2019.04.25.

Rögzítette az első marsrengést az InSight

A NASA InSight Mars szondája, amelynek feladata a Mars geológiai folyamatainak és belső szerkezetének vizsgálata, április 6-án detektálta az első olyan jelet, amelyről a kutatók úgy vélik nagy valószínűséggel egy marsrengés okozta. Az adatok elemzése még jelenleg is tart.
A szonda talajra helyezett, igen érzékeny szeizmométere számtalan különböző rezgést észlel, így például a szél okozta vibrációt is, azonban további mérőműszerek segítségével ezeket el lehet különíteni a valódi, a Mars mélyéből érkező rengések jeleitől. Az április eleji jel esetében egy valószínűleg távoli esemény zaját sikerült elcsípni, a jel nagyon hasonlít ahhoz, amilyeneket az Apollo küldetések a Holdon detektáltak.
Az Apollo űrhajók legénysége a Hold felszínén öt szeizmométert helyezett el, s ezek 1969-77 közt mérték a Hold rengéseit, amelyekből több ezer szolgált arra, hogy a segítségükkel a Hold belső felépítéséről szerezzenek információkat. Hasonló cél vezérelte az InSight szonda megalkotóit is, és a decemberben a talajra helyezett műszer segítségével most először sikerült is rengést detektálni. Egészen eddig csak a háttérzajokat rögzítette a műszer, illetve a mérései segítik az elakadt mélyfúró Vakond hibájának felderítését is, ám most először valóban a bolygó mélyéből érkező rengést detektált. A Föld felszínén számtalan olyan rezgés- és zajforrás van, amelyek állandó „duruzsolása” a most rögzített marsi rengés jelét elnyomná, ilyen például az óceánok hullámverése, vagy az időjárás okozta zajok. A Mars ennél sokkal csendesebb, itt leginkább csak a szél keltette rezgéseket kell kiszűrni.
Míg a földi műszereket általában a talaj mélyébe helyezik, hogy védjék őket a külső befolyástól, hőmérsékletváltozásoktól, időjárási viszontagságoktól. A Marson különleges védőburkolat szolgál erre, így pl. igen komoly hőszigetelő vigyázza a működését.
Mivel a Mars geológiailag jóval csendesebb a Földnél, így a rengések előfordulása is ritkább s gyengébbek is az általuk keltett jelek. A most detektált jel, ha földi rengés jele volna, elveszne a dél-kaliforniai régióban naponta tucatszám mért apró rengések közt. Viszont magának a rengésnek a megléte az első bizonyíték is arra, hogy nem teljesen halott a vörös bolygó geológiai szempontból. Három, ennél jóval gyengébb jelet is rögzített a műszer, azonban azok eredetéről egyelőre nem tudnak biztosat mondani a kutatók, az adatelemzésekből talán majd megtudhatunk valamit a későbbiek során.
Bár sem a Hold, sem a Mars nem rendelkezik olyan aktív geológiai folyamatokkal, mint a Föld esetében a kőzetlemezek mozgása, a távoli égitestek kérgében is előfordulnak feszültségek, amelyeket pl. a kéreg hűlése okoz, a felhalmozott felszültséget pedig ez esetekben is rengések formájában vezeti le az égitest.
Az InSight francia építésű műszere azonban felülmúlta a várakozásokat, és igen gyenge rezgéseket is képes érzékelni. A következő évek során számos hasonló eseményt remélnek majd a szonda földi irányítói.

A rengés hanggá alakított jelét meghallgathatjuk, a felvétel elején a szél zöreje, a közepén a most rögzített rengés, a végén pedig a robotkar zaja hallható.

Kapcsolódó angol nyelvű cikkek itt érhető el.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author: