2019.05.15.

Zsugorodás közben reng a Hold

Az Apollo küldetések során 5 szeizmográfot is elhelyeztek a Hold felszínén az űrhajósok, az első csak pár hétig működött, de a további 4 hosszú éveken át, 1977-ig végzett méréseket. Ezek során 28 holdrengést regisztráltak, amelyeknek sekély volt a fészke, az erősségük pedig a Richter-skála szerinti 2-5 közti volt. Annak idején a rengések epicentrumát elég elnagyolva határozták csak meg, ezt vizsgálta most felül egy amerikai kutatócsoport.

A vizsgálat során olyan algoritmust használtak a kutatók, amelyet kimondottan a ritkásan elhelyezett mérőállomásokból álló szeizmográf-hálózatokra fejlesztettek ki, s az elemzések azt az eredményt adták, hogy a 28 regisztrált rengésből 8 ismert holdi törések közelében pattant ki. A rengések adta jelből az egyértelmű volt, hogy a kéreg elmozdulásait jelzik, nem pedig pl. egy meteorit becsapódását.
Az is kiderült, hogy a 28 rengésből 18 akkor történt, amikor a Hold földtávolban volt, 8 akkor, amikor földközelben volt, s 2 a két véglet közti helyzetben. Azon 8 rengésből, amelyek a törések közelségéhez köthetőek, 6 volt földtávol idején, de még két olyan rengés volt, ami kissé távolabb, de elképzelhető, hogy mégis a törésekhez kötődően pattant ki földtávol idején.
A rengések csoportosulásának okához számítógépes modellfutásokkal próbáltak közelebb jutni, s úgy tűnik, hogy a Hold tektonikai aktivitása az égitest még folyamatban lévő zsugorodásával és az árapályerőkkel függ össze, s nem véletlen egybeesés eredménye, hogy a törésekhez közeliek és a keringésen belül is szabályosan elhelyezkedőek voltak a rengésfészkek. A törések közelsége esetén 4%-os, a pályán elfoglalt helyhez kötödés esetén 0,01%-os az esélye annak, hogy puszta véletlen hatása ez a csoportosulás a rengésekben.

A felszín közelében kialakuló feszültségek a Hold esetében akkor a legnagyobbak, amikor földtávolba kerül, s a kutatók azt is kiszámolták, hogy a Hold felületén hol halmozódott a regisztrált rengések idején a legnagyobb feszültség. A hat törésvonalhoz kötődő rengés epicentruma egybeesett ezekkel a területekkel!
Amellett, hogy az elemzés is tektonikailag aktív Holdat jelez, további bizonyítékai is vannak az égitesten kipattanó rengéseknek: az LRO szonda 3500 töréslépcsőről készült felvételét vizsgálták át. (Töréslépcsőnek azokat a jellegzetes és jól felismerhető felületeket hívjuk, amelyek a törés egymás mellett elcsúszó két oldala mentén tárulnak fel, a rengéskor a két tektonikus egység e törésvonal mentén függőlegesen mozdul el egymáshoz képest.) Ezek közt számos olyat találtak, ahol vagy elgurult sziklákat eredményező holdcsuszamlás történt a töréslépcsőnél, vagy az látható, hogy a regolit kimozdult és friss, világos színű felszín tárult fel a fedőréteg elmozdulását követően (lásd a cikk első ábráján a nyilakkal jelölt részeket a töréslépcső mentén).
Szintén ilyen helyszín az Apollo-17 leszállóhelye környezete (lásd a második ábrán), ahol találkoztak az űrhajósok holdcsuszamlás során elgurult sziklákkal is, s feltehetően a közeli törésvonalhoz és töréslépcsőhöz köthető az itt látott csuszamlások nyoma. A 8 töréshez közeli rengés egyike egyébként a leszállóhely közelében lévő egyik, holdjáróval is bejárt töréslépcsőtől mindössze 13km-re pattant ki.
A Hold jelenleg is hűl még, s ezzel együtt zsugorodik – az elmúlt néhány százmillió év alatt kb. 50 cm-rel lett kisebb. A zsugorodás hatására alakulnak ki a felszínen is látható törések, s ezek elhelyezkedésének irányát határozza meg az, hogy az árapályerők hol fejtik ki a hatásukat. Az aktív hold-tektonika ismeretei majd tovább bővülnek, ha a közeljövő holdi küldetései során újabb szeizmográfokat helyeznek el a felszínen, azonban a meglévő, csekély számú adatból is lehetett következtetni a közelmúlt aktivitására.

A kutatásról a Nature Geoscience számolt be május 13-án.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

Nincs még értékelés

Értékelés

About the Author: