A Hubble Űrtávcső éves rutinja szerint a Naprendszer bolygóinak időjárási jelenségeit rendszeresen ellenőrzi, így az Uránusz és a Neptunusz kékes légkörében látható viharokat, felhőfoltokat is.
A távoli bolygókon időről időre előtűnnek az igencsak hosszú, sok földi éven át tartó évszakok hatásaként különböző alakzatok a felhőzetben, amelyek megfigyelésére a 2014-ben indult az OPAL (Outer Planet Atmospheres Legacy – Külső Bolygók Légköri Hagyatéka) nevű program. Ennek során a Hubble ultraibolya tartományú megfigyelésekkel méri fel a bolygók légköri változásait, amelyeknek sok éves sorozatából fény derülhet e bolygók időjárási sajátosságaira. A Hubble rendkívül sokrétű munkafolyamataiba kellett beilleszteni e megfigyeléseket, s reméljük, hogy az űrtávcső még sok éven át tudja majd e feladatait is ellátni.

A Neptunusz sötét viharait elsőként a Voyager-2 felvételein pillanthattuk meg még 1989-ben, azonban ezt követően a Hubble lett az egyetlen olyan műszer, amely képes e légköri foltokat észlelni. A sötét foltok a bolygó légkörének különböző régióiban tűnnek fel kb. 4-6 évente, s mintegy 2 éven át képesek fennmaradni, ezután elhalványodnak és eltűnnek. Az ultraibolya tartományban feltűnő sötét foltok, hasonlóan a Jupiter Nagy Vörös Foltjához, anticiklonáris forgásúak, s feltételezhetően a légkör mélyebb rétegeiben lévő anyag válik láthatóvá bennük. Rendszeresen jelennek meg a sötét folt mellett fehér kísérőfelhők is, amelyeket a kutatók a földi hegyek felett megemelkedő légrétegben kialakult lencsefelhőkhöz hasonlónak vélnek. A Neptunuszon azonban nincsenek hegyek, ám a fehér kísérőfelhőkben kifagyott metán a sötét viharrendszer tetejére rácsúszó légrétegekben hasonló elv alapján keletkezik. A Hubble tavaly szeptemberben fedezte fel a Neptunusz legfrissebb, kb. 11500 km átmérőjű viharrendszerét a bolygó északi féltekéjén, azonban már két évvel korábban is aktívabb felhőmozgások látszottak e helyen. Ez alapján feltételezhető, hogy a viharrendszer a bolygó mélyebb légköri rétegeiben születik meg, s akkor válik láthatóvá a számunkra, amikor a légkör tetejét is eléri (tavalyi cikkünk a Neptunusz viharairól). Mielőtt a 2014-ben elkezdett megfigyelési kampány beindult volna, nem voltak ilyen rendszeres mérések a Neptunusz légköréről, így feltehetően sok hasonló sötét vihart egyszerűen elmulasztottunk a megfigyelés nélküli évek során.

Az Uránusz megfigyelése során láthatóvá vált, hogy az északi sarkvidékével felénk forduló bolygón e területet óriási viharrendszer uralja. E viharzónát az hozhatja létre, hogy a rendkívüli tengelyferdeségű Uránusz északi sarkvidéke ilyenkor szinte teljesen szembefordul a Nappal és folyamatos megvilágításban úszik. A bolygót most uraló nyár során ennek hatására kialakuló légköri áramlatok rendszere születik meg, s ezek eredménye a fehéren látható hatalmas kiterjedésű felhőzóna. A sapkaszerű viharrendszer peremén egy kisebb fehér felhőfolt is látható, ez metánjégből áll s elég fényes ahhoz is, hogy a megfelelően nagy távcsővel rendelkező földi csillagászok, amatőrcsillagászok is megörökítsék. További érdekesség a felvételen a bolygó egyenlítőjétől egész kicsit északra látszó hajszálvékony világos sáv, amely körbefut a bolygón. Az ilyen vékonyka sávok kialakulásának oka máig nem világos, mivel mind a Neptunusz, mind az Uránusz esetében igen nagy szélességeket átfogó gyors, futóáramlat-szerű szélrendszer uralja e régiókat, s ez alapján a sávok is sokkal szélesebbek kellene legyenek.

Az eredeti cikk angolul itt elérhető.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)