2017.10.06.

Űrpajzs védhetne a napkitörések ellen

A technikai kor hajnalán, 1859-ben óriási napfoltokat s belőlük eredő, soha nem látott erősségű napkitörést észleltek, ezt a felfedezője után a Carrington-esemény néven ismerjük ma már. Ekkoriban még épp csak kezdtek kiépülni a távíróvezetékek, de máris próbára tette a technikai vívmányokat Napunk, a vezetékekben indukálódott áram hatására sokfelé károk keletkeztek, s nem egyszer a távírászok is áramütést szenvedtek el. Talán még többet elmond az eseményről az, hogy ekkor még a trópusokon is látszott sarki fény…
A mai technológiától rendkívüli mértékben függő társadalmunk egy hasonló napkitörést nem vészelne át úgy, mint a viktoriánus kor emberei… Elsősorban a műholdakra alapozott számtalan (bele se tudunk gondolni, mennyi minden működik a hétköznapi életünkben így!) technológia, az informatikai rendszerek, az áramellátás, és felsorolni se biztos, hogy érdemes, mennyi minden szenvedné el a napkitörés hatásait. Gyakorlatilag a gazdasági, katonai, informatikai, irányítási, energetikai, élelmiszerellátási, közlekedési stb. rendszereink mind egyszerre omlanának össze. Mivel a napkitöréseket nem lehet megakadályozni, valami más módszer volna szükséges a hatásuk kivédésére.
A Harvard Egyetem kutatóinak ötlete egy olyan mágneses pajzs, amelyet a világűrben helyeznének el, mégpedig a Föld-Nap rendszer L1-es Lagrange-pontjában, így a pajzs állandóan a Föld és a Nap között keringene. A pajzs feladata az volna, hogy eltérítse a Föld felé irányuló nagyenergiás részecskéket kitérítse, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Föld mágneses mezeje is teszi, csak annál hatékonyabban. A kb. 100.000 tonna tömegű pajzs néhány évtized alatt elkészülne, és bár a helyszínre juttatás költségei jelenleg kb. 100 milliárd dolláros nagyságrendre rúgnak, ez az összeg még mindig eltörpül ahhoz, amivel egy komoly napkitörés során kárként szembesülne az emberiség. A kutatók kiszámították, hogy a Carrington-eseményhez hasonló erejű napkitörés konkrétan mekkora összegű gazdasági károkat okozna, s azt is kiderítették, hogy minél később következik be az esemény, annál nagyobb lenne a kár (lévén a mainál is sokkal inkább technológiafüggővé válna az emberiség). A pajzs leegyszerűsítve egy dróttekercsből állna, amelyben a pajzson elhelyezett napelemek szolgáltatta elektromos áram biztosítaná a mágneses mezőt a napkitörések eltérítéséhez. Azt is felvetették, hogy a dróttekercshez szükséges alapanyagot kisbolygókról lehetne bányászni.
Nem ez az első alkalom, hogy mágneses védőpajzsot helyeznének el a tervezők az űrben – például a mienkhez hasonló, védelmező mágneses mezővel nem rendelkező Mars esetében is szóba került nemrégiben.
A pajzs ötletét felvető kutatók ráadásul még egy érdekességgel is előálltak: mivel nemcsak a Nap, hanem más csillagok is produkálnak veszélyes kitöréseket, ezért például alkalmas lehet idegen civilizációk felfedezésére is az, hogy a hasonló mágneses pajzsokat keressük a távoli csillagok körül.
Habár magának a pajzsnak az ötlete nem egészen új, a konkrét számítások azok, s jó eséllyel minél tovább halogatjuk a döntést valamilyen védőpajzs megépítéséről, annál valószínűbb, hogy a károkozó napkitörés bekövetkezik… A tanulmány fő érdeme tehát az, hogy számokat tesz le a döntéshozók asztalára, s ezzel talán elősegítheti az első lépéseket a bolygónkat óvó futurisztikus technikai megoldás irányába.

Eredeti cikk ITT.

Fordította: Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

Nincs még értékelés

Értékelés

About the Author: