„Változó” korba léptem
Na nem a kapuzárási pánik előtti biológiai és fizikai értelemben léptem a változó korba hála istennek, „csupán” meglett az első hivatalosan is bejegyzett változócsillagom. Erre büszke vagyok, de már az elején leszögezem, hogy egyelőre csak a fényképezés köszönhető nekem, jókor, jó helyre fotóztam, ugyanakkor a konkrét mérések, a beküldés Fidusz (Fidrich Róbert) érdeme. Tulajdonképpen a jókor, jó helyre is az ő érdeme, mert az azóta már Vend23 néven a VSX-ben (The International Variably Star Index) regisztrált fedési változó csillagot fotóztam Fidusznak még 2017. augusztusában. A felszerelésem egy 130/650 tükrös távcső és egy DSLR fényképezőgép volt, így a viszonylag nagy látómező miatt érdemes volt átnézni a kép többi részét. Érdemes volt, mert jól emlékszem, hogy Fid messengeren „közvetített” a találatokról, egyelőre csak annyit mondok sok találat volt. Egymás után küldte a fénygörbéket, a jelölteket. Ebből egy mára már hivatalosan bejegyzett a VSX-be, ahogy írtam, Vend39 néven. A Vendégcsillag-kereső csapat aktívabb tagja lettem. Egyelőre az alapfogalmakkal birkózom, rengeteg tanulnivalóm van, tulajdonképpen minden, de lelkes vagyok, nagyon érdekes a téma. Az asztrofotózás talán kicsit szubjektív lehetőségünk, amit semmi esetre sem hagyok el, de ugyanakkor jóleső érzés változócsillagokat keresni és találni.
Beszámolóm azért írom le, mert tudok arról, hogy sok embert érdekel a változócsillag-keresés, kacérkodik is a gondolattal, de nem tudja, hogy vágjon bele. Ez a kis csapat segít mindenben, amennyire idejük engedi, ezt bizton állíthatom. Fidrich Róbert, Teichner Szilárd és Tordai Tamás, akikkel én is beszélek rendkívül segítőkészek, lehet rájuk támaszkodni a tekintetben hogyan is induljunk el. A későbbiekben sem hagynak segítség nélkül ez is biztos.
A 2017. év vége sajnos derült egek tekintetében nem kecsegtetett sok jóval, és életem legcsodálatosabb dolgával, kisfiammal, aki e beszámoló megírásakor 16 hónapos rengeteg időt töltöttem, töltök munkahelyi elfoglaltságom után. Az ember pedig elfárad néha. E kettő tény együtt kevesebbszer engedett ki az ég alá, és ez így van rendjén, de természetesen már elvonási tüneteim vannak. Az ég, a felhők és a köd….egyszer csak kiderül.
Visszatérve a fő témához. Fidusz írt, „megvan az első változócsillagod”. Felpörögtem, tűkön ültem, feleségemnek bejelentettem, rendkívül örült neki, de inkább az én örömömnek, – nem hiszem, hogy értette miről beszélek. Lehet azt hitte valamilyen bódító szer hatása alatt állok. ?
Mi is az a változócsillag? Talán jó is, hogy most írok minderről, hiszen még nem vagyok „megfertőzve” a tudással, így szakmai nyelven ha akarnék sem tudnék minderről írni, így pedig hátha más is megérti. A változócsillag olyan csillag, aminek a fényességváltozását érzékeljük bizonyos idő alatt. Ez a fényességváltozás lehet fizikai okból vagy geometriai okból. A nevemhez is köthető Vend39 geometriai változó, azon belül is fedési változó. Az ég egy bizonyos területét fotózva, általában rövidebb záridőkkel – mint az asztrofotónál – megörökítjük, sorozatot készítünk. Ezeket a képeket egy orosz programmal, VaST-tal átvizsgáljuk, és ha találat van jelzi a rendszer. Itt lehet fénygörbét készíteni egy kattintással. Persze ez nem ilyen egyszerű, órákat, oldalakat lehet erről írni, de arra ott a szakirodalom, nekem most nem ez a célom. Azt is ki kell emelni, hogy keresni lehet DSLR-rel és CCD-vel egyaránt. Kimérni is mindkettő eszköz alkalmas, nyilván egy CCD V szűrővel pontosabb. Ettől függetlenül például a „keresésre” én is a DSLR-t fogom használni a nagyobb látómező miatt, ha ki kell mérni valamit akkor ráállok 20 centis tükrössel és CCD-vel. Jó lenne nagyobb cucc, de érdemi munkát már lehet csinálni egy „alapfelszereléssel” is. Erről Fidusz többet tudna mesélni, hiszen ő például teleobjektívvel változózik. Érdemes még kiemelni, hogy a DSLR esetében az átalakítás nem előny, sőt…illetve a DSLR képeken a csatornákra bontott sorozatok G (zöld) képeit tudjuk felhasználni a mérésekre. A monokróm CCD kameránál a csatorna felbontással sem kell bajlódni.
Azt az élményt is szeretném elmesélni, hogy tegnapi napon, a Vend39 bejegyzésének napján késő este Fidusz és Szilárd szabadidejüket nem sajnálva kérésemre segítettek feltelepíteni a VaST nevű programot gépemre, ami ugye Linux alatt fut. Ez egy élmény volt, komolyan. Kicsit hackernek és informatikusnak éreztem magam, legalábbis a környezet olyan volt, hiszen konferenciahívással skypon megbeszéltük mit hova, és egy terminált megnyitva sorozatban gépeltem a parancsokat. Aminek a gép az esetek 99%-ban engedelmeskedett, aztán azt az egy százalékot is korrigáltuk, és teljes lett a telepítés. Próbaképpen valtozócsillygozlt kerestünk, és a program megtalálta „újra” a Vend23-at, lánykori nevén Vend S703 (ideiglenes jelölése volt felfedezés elfogadásáig) kerestettem meg a programmal normál keresési módban és megtalálta! ? Leírva nem tudom átadni az az érzést, amit este 23 óra körüli magasságban kissé fáradtan átéltem, de alig várom, hogy saját képeimből, saját tudásommal, saját magam, VaST használatával írhassak a Vendégcsillag-kereső csapatnak, hogy „Srácok találtam valamit”.
Mindenki figyelmébe ajánlom a Vendégcsillag-kereső blogot, ahol például a Vend39 bejegyzésének körülményeiről olvashattok, sokkal tudományosabban és sokkal hozzáértőbben, mint ahogy én írtam.
Az említett blog elérhetősége: http://vendegcsillagkereso.blogspot.hu/
A cikk főszereplőjének hivatalos bejegyzéséről itt olvashattok adatokat, sőt magát a csillag fényképét és fénygörbéjét is elérhetitek: https://www.aavso.org/vsx/index.php?view=detail.top&oid=555488
Íme még a cikkben szereplő Vend23 görbéje, amiben voltak nekem is képeim, és a Vend39 fénygörbéje, amiben a felfedezést eredményező 88 db képpel vettem részt:
HZs