuk. Tervben lehet például a Magyari Béla kiállítás Kiskunfélegyházán.

Breaking news Farkas Lászlótól: ( Koszta József Múzeum, Szentes ) a kiállítás remények szerint tavasszal Moszkvában “landol” .

A kirándulásról a beszámoló megtalálható az iskola honlapján is.

Bardóczné Kocsis Erzsó
Coolstarz csillagászati szakkör

 

A látogatás során készült fotók:

 

4/5 (1)

Értékelés

About the Author: