A Jupiter körül 2016 júliusa óta keringő Juno űrszonda a bolygóhoz közeli átrepülései során precíz gravitációs adatok gyűjtésével járul hozzá a légkör mélyebb rétegeinek megismeréséhez. A mérések a legkisebb eltéréseket is jelzik a gázbolygó gravitációjában, ezeket az eltéréseket pedig a különböző tömegek helyi elrendeződése okozza.

A mostani kutatás a felhőzet mélyebb rétegeire pillant: a gravitációs mező csálén áll, az eltérései arra engednek következtetni, hogy a bolygó északi és déli féltekéin nem egyforma a mélyebb légkör felépítése. A gravitációs mérések segítségével kb. 3000 km mélységben lehet belátni a bolygó légkörébe, a mélyben áramló gáztömegeket jelzi így az anomália. Az elméletek szerint a gravitációs eltérések összefüggenek a mélybeni, hidrogénben gazdag gáztömegek mozgásával, és ha finomítani lehet még a mérési eredményeket, az is ki fog derülni, hogy a légkör teljes tömege egybefüggően áramlik-e, vagy eltérő rétegekben külön-külön.

A mérések alapján úgy tűnik, hogy a felszínen látszó viharok mozgása akár a 3000 km-es mélységig is lenyúlhat, tervben van természetesen az is, hogy a nagy vörös folt „gyökerének” mélységét is megvizsgálják, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint is legalább néhány száz km mélységig leér a folt alkotta viharrendszer.

A szonda elsőként repült át a Jupiter sarkvidékei felett, s ezekből egy másik váratlan dolog is kiderült, mégpedig a sarkvidékeket körbevevő ciklonok rendszere. Eddig úgy vélték, hogy a sarki régió légköre nem teszi lehetővé ilyen ciklonok stabil jelenlétét, a Juno felvételei azonban ezt cáfolták. Az északi sarkvidéken 8, a délin 5 ilyen ciklon található, de arról nincs egyelőre ötlet sem, hogy minek köszönhető ez az eltérés.

Eredeti angol nyelvű cikk ITT található.

Fordította: Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)