Mint azt már remélhetően mindenki tudja, idén ünnepeltük a holdraszállás 50. évfordulóját (korábbi cikkeinkben meg is emlékeztünk róla, az első holdraszállásról itt és az azt megelőző készülődésről itt írtunk).

Viszont pár hónapja volt a premierje az Apollo 11 című filmnek, amely a már milliószor bemutatott felvételek mellett egész sor új képkockával örvendezteti meg a nézőt. Persze nem mintha meg lehetne unni a klasszikus jeleneteket, de aki többre vágyik kicsit az nem távozik elégedetlenül a moziból.

Már hónapok óta terveztem eljutni a moziba, nevezetesen a londoni Tudományos Múzeumba (Science Museum) ahol van IMAX mozi. Nem csak a múzeum miatt volt különös itt látni a filmet, egyébként is mindenképp itt szerettem volna beülni rá. De bevallom őszintén annyira az utolsó pillanatra hagytam, hogy már csak itt adták és majdnem sikerült kihagyni az élményt. A következőkben röviden összefoglalom a látottakat, ami kifejezetten tetszett az élményben. Bevallom semmi új dolgot nem fogok tudni mondani, a történet vége happy end.

Mivel IMAX moziról van szó, a hanghatás volt az egyik legfőbb szempont, ami miatt mindenképp itt akartam megnézni. Egy nagyon jó amatőrcsillagász ismerősöm az egekig magasztalta az audio-élményt és most itt négyszemközt bevallom óriási volt, a robaj egyszerűen letaglóz!

A történet természetesen az indítás előkészítésével kezdődik, a lánctalpas szörny egy másik szörnyet cipel a hátán, hogy aztán szép lassan elérjenek az LC-39A indítóálláshoz. Már itt időutazást is kapunk kicsit, ugyanis a figyelem jó pár percre a ‘főszereplőkről’ az érdeklődők felé irányul. Hatalmas amerikai autók sokasága sorakozik fel, amíg a szem ellát, gyerekek játszanak a kocsik mellett vagy apukák pillednek a nagy melegtől menekülve az autó hatalmas hátsó részében. Nagyon tetszett ez a rész, ugyanis nem kevés ízelítőt kapunk a kor embereiről. Nyüzsög Cape, ahogy ők hívják Cape Canavarelt, a hangos bemondóban folyamatosan tájékoztatják a hatalmas tömeget a fejleményekről.
Az arcok ragyognak, tele reménnyel és izgalommal, úgy tűnik valahogy mindenki tudja vagy érzi, hogy valami hatalmas és nagyszerű dolog küszöbén állnak. Az emberiség valami nagy dobásra készül és ha a start összejön, akkor nagy esélye lehet, hogy be is következik, amiről mindenki csak álmodni mert. Én már itt elégedetten ültem a fotelomban és hatalmas örömmel az arcomon figyeltem a felvételeket.

Aztán beindulnak az események, hirtelen az űrhajósokat látjuk készülődni, pontosabban öltöztetik őket. A kép minősége kifogástalan, néha el is feledtem mikor készültek. Aztán elindulnak az indítóállás felé és ekkor felfedezek pár általam még nem látott felvételt (pedig nagyon nagyon sok dokumentum filmen rágtam át magam az elmúlt egy évben). Van egy, amikor megérkeznek a lifthez, amely majd felviszi őket a rakéta tetejére. Látjuk, ahogy tolat a kisbusz, majd kiszállnak és eltűnnek az épületben. Valamint arról is van felvétel, ahogy elindulnak a lifttel és a kísérő személyzet (egy ember) szalutálva kíván biztonságos és sikeres utat a ‘hősöknek’.

Az ezt követő felvételeket szerintem a téma iránt érdeklődők már láthatták sokszor. Ami kifejezetten tetszett, hogy a visszatérő holdkomp közeledését percekig mutatják egészen addig, amíg nagyon közel nem ér. Folyamatos, megszakítatlan felvétel. Először belevész az ember tekintete a zajos és szemcsés felvételbe, melyen a Hold látható tisztes távolságból. Aztán hirtelen mindenki kiszúrja előbb vagy utóbb az aprócska holdkompot (legalábbis ami megmaradt belőle), ami csak közeledik és közeledik. Gondolom szándékosan nem váltanak másik felvételre és nem rövidítették le a jelenetet, mert piszok jó látni az újraegyesülés előtti utolsó pillanatokat.

Mozi imádóként teljesen el lettem kényeztetve, a film témája a mai napig magával ragadja a nézőt és nagyon jó, hogy végre egy igazán kiváló minőségű mozifilm/dokumentum film készült a témáról. Nem tudom, Magyarországon volt-e már vagy lesz-e premier, de ha igen erősen ajánlom a megtekintését.

Nagy Szabolcs