Vásároltam egy új eszközt, – amellyel az asztrofotózáshoz szükséges eszközparkom bővült – egy használt Starlight Xpress Trius Sx 814 típusú ccd kamerát vettem. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem összehasonlító cikket írok, nem akarom és nem is fogom a dslr és a ccd eszközök közötti különbséget leírni vagy a ccd-t magasztalni. A dslr kamerámhoz annyi élményem köt, és annyi képem, az első képem is, hogy én a dslr fotózásról egyébként is csak jókat tudnék mesélni. Az eszközt is csak azért neveztem meg, mert bizonyára szívesen nosztalgiáznak azok, akik hasonló élményeket éltek át a ccd által begyűjtött első „fotongyűjtőpróbán”. Természetesen az élményekhez párosulnak olyan információk is, amelyekből esetleg tapasztalatot gyűjtenek azok, akik fotózni kezdenek a későbbiekben, márcsak ezért is érdemes elolvasni írásom.

A ccd kamerát először azt sem tudtam hogy fogjam kézbe, olyan szabályos henger formája volt, dslr után szokatlan, de logikus. Na a lényeg, derült este volt rögtön első estémen, Hold sem igen zavart, így persze, naná, hogy sőt, miazhogy teszt…a keresőtávcsövem miután elállítottam 100-as lencsésemre, most pedig vissza kellett volna állítani a 60/330-asomra, azért meg kell hagyni nem volt egyszerű feladat így elsőre. Mikor még ADU azt hittem csak a snapszerban van, magyarul fogalmam sem volt ccd-ről, ráadásul szűkebb lett a látómezőm is, keresőtávcső pedig igen nagy mértékben el volt állítva, megszenvedtem. A párhuzamosítást sokkal korábban el kell kezdeni elvégezni, akár csillagászati sötét előtt, mikor már csillagok vannak az égen, hogy ne vegye el az időt a valós fényképezéstől. Elkövettem nem egyszer azt a hibát is, hogy a magasabb értéket írtam be záridőnek, és hiába vártam a liveview-t nem történt semmi. Mire rájöttem, hogy 1-2 sec-nél magasabb záridőt liveview-nál az Astro Photography Tools-ban (de vélelmezem máshol sem) nem szabad adni, ezzel is elment jópár percem. Azt nem is kell mondanom, hogy mire polusra álltam és elkezdtem a párhuzamosítást befelhősödött, foltokban voltak csillagok, ami jelentősen növelte a beállítás idejét. Ekkor bementem a házba, de nem pakoltam el, türelmesen vártam. Gondoltam magamban én addig el nem pakolok, amíg legalább egy teszt képet nem tudok lőni.

Éjjel fél egyig 10 percenként néztem a felhőket, mivel a műholdkép szerint nem volt felettem felhő, hiába mutattam az okos telefonomnak, hogy de itt vannak azok a felhők mégis csak…Végre fél egykor éjjel kiderült. De úgy kiderült, hogy tejút még nyáron sem világított úgy. Dél-kelet felé a Hyadok ragyogott, majd mire majdnem délre ért már alatta megjelent az Orion is. Először lőttem az NGC 7497 galaxisra, ami bár látómezőmben csak kb. egy centiméteres folt volt, de a körülötte lévő sötét ködösség kíváncsi voltam mennyire látszik a -25 fokra hűtött kamerában 15 perces expo alatt. Meglepően jó érzés volt látni az egy darab nyers képet. A kamera érzékenysége egyébként már a párhuzamosítás és az élesre állás alatt látszott, hiszen 1-2 másodperces épen rengeteg csillag jelent meg. Ezt követően a Hyadokat vettem célba, a kamera forgatásával most nem foglalkoztam, így nincs is benne a képben a teljes, központi része a „Bika szarvának”, de most nem is ez volt a lényeg. Ezt követően egy régi álmom kezdtem meg, az Orion övét lőttem Lófej-köd kivételével. Nem mert nem tetszik ez a téma, még nem is fotóztam, csak mindenki őt fotózza, ha valódi Ló lenne már biztos unná. Mintaka és Alnilam kerültek a képre, és a körülöttük lévő hihetetlen színkavalkádban úszó ködösségek. Mintaka körüli apró csillagokból álló gyűrű azóta kedvencem, mióta még majd két éve Hozé barátom felhívta minderre figyelmem. Lőttem 4 x 15 percet L rétegen, amiből aztán 3 x 15 perc lett, mert az APT-ben 12 x 15 perc került beprogramozásban, és míg dslr-nél ha program közben leállítom a rendszert elmenti a képet, a töredék záridőnél járó képet is, úgy ahogy éppen áll a számláló, a ccd-nél ha leállítom az a kép elveszik. A kép készítése után, de ezek szerint még a rögzítése előtt állítottam le a programot, így ugrott egy képem. Mindegy, Mohácsnál több is veszett. Lőttem flatet, okosan táblagéppel, kis távcsövem végére ráfér, tökéletes lett volna, ha tudtam volna kezelni a flats aid nevű funkciót a programban. Nem akartam elállítani a kompozíciót, így az L után is kézzel tartottam tubus elé, illetve harmatsapka elé (akvárium alátétből készült hosszabbított harmatsapka elé – szabadon Csordás Péter után), ez nyilván el-elmozdult, márcsak ezért sem jó ez a megoldás, és az 1-1 db 5 perces bin2x2 képek után ugyanezt csináltam meg. Ma már tudom, hogy a legeslegvégén zenitbe néző távcsőre rakva nyugodtan lehet flateket lőni, nem kell ezzel az elég béna módszerrel próbálkozni, ahogy én is tettem. Így lett egy 45 perces L és 5-5 perce RGB rétegből egy képem, ami arra jó volt, hogy aztán az LRGB képfeldolgozást gyakoroljam, amelyeknél újabb és újabb dolgokat tanultam, de az egy külön cikket is megérdemelne.

A képeket csatolom, nem mert szakmai szempontból jelentősek lennének, de így teljes a beszámoló, hiszen annak elválaszthatatlan része. Ezeket tényleg ne úgy nézzétek jó vagy rossz képek. Ezek tesztek.

dr.Horváth Zsolt