A vizuális missziómat nem kívánom folytatni, aminek elsődleges oka, hogy engem se villanyozott sose föl, amikor egy 50T-s észlelést láttam, miközben nekem egy 200-asom volt.
Ezen megfontolások alapján a 340-es Szörnyeteges észleléseimet sem fogom közzétenni, de most kívételt teszek, mert úgy gondolom, hogy olyan területre tévedtem, melynek objektumai vidéki ég alól akár 150-200-as műszerrel is könnyedén elérhetőek, de Budapesten is lehet próbálkozni a gyakori 250-esekkel már.

Ez az objektum típus a galaxis-halmazok bő, és talán hanyagolt csoportja. Számomra az eddíg észleltek mind-mind nagyon izgalmasak voltak, és ezúttal a Leoban lévő Hickson 57 halmazt mutatnám be, de a galaxishalmazok megjelenése bizonyos tekintetben mindig azonos, tehát ezen a példán keresztül kedvet lehet kapni.

Alapvetően halvány nyílthalmazhoz lehet hasonlítani a galaxishalmazokat, melyekben a legtöbb galaxis 11-13 magnitudós, csillagszerű, esetleg enyhén bolyhos megjelenésű „csillag”. A fényesebb tagok gyakran összeolvadnak egy kis foltocskává, aminek kitüremkedései valójában önálló galaxisok. Egész kis területen koncentrálódnak a Hicksonok, általában 3-5 szögpercen belüli kompakt objektumok.

Pipáló vadászoknak is ajánlott objektum típusok, mert egyetlen Hickson leészlelésével 5-10 NGC, IC, stb objektumot is láthattunk. Fontos a pontos rajz, mert sok csillagszerű galaxist, csak utólag azonosíthatunk a háttércsillagok közül.

De aki nem pipálásra megy, annak is nagyon-nagyon érdekesek ezek a „nyílthalmazok”, hiszen egyfelől gfalaxisokból álló nyílthalmazok már önmagukban is érdekesek, valamit a bennük lévő kicsiny planetárisnak tűnő foltok előbukkanása hosszas szemlélés után remek felfedezés élményt ad.

Mindenképpen nagyobb nagyítás szükséges a részletekhez, legalább 150-200x-os nagyítást ajánlok.

Szerintem fotós témának sem utolsóak a Hicksonok, de ezt nem tudom.

És akkor néhány szó a Szörnyetegről (340/1750).
Számtalan apró javítás történt az elmúlt hónapban. Így laposvas merevítőgyűrűket kapott a tubus, velúrt az okulároldalon és a tükör előtt (az egész cső nincs kivelúrozva), merevítést kapott a főtükörtartó, és a kihuzat rögzítése is laposvasból hajlított gyűrűkre került. A peremgyűrűt sikerült mindössze 1mm-esre csökkenteni, így alig van fényveszteség, de peremezve mégis van. Ezen apró módosítások, valamit a gyakorlat, mely szerint észlelés előtt egy órával bekapcsolom a tükörhűtést, és leveszem a zárókupakot azt eredményezte, hogy a Szörnyeteg akiről azt írtam, hogy nem egy kettős gyilkos tükör, mára már kettős pusztító csúcsragadozó lett. A zeta CNC 1.1″-es kettősét pl. úgy vettem észre, hogy ballagtam csillagról csillagra és 70x-esen útba esett az 5″-es kettős. Ránagyítottam 340x-esben, és mindenféle odafigyelés nélkül széles réssel ott volt a szűk páros is. Azaz keresés nélkül veszek észre vele 1″-es kettősöket. Azért ez nem rossz azt hiszem.

Maga az észlelés teljesen átalakult. Sajnos vagy szerencsére a bóklászásnak vége. Miután viszonylag szűk sávban tudok kényelmesen észlelni (észak-déli irány kb 35° szélességben a Sarkcsillagtól -30°-ig, így jobban meg kell terveznem mindent. Ez alapvetően nem baj, csak szokatlan. Ugyanakkor azt kell mondjam ezáltal észleléseim pontosabbak, tervezettebbek lettek, és egyben minden este eredményesebb is, mert nem csábulok el hirtelen ötletektől vezérelve. Persze hátrány, hogy a látóteremen kívüli üstökösök, érdekességek ezáltal láthatatlanok maradnak, node valamit valamiért….

Varga Zsolt