A Jet Propulsion Laboratory kutatói azon törik a fejüket, hogy vajon lehetne-e olyan Vénuszra küldendő önjáró felszíni járművet készíteni, ami bírja a rendkívüli hőmérsékletet és nyomást? Természetesen lehetséges volna pl. az űrjárműveken régóta használatos radioaktív izotópos energiaellátó segítségével kialakítani egy olyan kis méretű hűtött kamrát a roverben, amelyben képesek lennének működni az elektronikus berendezések, azonban ez rendkívül bonyolult lenne (s így sok hibalehetőséget is rejt). Elképzelhető volna a speciális hőmérsékleten is működőképes elektronikát kifejleszteni, azonban ez a technológia jelenleg még nem áll rendelkezésre. Folyékony gázzal hűtött elektronika felszerelésével is maximum egy napig tudna üzemképes maradni egy felszíni egység, ehhez pedig túl sokba kerül odaküldeni az eszközt, így valami gyökeresen másra lesz szükség.
A megoldást abban látják, hogy nem a mai, modern, ám igen érzékeny elektronikus berendezések irányítanák a rovert, hanem a mechanikus számológépekhez, illetve az első világháborús tankokhoz hasonlóan fogaskerekek és karok. A steampunk rover ötletét Jonathan Sauder, a JPL mechatronikai mérnöke vetette fel még két éve, az analóg automata szerkezet elméleti kifejlesztéséhez a NASA biztosítja az anyagi hátteret.
A Vénuszon uralkodó 450°C feletti hőmérséklet és a légnyomás a földi tengerszinti légnyomásnak kb. kilencvenszerese (ez egy modern atomtengeralattjárót is összeroppantana), és így itt lehetetlen volna olyan finom elektronikával felszerelt eszközt működtetni, mint a marsjárók. Az 1970-80-as évek szovjet Vénusz-szondáinak tervezésénél figyelembe vették a rendkívüli hőmérséklet miatti hőtágulást, ám ezek a szondák is csupán alig 2 órát voltak képesek üzemképesek maradni a felszínen.
A mechanikus irányítású járműveket azonban el lehet készíteni a rendkívüli körülményeknek ellenálló anyagból. Jelenleg a felhasználáshoz szóba jövő anyagok tesztelésénél tartanak, s a mozgó alkatrészek vénuszi hőmérsékletre forrósítása a következő lépés ebben. Az alkatrészeket úgy szeretnék elkészíteni, hogy pont a rendkívüli hőmérséklettel találkozva érjék el a hőtágulás révén azt a méretet, ami a mechanikus elemek működéséhez szükséges. Meg kell azt is vizsgálni persze, hogy a légkör összetétele miatt miként korrodálódnak a felhasználandó anyagok Az eszköz energiaellátásához szélturbina használatán gondolkodnak, a turbinát a rover közepén helyeznék el oly módon, hogy a rover fejre állva is tovább működhessen.
Saunders először pókszerű lábakon járó eszközben gondolkodott, azonban a változékony és sziklás terepen ezek nem volnának elég stabilak, így az első világháborús tankokhoz fordult segítségért. Ezek a régi harci járművek képesek voltak áthajtani az árkokon, bombatölcséreken is pusztán egyszerű mechanikus szerkezeteik segítségével.
A roverrel kommunikálni is csak „ősi” technológiával tudnak majd, így a morzekódos megoldás mellett döntöttek a tervezők. Ahhoz, hogy ezt mechanikusan elvégezhessék, a roveren egy olyan felületet képeznének ki, amely rendkívül jól veri vissza a radarjeleket. A rovert útjára bocsátó keringőegység radarja folyamatosan pingetné a rovert, ahol a jelvisszaverő felület hosszabb-rövidebb ideig tartó eltakarásával lehetne a morzejeleket leadni.

Videó az elképzelés alapján kiötlött Vénusz-roverről:

Eredeti cikk: https://www.jpl.nasa.gov/news/news.php?feature=6933

Fordította: Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)