Bár a kisebb porviharok gyakoriak, a globálisak csak nagyjából évtizedenként jelennek meg, s a tavalyi az Opportunity rover végzetét is magával hozta. Azonban több más űrszonda folytatott méréseket, s rögzített felvételeket a vihar globálissá válása és fejlődése során, s ezek anyagából most két tanulmány is született. A 2018-as porviharhoz még az ezt megelőző, 2007-es mérési adatait is hozzá lehetett venni, mivel a fő megfigyelő MRO űrszonda már ekkor a Mars körül keringett.
A most vizsgált dolog a porviharok során kialakuló portoronynak elnevezett konvektív jelenség. Ezek a tornyok gyakorlatilag a felmelegedő, kavargó portömeget jelentik, amelyek a felmelegedés miatt felfelé emelkednek a marsi légkörben, akár 80km magasságig is. Úgy tűnik, hogy ennek során a porszemcsék nem magukban, hanem víz társaságában utaznak a magasba, ahol azután a napsugárzás hatására szétesnek a vízmolekulák, ez pedig hozzájárulhatott a marsi víz eltűnéséhez is.
A portornyok, bár átlagos körülmények közt is kialakulnak, a globális porviharok időszakában gyakoribbak. A kialakulása kezdetén a felszínen egy néhányszor tíz kilométeres területen hirtelen felemelkedik a por, majd, amire eléri a 80 km-es magasságot, akár 500 km átmérőjű is lehet, majd amint elkezd összeroskadni, nagyjából 56 km magasságban a kiterjedése még nagyobb, 4-5000 km átmérőt is ölthet (vagyis kb. két nagyságrenddel nő a területe a születésétől számítva).
Az MRO nemcsak látható tartományban figyeli a Marsot, hanem hősugárzást is érzékel, s így a porvihar során is „átlátott” a vizuálisan mindent elfedő paplanon. Ennek segítségével lehet meghatározni, s a látható tartományú képekhez viszonyítva elhelyezni a portornyokat.

Normális esetben – amikor épp nem globális porvihar dúl – ezek a tornyok egy-két napon belül összeroskadnak, azonban a 2018-as globális vihar idején az MRO egészen érdekes eredményeket kapott a megfigyelésükből: a tornyok heteken át újra és újra megújultak, s volt, hogy több torony együttesét 3,5 héten át folyamatosan látta a szonda. Ez a hatalmas aktivitás már önmagában meglepte a kutatókat, azonban az a lehetőség, hogy a por mellett más anyagok, gázok is magasba emelkednek ezekben a tornyokban, további kérdéseket vetett fel. Valószínűleg a segítségükkel jut a magasba az a vízpára is, amit a marsi légkör fátyolszerű felhői formájában már ismerünk a roverek fotóiról. Még a 2007-es globális porvihar során készült mérések alapján tudjuk, hogy akkor bizony a légkör felsőbb rétegeibe emelkedett a víz is (erről csak tavaly született elemzés), s ott már a napsugárzás extrém ultraibolya összetevőjének vízbontó hatása miatt felbomlanak a molekulák, s a hidrogén elvész aztán a világűrben. A mostani vihar során hasonlót mértek, a marsi légkörben tízszeresére nőtt a víz mennyisége.

Még mindig igen keveset tudunk e marsi globális porviharokról, a kialakulásuk oka se teljesen értett folyamat, eddig alig egy tucatnyi alkalommal tudtunk egyáltalában pillantást vetni rájuk. A furcsaságukat mi sem mutatja jobban, mint az, ha hasonló nagyságrendű időjárási eseményt a Földön képzelnénk el, olyasmit, ami hónapokra az egész bolygó időjárását megváltoztatja. A most elkészült két tanulmány azonban sok részletet tisztázott.

A portornyokról szóló cikk a JGR Planets hasábjain.

A porviharok meteorológiai elemzése a Journal of the Atmospheric Sciences hasábjain, ez teljességében olvasható.

Összefoglalót a JPL híroldala közölt a tanulmányokról.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)