2019.11.01.

Újabb Pluto-szondát terveztet a NASA

A New Horizons űrszonda 2015-ben csupán elrepülhetett a Pluto közelében, ám a törpebolygó általa feltárt tulajdonságai komolyabb érdeklődést keltettek a NASA vezetésében. Ennek köszönhetően most a NASA megbízta a New Horizons szondát is üzemeltető SwRI (Southwest Research Institiute) munkatársait, hogy tervezzenek meg egy következő, a Pluto-hoz látogató űrszondát. Az intézetnek fel kell mérnie, hogy milyen költségvetésből lehetne létrehozni a küldetést, előzetes terveket készítenek magára a szondára, és felmérik, hogy milyen műszerekre lehet szüksége a küldetés során.

Dr. Carly Howett, az SwRI űrkutatási részlegének igazgatóhelyettese fogja a tervezést irányítani. Olyan űreszközt szeretne a NASA, amely nemcsak elrepül majd a Pluto mellett, hanem 2 év időtartamára pályára áll majd körülötte, ezen időszak alatt mind a törpebolygót, mind annak az öt holdját vizsgálná. A két év elteltével újból útra kelne a szonda, és felkeresne legalább egy kisebb Kuiper-öv béli égitestet, és egy másik Kuiper-öv béli törpebolygót.
Bár a New Horizons nagyon sok dolgot feltárt a Pluto-ról, majd később a hóember alakú Ultima Thule néven ismert, 2014 MU69 jelű égitestről, korlátozott műszerezettsége hagyott bőven még felfedezni valót. Egy keringő szonda sokkal több adatot képes feltárni, mint egy bármely fejlett átrepülő szonda. Emellett pont az általa közvetített információk alapján derült ki, hogy pontosan miként is volna érdemes még vizsgálni a Naprendszer e távoli égitesteit.

Dr. Alan Stern, az SwRI vezető kutatója elmondta, hogy a NASA megbízását megelőzően az intézet már készített egy általános felmérést, hogy vajon technikailag-fizikailag kivitelezhető-e egy ilyen küldetés. E vizsgálatokból kiderült, hogy megoldható, készülőben van olyan teljesítményű hordozó rakéta, ami útnak tudja majd indítani a szondát, és már jelenleg létező ionhajtómű is el tudja majd látni a szonda további igényeit. Az is kiderült a számításokból, hogy a szonda ki tud majd lépni a Pluto körüli pályáról a legnagyobb holdja, a Charon gravitációját hintamanőverhez felhasználva. Ennek segítségével a szonda visszakerülhet a Kuiper-övbe, és felkereshet további égitesteket, hogy ezek közelebbi vizsgálatának eredményeit a Pluto adataival is össze lehessen hasonlítani.

A NASA 10 különböző jövőbeli lehetséges űrmisszió terveit készítteti el most, ezek egyike a Pluto vizsgálatát végző szonda. Ezek a tervek a kormányzati tudományos testületek által meghatározott 10 éves bolygókutatási előirányzat részeként versengenek majd a megvalósításért, így egyelőre valóban csak tervekről van szó. Annak idején a New Horizons sikeres Pluto-látogatását 26 évi munka előzte meg, amelyben 14 év volt csupán a tervezés és a finanszírozásért való verseny.

Az angol nyelvű publikáció itt található.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author: