2018.10.09.

Új legénység indul a Nemzetközi Űrállomásra 11-én csütörtökön

Magyar idő szerint csütörtökön 10:40-kor Bajkonurból fellövik a Szojuz MSz-10 fedélzetén az amerikai Nick Hague és az orosz Alekszej Ovcsinyint (csak két fő utazik fel) az ISS-re.
Hat órát vesz igénybe a tervek szerint az utazásuk (összehasonlításul: ez kb. kétszer annyi, mint a Budapest-Debrecen útvonal intercity vonattal átszállás nélkül). A Szojuz magyar idő szerint 16:44-kor dokkol majd az űrállomáson, majd alig 2 további óra elteltével összenyitják a két űreszközt elválasztó zsilipet és az új legénység megkezdi fél éves küldetését.

A repülő- és űrrepülési mérnök végzettségű Nick Hague első űrutazása lesz ez, Alekszej Ovcsinyin 2016-ban már járt az ISS-en.

Az orosz űrügynökség 2016-ban a csökkentett orosz személyzet mellett anyagi megfontolásból döntött, ezzel egy Progressz szállító űrhajót tudnak megspórolni. Az üresen maradt férőhelyet nem akarta megvásárolni a NASA. Eredetileg úgy tervezte a Roszkozmosz, hogy a csökkentett legénységüket addig fogják fenntartani, míg a kb. egy évtizede halogatott Nauka nevű, sokszor áttervezett és átépített majd az időközben feltárt hibák kijavítása után még mindig nem elkészült új orosz modul felkerül az űrállomásra és beüzemelik azt. Erre azonban még jelenleg sincs időpont, sőt, igazából információ sincs arról, hogy mik a legközelebbi tervek a fellövésére (a legutolsó ilyen időpont 2018. vége volt, ez azonban biztosan nem lesz elérhető). Ha azonban az orosz legénység visszaáll a rendes létszámába, előfordulhat majd olyan is, hogy 7 fő dolgozik majd az ISS-en, ha jövőre az új amerikai legénységet szállító űrhajók csatarendbe állnak (ezek tesztrepüléseire néhány hónapon belül kerül majd sor).

A fellövést és a dokkolást is megnézhetjük majd a NASA TV közvetítésében ide kattintás után.

Sajnos a nappali fellövés és dokkolás miatt itthonról nem láthatjuk a Szojuzt útban az űrállomásra.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author: