Viszonylag friss jég lehet az Enceladus északi féltekéjén is
Az Enceladus a Szaturnusz egyik legizgalmasabb holdja, legalábbis, amióta közelebbről is rápillanthattunk űrszondáinknak köszönhetően, s egyike azon égitesteknek, amelyeken nem zárják ki az élet lehetőségét. A hold persze élet nélkül is pont ugyanolyan izgalmas jelenségeket produkál, amelyekről pedig a működését szinte pontosan három éve befejezett Cassini űrszonda rengeteg mérési adata jóvoltából még mindig tudhatunk meg újdonságokat.
A Cassini infravörös kamerája által 13 év alatt készített kompozit képek a lehető legnagyobb részletességgel mutatják be a kb.500 km átmérőjű Enceladus teljes felszínét, s a geológiai aktivitást, amely, a jelek szerint egészen friss nyomokat hagyott maga után. Az adatok, amelyekből a megfelelő minőségű felvételek segítségével a hold infravörös spektrális térképét összeállították, arra utalnak, hogy a hold északi féltekéjének egy jelentős területén a felszín, a hold belsejéből eredő anyagból (gyakorlatilag vízjégből), új borítást kapott.
A Cassini VIMS nevű műszere a Szaturnusz családjában az egyes égitestek felszínéről visszaverődő fényt mérte, látható és infravörös spektrométerével, külön hullámhosszakra bontva a kapott jelet. Ez utóbbiból tudtak azután az adatokat átvizsgáló szakemberek arra következtetni, hogy milyen összetételű az adott égitest felszíne. A VIMS, és a Cassini tudományos fényképező rendszere (ISS) segítségével begyűjtött rengeteg információból állították össze a hold teljes felszínét lefedő spektrális térképet. A vízjégre jellemző hullámhosszakat leválogatva sikerült beazonosítani a felszín azon területeit, ahol friss jégborítás található.
A kutatók úgy vélik, a felszín alatti óceán fenekén elhelyezkedő forrópont táplálhatja e helyszín alatt is a felszínre törő víz áramlását, e forrópont elhelyezkedését egy korábbi kutatás is e régióra tette, s akkor azt is elmondták, hogy az itt lévő forrópontos aktivitás a sarkvidékhez képest kaotikusabb, s csak néhány millió éven át maradhat stabil (a déli sarkvidék tigriscsíkjainál akár milliárd éves időtávon is fennmaradhat az aktivitás). A spektrumban itt jelentkező jelek azt mutatják, hogy ez a viszonylag közeli múltban fordulhatott elő, valószínűleg olyan időszakban, amikor a hold pályájának nagyobb volt az excentritása, és a kőzetmagjában is fokozottabb volt az árapályfűtés. Ez utóbbit tartják a felszín alatti óceán felmelegítéséért felelős folyamatnak.
A JPL ismertetője, a kutatásról pedig az Icarus szakfolyóirat októberi száma tette közzé a tanulmányt.
(További fordítások a szerzőtől facebookon: Égen – Földön – Föld alatt)
