2018.10.11.

Balsikerrel járt a mai Szojuz fellövés – a legénység földet ért és rendben van

Ma délelőtt 10:40-kor indult el Bajkonurból a 2 fős legénységgel fedélzetén a Szojuz MSz-10, s a kilövést követően 2 perc 17 másodperccel az első rakétafokozat leválása után történt a hiba. A fellövés élő adásában a legénységi kabin kameráján megfigyelhető volt, hogy egy pillanat alatt elkezd a súlytalanságot jelző felaggatott kabalafigura lebegni, majd a kép zavarossá vált és átváltottak a felszálló Szojuzt mutató képre. Ekkor lehetett látni az első fokozat leválását, majd utána nem látszott, hogy a második fokozat beindult volna.
Az élő közvetítésben csak annyit mondtak az orosz irányítók, hogy a rakétával van probléma.
Ezt követően sok percig nem volt semmi információ, a rádiókapcsolat is megszakadt a legénységgel. A fellövésről készült videón itt lehet látni a kérdéses időpontot.

Annyit lehetett tudni, hogy az űrhajó ballisztikus visszatérési úton tart a Föld felé (vagyis zuhan).
Az orosz média azután gyors hírként kiadta, hogy elindultak a leérkezési helyre a mentőcsapatok (10:51 ill. 10:55 a két időpont erre), s kb. másfél óra alatt fognak a helyszínre érni. A leérkezés helyénél látták az ejtőernyővel ereszkedő kabint (ez volt az első jó hír), majd pár perccel később az orosz média lehozta, hogy a legénység épségben földet ért és rádiókapcsolatban vannak velük a mentőcsapatok.
A leérkezés az egyébként is szokásos landolási hely, Zsezkazgan településétől kissé keletre van, így legalább a terep ismerős lesz a mentőegységeknek.
Mindkét űrhajós jól van és folyamatosan kapcsolatban vannak a mentőcsapattal. Mivel a kiképzés során felkészülnek az űrhajósok a hasonló helyzetre, és a Szojuz rendelkezik az efféle kényszerleszálláshoz szükséges technikával, reméljük, hogy csak lelki sokkot kapott a zuhanáskor Nick Hague és Alekszej Ovcsinyin. A hiba észlelésekor automatikusan leválik a legényégi kabin a rakétáról és gyorsan eltávolodik tőle, hogy elkerülje a rakétán esetleg bekövetkező robbanást. Ez történt most is, és a leváló kabinból az űrhajósok annyit jeleztek is, hogy súlytalanságot éreznek (a zuhanásba váltott repülés miatt).

Kérdés, hogy ezt követően az amúgy se rózsás orosz-amerikai űripari kapcsolatok miként folytatódnak majd…

A hiba okáról és pontos voltáról egyelőre nincs találgatás sem, amint lesz infó, frissíteni fogom a cikket.

FRISS: a mentőcsapat pár perce odaért a helyszínre, a két srác rendben kiszállt a kabinból és jól vannak!

 

 

FRISS: a cikkhez két új fotót tettem, Alexander Gerst az ISS-ről a fellövést örökítette meg, itt is látni, hogy nem egészséges a rakéta útja, a második kép a leérkezés helyén készült a Szojuz kabinjáról.

FRISS: A Soyuz MS-10 balesetének vizsgálata

A TASSZ által idézett Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes szerint a vészhelyzeti menekülési rendszert T + 123 másodperckor aktiválódott repülés közben. Abban az időpontban a jármű 50 km-es tengerszint feletti magasságban repült. Az ügynökség az iparági forrásokat is idézte, mondván, hogy a telemetria elemzés az első és a második fokozat közötti lehetséges pirotechnikai elválasztási problémára mutatott rá. Az első fokozat egyik hevederes rögzítője a tervek szerint nem nyílt meg, így nem megfelelően vált le és megrongálta a második fokozatot. Az emelkedést nyomon követő nagy hatótávolságú kamerák felvételein a kiürült segédrakéták mellett más törmelékdarabok is láthatók voltak. A Szojuzban a legénység konzolján megjelenő „avariya” (baleset) jel után a négy RDG szilárd hajtóművek beindultak és leválasztották az űrhajót a rakétáról. A Szojuz űrhajó vészhelyzetek kivédésére szánt rendszerei szerencsére jól működtek. A Szojuz űrkapszula ballisztikus pályán légköri fékezéssel (ballistic descent) tért vissza a Földre, vagyis valamivel meredekebb szögben érte el a légkört, mint ahogy az normális landolásnál történne. A helyszínre érkező orosz helikopteres egységek épségben, egészségben találták a két fős személyzetet. (fordította Pongrácz Sándor)

