Serena M. Auñón-Chancellor 6 hónapot töltött a Nemzetközi Űrállomáson 2018-ban, az orvos-repülőrvos képzettségű amerikai űrhajósnő kb. 2 hónappal a küldetés kezdete után egy másik űrhajósnál (akit nem neveztek meg, nyilvánvaló okból) nyaki vénás trombózis gyanújáról számolt be.

A beteg bal nyaki vénáján ultrahangos vizsgálattal fedezték fel a problémát, a vizsgálat egy hosszabb felmérés-sorozat része volt. E felmérésben a hosszú távú űrutazások érrendszerre gyakorolt hatásait célzottan vizsgálták, mivel a súlytalanság állapotában a testnedvek sokkal inkább a fej felé haladnak, ezért is válik pl. püffedtté az arcuk már pár nap után. Az illető űrhajósnál se személyes, se családi vénás trombózis esetek nem fordultak elő.

Az ezt követő újabb ultrahangos érvizsgálatot két földi szakorvos is ellenőrizte, s megerősítették a diagnózist, s eztán az volt csak a kérdés, miként lehet javítani a helyzeten. Az Űrállomás „házipatikájában” intravénás vérhígító gyógyszer rendelkezésre állt, bár korlátozott mennyiségben. Az injekciózás azonban önmagában is kihívás a világűrben, hiszen a gyógyszer fecskendőbe felszívása is komoly feladat a súlytalanságban, ahol a felületi feszültség uralkodik a folyadékokon. A vérrög kezelését viszont muszáj volt elkezdeni, nehogy súlyos következményei legyenek, pl. ha elmozdul a fej felé. A kezelést eleinte nagyobb gyógyszeradaggal végezték, majd lecsökkentették az adagot, hogy kitartson addig a szer, míg a következő szállítóűrhajóval megérkezhet a szájon át szedhető vérhígító, erre a diagnózist követő 42. napon került sor. A követéses ultrahang vizsgálatok alapján a vérrög mérete fokozatosan csökkent, a kezelést az érintett űrhajós visszatérése előtt 4 nappal hagyták abba. A visszaérkezéskor a Földön már csak egészen kicsiny vérrögöt tudtak kimutatni, majd 10 nap elteltével az is felszívódott, majd a következő ellenőrző vizsgálatok is egészségesnek találták az illetőt.

Az eset tanulságai a következők: a Földön ezt az elváltozást általában más betegség váltja ki, önmagában rendkívül ritka, és eddig a világűrben nem volt példa rá, hogy előfordult volna. Az űr-orvoslás különleges helyzetére is felhívja a figyelmet a tanulmány, az olyan lehetséges esetekre, amikor magának a páciensnek kell az ultrahang-vizsgálatot elvégeznie saját magán esetleg földi iránymutatással, illetve arra, hogy klinikai vizsgálattal nem bizonyítható esetekben is döntést kell hozni az űrhajós egészsége érdekében. Korlátozottan állnak rendelkezésre orvosságok, így a vérhígítóból sincs annyi, ami hosszú távú kezeléshez elegendő volna, sőt, még a fecskendőkből is kevés van. Jelen esetben az orvosi döntések több űrügynökség munkájának összehangolásával is jártak például a logisztika terén.
Azt ugyan tudtuk, hogy a feji és nyaki vénát nagyobb terhelés éri a mikrogravitációs környezetben, azonban eddig nem volt ismert, hogy ennek milyen hatásai vannak a véráramlásra, a vér viszkozitására, illetve milyen trombózis-kockázattal járnak e változások. A hosszú távú űrutazásokhoz (Hold, Mars) alaposan fel kell mérni ezeket a tényezőket, s ki kell dolgozni a trombózis megelőzésére vonatkozó stratégiákat.

Auñón-Chancellor számtalan orvosi-élettani kísérletet is végzett az Űrállomáson eltöltött fél éve alatt.

A kutatásról a The New England Journal of Medicine számolt be január 2-án.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)