2017.08.12.

Apodizációs szűrő – készítése és tapasztalatok

Apodizációs szűrő (szúnyográcsos)

Csillagváros fórumán olvastam először erről a szűrőről, mely optikánk képességeit bizonyos szempontból javítja, más szempontból rontja. Az a szempont, amelyiken javít, számomra egy roppant izgalmas területe az amatőrcsillagászatnak, mégpediglen a szűk kettőscsillagok megfigyelése. Itt az 1.2” vagy szűkebb kettőscsillagokra kell gondolni elsősorban. Tehát próbaképpen elkészítettem és kipróbáltam ezt a szűrőtípust.

Elkészítés módja:

Én egy használaton kívüli pozdorjalapból vágtam ki dekopír fűrésszel a tubus átmérőjének megfelelő 29 cm-es belső átmérővel rendelkező gyűrűt, amire elosztva négy tüskét helyeztem, melyek pontosan illeszkednek a távcső tubusához. Az egyik tartó forgatható, és körhagyó, így ezzel tudom rászorítani a tubusra a gyűrűt.

Nem muszáj ennyire bonyolítani a dolgot, lehet kemény kartonból is kivágni, vagy műanyagból, bármiből. Bár ha valaki igazán „gyári” cuccot akar, akkor nem szabad sajnálni rá az időt! Szerintem nekem is lesz ilyen.

Tehát ha készen vagyunk a kerettel, akkor jön a lényeg. A háló felhelyezése. Én egy igen egyszerű, teljesen átlagos szúnyoghálóból készítettem el a maszkomat. Az általam használt méretek és arányok abszolút nem szentírások, mások más rétegeket, és más arányokat használnak.

Négy réteget helyeztem föl. Minden réteg 2.5 cm-el volt nagyobb az előzőnél, és értelemszerűen fedték egymást. Tehát 2.5-5-7.5-10 cm volt a sűrűsödés. Igyekeztem cakkosra vágni a szúnyoghálókat a jobb átmenet érdekében, de ez annyira megnehezítette a felhelyezést, hogy elvetettem a megoldást (de a majdani „profi” maszkhoz ilyet készítek!).
Az összes hálót egyszerűen felszögeltem a pozdorja kerethez, és egyesével minden kisebb hálót a pereménél a nagyobbhoz varrtam. Erre azért volt szükség, hogy ne kunkorodjon fel sehol a háló, valamint, hogy jobb tartása legyen az egésznek. Ezt is ki lehet vitelezni nagyon profin, és talán érdemes is, én próba kedvéért annyira nem vittem túlzásba, de a varrást senki ne spórolja ki még próbára sem!
Ragasztás értelemszerűen nem működik, magyaráznom se kell miért.

A távcsövem 250 mm-es, így 10 cm mínusz segédtükör méret szabad nyílás maradt, a többi terület maszkolva lett. Kisebb távcső esetén inkább három réteget javasolnék, 100 mm-nél meg talán kettőt (ezt nem tudom). Ennek oka az erős fényveszteség, de erről később.

Tapasztalatok:

Első próbát fényes csillagon végezzük.

A látvány több mint furcsa lesz de hamar megszokja az ember. Ugyanis a kiválasztott csillag körül, a csillagtól a látómező 5-10%- nyi távolságában körkörös formában nyolc homályos korong jelenik meg, amolyan szellemképként. Ezek még színesek is, kicsit spetroszkóp hatással.
Magán a vizsgált csillagon viszont fókuszt kell állítani, mert kicsit elmászik a maszk nélküli állapothoz képest. Ekkor nem árt egy mikrofókuszírozó, de nélküle is megoldható azért.

Ha jól csináltuk a maszkunkat, és a szerencsefaktor is velünk van (erről a végén), akkor a látott kép több mint hihetetlen lesz! Aki nézett már nagyméretű 150-es Zeissbe, vagy 120-as Tal apóba, csak az tudja elképzelni azt az egészen kicsiny, teljesen szabályos, tüske, és diffrakciókörök nélküli kb 0.5-0.8” átmérőjű kicsiny korongot, amit láthat. Természetesen a távcsövünk elméleti feloldóképességét nem tudjuk meghaladni, de azt elérni igen! Ez hatalmas szó!
Nagyítást persze nem lehet megspórolni, tehát távcsövünk maximális nagyítása körül dolgozzunk, és keressük meg azt az okulárt, amelyikkel legszebb a kép. Nálam 240x-es nagyítással egy 5mm-es Celestronnal (ami valljuk meg elég kommersz) gyönyörű képet ad.

Mint említettem a középen lévő csillag körül számos szellemkép van. De ebből ne vonjuk le azt a következtetést, hogy csak a látómező közepén jó a kép! A képalkotás az egész látómezőben jó, tehát ahogy vándorol kifelé a csillag a látómezőből, úgy a képélesség megmarad, és a szellemképek is vándorolnak vele! A kép a teljes látómezőben jó. Korlátot a szellemképek maguk jelentenek, tehát egy tág kettősnél, vagy egy mélyég objektumnál 240x-es nagyításban a kísérő csillag vagy a mélyég objektum maga a szellemképbe fog esni.
Ezekhez az objektumokhoz nem jó ez a maszk.

Viszont bolygókhoz, vagy kettőscsillagokhoz szívdobogtató javulást hoz.