MÉG EGY FRISSÍTÉS:
Miután a két űrhajóst a gyors orvosi vizsgálat is rendben találta, a fiúk találkozhattak az egyébként a fellövésre őket elkísért családtagjaikkal, illetve a szintén e célból a helyszínen tartózkodó Jim Bridenstine NASA vezetővel is, a mai napon (12-én) pár napos megfigyelési időszakra Csillagvárosba utaznak, Hague jövő héten térhet haza az USA-ba. (A kb. 50 km magasságban fellépett hiba bekövetkezése után 34 perccel landolt a két űrhajós egyébként, egy ideig szabadesésben közeledtek, aztán a kabin fékezőernyőinek kinyitása után már a „hagyományos” landolás várt rájuk.)
A NASA sajtótájékoztatóján megköszönte és hangsúlyozta az orosz partner mentőcsapatának végtelen profizmusát. A megalakult orosz vizsgálóbizottság minden eredményét meg fogja osztani a NASA és a többi nemzetközi partnere szakembereivel is, egyelőre csak előzetes infók vannak, végleges hibaokot 2-3 hónapon belül várnak. A NASA, ahogy minden hasonló esetnél is, saját vizsgálóbizottságot is működtet, párhuzamosan az orosszal, s ez a csapat a saját kérdéseivel is segíti majd az oroszok munkáját.
Az ISS-en jelenleg dolgozók az előzetes tervek szerint december közepéig maradnának, ez még nem teljesen világos, hogy pontosan mikor térnek vissza (nyilván függ a vizsgálat eredményétől is, illetve annak függvényében egy esetleges új legénység útnak indításától). Az ISS-en folyó munkálatokat illetve a betervezett űrsétákat is átírhatja a sajnálatosan balsikerű fellövés, a pontosabb változásokról is hamarosan döntenek, addig a megszokott munkákat folytatja a legénység, beleértve a fontosabb tudományos kísérleteket is. A legnagyobb kihívást a tervezett űrséták jelentik, hisz ezekben tevékeny része lett volna Ovcsinyinnek is, így itt az áttervezés elkerülhetetlen. A legénység munkájának esetleges meghosszabbítása is természetesen felmerült, s mivel nem lenne jó az ISS-t legénység nélkül hagyni, ennek jelenleg valós esélye is van, az űrállomáson bőven vannak források egy meghosszabbított küldetéshez is. Azonban a jelenleg odafenn dokkolt Szojuz „szavatossági ideje” január 4-én lejár, ez azt jelenti, hogy legkésőbb eddig a legénységnek vissza kell vele térnie. Eközben a következő, eredetileg decemberre tervezett legénység s az ő Szojuzuk felkészítése is folyik a normál kerékvágásban, de nyilván befolyásolni fogja az indításukat a mostani hiba kivizsgálásának eredménye. Maga az ISS teljesen tökéletesen működik legénység nélkül is, az automatizált berendezései és a földi irányítás segítségével hosszabb időn át is problémamentesen keringhet. Ami probléma lehet még: a NASA új emberes szállítóűrhajóinak felcsatlakozásához is szükség van az űrállomáson lévő személyzetre, pont az első csatlakozások pontos monitorozása miatt.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mind Bridenstine a NASA, mind Rogozin a Roszkozmosz vezetője helyszínen vannak és a baleset kapcsán, illetve az augusztusi szivárgás kapcsán is azonnal tárgyalni kezdtek a lehetőségekről, ez pedig mindkét eset felderítésére nézve pozitív hatású.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author:

2 hozzászólás

  1. […] is töltenek önállóan az űrben. Persze a nemrég bekövetkezett (bal)szerencsés kimenetelű Szojuz Msz-10 balesete nem kis felfordulást okoz majd az űrállomás életében, de ennek pontos hatásait még homály […]

  2. […] az október 11-én balesettel végződött Szojuz MSz-10 fellövése (erről a részletek akkori cikkünkben) kapcsán lefolytatott vizsgálat eredménye. A Roszkozmosz nyilvánosságra hozta a rakéta […]