A szonda működési ideje végét járja, ám az eddigi 11 éve során igen fontos felfedezésekhez segítette hozzá a világot, amelyeket távcsövekkel nem kaphattunk volna meg. A Vesta, majd a Ceres törpebolygók közeli vizsgálatával a szonda az aszteroidaöv teljes tömegének 45%-át mérte fel!
Az előzetes számítások alapján várhatóan szeptemberben, esetleg októberben fogy ki a szonda maradék üzemanyaga, s augusztus végére stabil, 2400 km távolságú pályára állították a Ceres körül, amelyről a becsapódás (és a Ceres szennyeződése) elkerülhető, e pályát képes lesz tartani minimum 50 éven keresztül. Az üzemanyaga végére jutva a szonda rádiója elhallgat majd – innen fogja tudni az irányítócsapat, hogy befejeződött a 11 éves küldetés.

Milyen főbb információkat köszönhetünk a szonda munkásságának?

A törpebolygók a nagy kőzetbolygókhoz hasonlóan keletkeztek, egy nagyobb tömbként kezdték a pályafutásukat, s nem számos apró összeolvadásából jöttek létre. A Vesta északi féltekéjének ősi felszíne árulkodik a korai naprendszeri bolygókezdemények méreteiről, a becsapódási kráterek alapján ezek a korábban vártnál nagyobbaknak tűntek.
A Vesta azon a helyen alakult ki, ahol jelenleg is kering, azonban a Ceres a Naptól távolabb született, s csak később sodródott a mai lakhelyére A Ceresen talált ammónia révén tudjuk, hogy a Jupiteren túli területen születhetett, mivel e molekulák kondenzációjához alacsonyabb hőmérséklet szükséges.

Kiderült, hogy az égitestek víztartalma összefügg azok születési helyével, s emellett a víz az égitest kihűlésében is fontos szerepet játszik. A Vesta száraz, a belseje egykor olvadék volt s lassanként hűlt csak ki, fémes magja és kőzetkérge van; a Ceres belseje nagy víztartalmú kőzetekből áll, ezen ülhet egy erősen sós oldatokat tartalmazó réteg, s külsejét jeges-sós, ill. vizet tartalmazó ásványokból álló kéreg borítja (azt nem tudta a szonda megállapítani, hogy lehet-e olvadt, vagy megszilárdult fémes magja). A Ceres így átmenetet képez a száraz kőzetégitestek és a jeges külsőbb naprendszeri égitestek közt.

A Ceres egykoron kiterjedt óceánnak adhatott otthont, erre mind a kémiai összetétele, mind a felszínén hagyott eróziójellegű nyomok utalnak, s azt is sejtjük, hogy a kérge alatt fennmaradt némi sóoldatos folyékony réteg. Ebből az is kiderült, hogy nemcsak a jeges holdakon (pl. Europa) lehet óceán, hanem a törpebolygókon is.

A Ceres felszínén szerves anyagokat is talált a szonda, amelyekről a kutatók úgy sejtik, a Ceres óceánjában születhettek, ahogyan a törpebolygó karbonátos-agyagos ásványai is, amelyeknek szintén meleg és nedves környezet kellett a kialakulásukhoz. A szerves anyagok a Ceres felszíne alól törhettek fel, hasonló módon a jégvulkanizmusban felszínre került sós-karbonátos anyagokhoz, amelyek a híressé vált Occator-kráter feltűnő fehér foltját okozzák. (A szerves anyagokat itt a Földön a biológiai folyamatokkal asszociáljuk, azonban kialakulásukhoz egyáltalán nem szükséges élet, a világegyetem teli van szerves anyagokkal.) A Ceres szervesanyag-foltját elsősorban az Ernutet-kráter környezetében találták meg, itt mintegy 1000 km2-en oszlik el a szonda által felismert nyom.

Szintén a Ceres kapcsán kaphattunk arról is információt, hogy a törpebolygó geológiailag aktív, vagy a közelmúltban volt az. Ennek legékesebb bizonyítékai a felszínen sokhelyütt megmutatkozó, legnagyobb tömegben az Occator-kráternél látható fehér, karbonátos lerakódások. Szintén geológiai aktivitás eredménye a Ceres legnagyobb hegye, az Ahuna, amelyről úgy vélik, jégvulkán lehet, s bár jelen pillanatban nem mutat aktivitást, a közelmúltban még működhetett a kitüremkedő lávadómhoz hasonló felszíni tünemény.

A Vesta sokkal változatosabb, mint gondoltuk, s egyúttal a Naprendszer második legmagasabb hegyének is otthont ad: a Rheasilvia nevű rendkívül mély, kb. egymilliárd éves óriáskráter középpontjából kiemelkedő csúcs magassága a talapzatától mérve kb. 22 km. A Vesta egyenlítői vidékét hatalmas kanyonok szövik át, ezek némelyike a Grand Canyonéval vetekedő hosszúságú, 465 km-es s kb. 4 km mély. A Rheasilvia kráterét létrehozó hatalmas becsapódásnak köszönhetően a Vesta déli féltekéje sokkal fiatalabb az északinál, a kráter keletkezésekor kiszóródott anyagborításnak köszönhetően. Az is világos mára, hogy a Vesta is tartalmaz némi nedvességet, ahogy ezt a Vesta-eredetű meteoritok alapján is gondoltuk, a vizet feltehetően a Vestába csapódó, külső Naprendszerből érkező, illó anyagokban gazdag kisebb égitestek, üstökösök hagyhatták a törpebolygón.

Maga a Dawn űrszonda scifibe illő különlegességet is jelent: a Csillagok háborúja TIE-vadászaihoz hasonlóan ionhajtóművei segítségével képes volt felkeresni több távoli égitestet, s az égitestek körül keringeni. A Dawn volt az első aszteroidaöv-béli égitest körül keringő szonda, majd az első, amely ezt a második megcélzott törpebolygó körül is megtette. A Dawn rekorder a leghosszabb ideig működő aktív meghajtásban is, hisz összesen hat éven át utazott a hajtóművei teljesítménye révén. Egyúttal abban is élenjáró, hogy önállóan, csak a hajtóműve segítségével végrehajtott sebességnövekedése elérte a 41400 km/h-t.

Ugyan a Dawn aktív működéséből a legoptimálisabb esetben is csak pár hét lehet hátra, az üzemanyaga utolsó cseppjéig dolgozik, és amíg ez lehetséges, küldi is haza a mérési adatait. Valószínűleg hamarosan hírt kapunk majd róla, hogy befejeződött a 11 éve tartó és igen sikeres küldetés.
Szép munka volt, Dawn!

Az eredeti angol nyelű cikkek ide1 és ide2 kattintás után elérhető.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)