Teszt:

Először a Szaturnuszt néztem meg (ne feledjük az észlelés idején – 2017-augusztus – alacsonyan van, és már túl a delelőn, alig 15°-al horizont fölött).
Háát…. Most az hogy a Cassíni rés az a légköri remegés ellenére olyan volt mint a legjobb fényképeken, az még valahogy feldolgozható volt a számomra, de az, hogy láttam egy zöldesszürke felhősávot a gyűrű fölött, és a sötét pólus körüli felhőket, azt nehezen tudtam feldolgozni. Az erős fényveszteség a maszk miatt és az alacsony magasság miatt csak a Titán és a Rhea látszott, de az egész biztos, hogy ha a Leo-ba vagy a Gemini-be fog kerülni a Szaturnusz, akkor az összes elérhető holdja látszani fog, ugyanis a bolygó fénye egy kicsit sem vakította el a holdjait!

És akkor jöjjenek a kettőscsillagok.
Nehéz erről indulat nélkül beszélni. Emlékszem hogy a 80-as években az Uraniás tükreimmel egyszer sikerült bontanom az epszilon Lyrát. Jó maszatosan 300x-os nagyításban, de sikerült. Aztán most a 2010-es években lett egy Tal refraktorom, ami gyönyörűen bontotta, de 200x-nál már ott voltak a tűéles, de mégis zavaró diffrakciós gyűrűk. A jelenlegi (szerintem) szerencsésen jó minőségű 254-es Newtonom maszk nélkül 240x-esen szépen bontja, de tüskékkel és persze kicsit maszatos diffrakciós gyűrűkel. Viszont amikor felraktam a maszkot!!!

Majdnem összepakoltam a felszerelésem, és majdnem bevittem sokkos állapotban a lakásba, mert lenullázta az összes, az egész életemben megfigyelt kettőscsillag észlelésemet! Nem viccelek! Se fotón, se életben nem láttam még ilyennek őket! Két pici korong, köztük a mélységes fekete űr, és semmi, de tényleg semmi maszat, tüske, zavaró fény. Sírni volt kedvem.

Irány egy tágabb kettős! Alfa Her!
Kérem szépen ez egy zöld és egy narancs csillag igen szép fényességkülönbséggel. Egy Rubens olaj csendélet! Nem egy kettőscsillag, hanem egy odafestett műalkotás! A köztük lévő távolság elképesztő! Persze lehet mondani, hogy 4.6”, azt minden bontja. Csakhogy itt nem bontásról van szó, hanem látványról! Kísérletképpen 48x-os nagyítással is megnéztem, és a még ennél a nagyításnál is különválik a két csillag! Elképesztő!

Jöhetnek a keményebb próbák.
STF 2094 a Herkulesben. 1.1”. Izgatottan kerestem meg. Beraktam a Celestront, felhelyeztem a maszkot (soha ne maszkkal keressünk…) és felkészültem, hogy hosszas szemlélés után sikerül külön választanom a két csillagot. Nem kellett volna rákészülnie az agyamnak. Belepillantottam az okulárba, állítottam egy fókuszt, és „ott van basszus!!” felkiáltás hagyta el a torkom. Nem tudom elmondani. Ott vannak. Ahogy kell. Nem egy pacában két átvilágló tűpont, nem két felderengő valami. Hanem két korongocska! Ha csak véletlenül került volna a látómezőbe, akkor is azonnal láttam volna, hogy kettőscsilag!

Menjünk tovább! Hol a határ??
STT 359 Her. 0.7”. Na ez már a határ. Nem bomlik, de nem ám akárhogy nem bomlik! A két korongocska összeérve egy súlyzót mutat! Kvázi bomlás! Látott már valaki összeérő csillagokat, amik nem egy nagy pacává folynak össze? Én most láttam először!

És mi a helyzet a nagy magnitúdó különbségekkel? Nos erről igazi, komoly élményem még nincs, mert az Antares már elment, a Szíriusz még odébb van, de az olyan tág és könnyű kettősnél mint az Eta Her ahol 3.6/11 mg a két tag fényessége és a szeparációjuk 116” simán látszott a halványabb tag, de itt azért nagy a távolság. Erről a kérdéskörről még nincs tapasztalatom!

Hátrányok:
A hihetetlen fényveszteség. Szerintem max. 11-12 mg-ig látok vele a 250-es tükörrel, azaz egy jó 8-9 cm-es távcső határára „butul” le az optika. Ezt el kell fogadni. További hátrány a sok szellemkép és az, hogy csak a vizsgált objektum közvetlen környezetében jó a kép. Egy sűrű nyílthalmazban lévő kettőst lehet még jobban elront a sok szellemkép. Valamint, hogy mélyég megfigyelésre alkalmatlan.

Szerencse faktor:

Nem vagyok biztos benne, hogy van optimális háló! Gyanítom, hogy a véletlennek nagy szerepe van abban, hogy kinek milyen módon sikerül levágnia a diffrakciós gyűrűket és a tüskéket a hálóval. Az én 2.5-5-7.5-10 mm-es sorozatomnak semmiféle tudományos alapja nem volt, csak ezt találtam a legkönnyebben kivitelezhetőnek. Lehet egy jobban megkoponált hálóval még szebb a kép, de az is lehet hogy fura mód rosszabb. Az biztos, hogy javulást mindenki érhet el ezzel az egyszerű, ám csodás maszkkal!

Még egy dolog. Az okulár! Nem biztos, hogy a legminőségibb okulárral adja a legjobb képet a maszk! Nálam a számomra drága 4mm-es ortoval adott kép sokkal gyengébb mint a kommersz 5mm-es Celestronnal! De az imádott Tal 6-osomat is odaveri! Viszont csak maszkkal muzsikál a Celestron jobban mint a társai… Nagyon furcsa dolog ez az optika….

Mindenkinek nagyon-nagyon-nagyon ajánlom az elkészítését!

Varga Zsolt

5/5 (13)

Értékelés

About the Author: