Talán a legizgalmasabb égi objektum.
A Jupiter.

Galilei primitív távcsövével (1610) felfedezte a holdjait. Ezek a Jupiter körül táncoltak. Nem a Föld körül tehát, de még nem is Nap körül. Ez bizonyíték volt az olasz gondolkodó szemében, a világ nem egy pont körül forog, hanem: minden pontja középpont. (Azóta is keressük a Teremtőt. Galileit is bajba sodorta, többek között épp e megrázó látvány!)

Kissé később rácsodálkoztak örvénylő légkörére, az első extraterresztikus felhőzetre. Aztán 1676-ban Olaf Römer a holdak fogyatkozásainak időbeli szabálytalanságaiból számolta ki elég pontosan, hogy milyen sebességgel cammog a Kozmoszban a fény. És így tovább, míg színképelemzéssel kimutatták (a Nap szinképének Fraunhofer-vonalainak változásából), hogy a Jupiter fő alkotórésze is a hidrogén, természetesen. Aztán (1979) a Pioneer 10 átsugározta az első méréseit a helyszinen a fölső légkör összetételéről. Aztán…

Jelenleg: itt tartunk, egy ausztrál amatőr, Authony Westley 2019. április 1-én nem egy tréfát fotografált, hanem olyan képet, amely 30 évvel ezelőtt még a profi obszervatóriumokban is elképzelhetetlen volt.

A Jupiter gyönyörű pokla! A Nagy Vörös Foltot már Hyghens is megfigyelte három évszázada egytagú lencsés távcsövével. Azóta ott kavarog e gázbolygón, és talán akkor is ott fog kavarogni, mikor szerencsétlen fajunk végleg élhetetlenné teszi ezt a paradicsomi kék bolygót, a képesség nélkül, hogy kiröppenjen az űrbe.

Szinte mindenki rengeteget nyomkodja a mobiltelefonját. A modern kor átka. Ott vagy, mégse vagy ott. Élsz, de mégse éltél.

Ez a Samsung A6 mobil egyik képtranszformáló funkciója ( a rajzfilm), a fenti „valósághű” képre kétszer alkalmazva. Tanulságos. A finom részletek felszívódnak, uniformizálódik a kép (ahogyan minket is uniformizál a virtuálitás), de mivel emberek programozták, lassan épp úgy rajzol, mint mi. De ez is a Jupiter, éppen annyira, mint az első kép.

„A valóság kiismerhetetlen.” – írja Hamvas Bèla, aki sokszor a modern tudományt, mint az ember végleges kiűzetését a paradicsomból, gondolta.
Néha azt gondolom, talán igaza volt. Ám néha azt gondolom, nem.

Láttátok Antonioni „Nagyitás” cimű filmjét? Itt gyilkosság történik, fotó is készül róla (egy rakás), mégis a legmélyebb realitáshoz már nem kerülhetünk a nagyítás, a racionalitás, a logika utján már közelebb.

Egy japán amatőr április 3-án 30 cm-es tükrös műszerével így rajzolta le a Jupitert (forrás:ALPO). Gyönyörű, finom ábra.
Milyen szépen rajzolt! Éppen annyit, amely biztosan látható egy ekkora műszerrel. Minden részlet összehangolt, tud a másikról. Nem hiába, a zen buddhizmus gyermeke.

Imádom Japánt – különös sziget ez. A vallása a leginkább megközelíthetetlen vallás. A zen szerzetesek a mesterüktől (aki sokszor nem ad át „semmit”), kapnak egy koant. Sokszor évtizedekig meditálnak rajta, mikor rájönnek, hogy hiába, ekkor abbahagyják.

Például ezt: ” Tudod, milyen hangja van két összecsattanó tenyérnek. De milyen hangja van egy tenyérnek?” Ezen sokszor eltűnődtem. Mikor két tenyér hangot ad, már összecsattan, azaz egy. Két tenyér önmagában hangtalan. Egy tenyér is hangtalan önmagában. „Egy” nem létezik. A „Kettő” nem létezik. De „Egy- Kettő”, a „Minden” már létező.
Talán ez a dialektikus logikán túli megoldás. Talán ez a megoldás, hogy nincs megoldás. Talán. (Tűnődök rajta, és ahogy magyaráztam itt, megint odábbjutottam az „úttalan úton”. Az átváltozás a hang, a létezés. A tao).

Egy személyes (japános) megközelítés, az Univerzum parányi részét megközelíti egy parányi élőlény.

Ez meg az én hevesebb ( és kissé fegyelmezetlen, ahogy ez az egész szöveg itt) rajzom. Bár erősen hullámzott a földi légkör, mégis türelmesen rajzolgattam egy másik világ hullámait.

A Jupiter a Római Mitológia főistene volt, ez a vallás eredetileg a természeti erőket személyesítette meg. Görög hatásra „megszemélyesedtek” a római istenek (bár korántsem volt olyan civakodó, drámai-játékos nagy család).
A „Iuppiter” a jóságos, megértő természet nagy istene volt. Azaz megértő, – ám megértünk, fölértünk hozzá?

Hullám hullámok hátán. Örökké.

 

Babcsán Gábor