2020.09.19.

Viszonylag friss jég lehet az Enceladus északi féltekéjén is

Az Enceladus a Szaturnusz egyik legizgalmasabb holdja, legalábbis, amióta közelebbről is rápillanthattunk űrszondáinknak köszönhetően, s egyike azon égitesteknek, amelyeken nem zárják ki az élet lehetőségét. A hold persze élet nélkül is pont ugyanolyan izgalmas jelenségeket produkál, amelyekről pedig a működését szinte pontosan három éve befejezett Cassini űrszonda rengeteg mérési adata jóvoltából még mindig tudhatunk meg újdonságokat.

A Cassini infravörös kamerája által 13 év alatt készített kompozit képek a lehető legnagyobb részletességgel mutatják be a kb.500 km átmérőjű Enceladus teljes felszínét, s a geológiai aktivitást, amely, a jelek szerint egészen friss nyomokat hagyott maga után. Az adatok, amelyekből a megfelelő minőségű felvételek segítségével a hold infravörös spektrális térképét összeállították, arra utalnak, hogy a hold északi féltekéjének egy jelentős területén a felszín, a hold belsejéből eredő anyagból (gyakorlatilag vízjégből), új borítást kapott.

A Cassini VIMS nevű műszere a Szaturnusz családjában az egyes égitestek felszínéről visszaverődő fényt mérte, látható és infravörös spektrométerével, külön hullámhosszakra bontva a kapott jelet. Ez utóbbiból tudtak azután az adatokat átvizsgáló szakemberek arra következtetni, hogy milyen összetételű az adott égitest felszíne. A VIMS, és a Cassini tudományos fényképező rendszere (ISS) segítségével begyűjtött rengeteg információból állították össze a hold teljes felszínét lefedő spektrális térképet. A vízjégre jellemző hullámhosszakat leválogatva sikerült beazonosítani a felszín azon területeit, ahol friss jégborítás található.

2005-ben derült ki, hogy az erősen fényvisszaverő, hógolyóra hasonlító Enceladus jégkérge alatti óceánból pára- és jégszemcsék lövellnek ki, most az infravörös spektrális térkép azt igazolta, hogy a déli pólusnál látott geológiai aktivitás egyértelműen összefügg a felszínt borító mintázattal, jelesül a tigriscsíkoknak nevezett régióval, vagyis a hasadékokkal, ahol a felszínre tör a jég és a pára.
Azonban hasonló, infravörösben látott jeleket a hold északi féltekéjén is találtak, ez alapján a kutatók arra jutottak, hogy ott is zajlik valamilyen geológiai aktivitás, amelynek köszönhetően ott is fiatal a hold felszíne, geológiai értelemben friss rajta a jégborítás. Az északi félteke kérdéses területéről kiderült, hogy ott is lezajlott valami hasonló folyamat a geológiai közelmúltban. Ez előfordulhatott akár a déli féltekéhez hasonló módon, kilövellések formájában, vagy talán valami sokkal fokozatosabb, szelídebb jégkiáramlás útján. A kérdéses régió a hold északi féltekéje 30. szélességi foka és nyugati féltekéje 90. hosszúsági foka környéki területet foglalja el, ahol nincsenek a déli sarkvidék tigriscsíkjaihoz hasonló alakzatok, ám erős fényvisszaverő a felszín. Bár e terültet pontos korát nem lehet meghatározni, az elmondható, hogy a déli sarkvidék után ez a hold legfiatalabb felszínű területe.

A kutatók úgy vélik, a felszín alatti óceán fenekén elhelyezkedő forrópont táplálhatja e helyszín alatt is a felszínre törő víz áramlását, e forrópont elhelyezkedését egy korábbi kutatás is e régióra tette, s akkor azt is elmondták, hogy az itt lévő forrópontos aktivitás a sarkvidékhez képest kaotikusabb, s csak néhány millió éven át maradhat stabil (a déli sarkvidék tigriscsíkjainál akár milliárd éves időtávon is fennmaradhat az aktivitás). A spektrumban itt jelentkező jelek azt mutatják, hogy ez a viszonylag közeli múltban fordulhatott elő, valószínűleg olyan időszakban, amikor a hold pályájának nagyobb volt az excentritása, és a kőzetmagjában is fokozottabb volt az árapályfűtés. Ez utóbbit tartják a felszín alatti óceán felmelegítéséért felelős folyamatnak.

A JPL ismertetője, a kutatásról pedig az Icarus szakfolyóirat októberi száma tette közzé a tanulmányt.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)
Nincs még értékelés

Értékelés

About the Author: