Naprendszerünk gázbolygói közt egyedi a Neptunusz a holdjai tekintetében: a többi gázbolygónál jóval kevesebb kísérője van, s a legnagyobb holdja, a Triton retrográd és kötött keringésű, ráadásul a Neptunusz egyenlítőjéhez képest 157 fokos szögben kering. A Triton nagyon valószínű, hogy nem holdként született, hanem törpebolygóként kezdte életét, azonban a Neptunusz befogta s ezt követően vált a bolygó kísérőjévé.

A Neptunusz holdrendszerében nem ez az óriáshold (nagyobb, mint a Pluto) az egyetlen furcsaság: a holdak száma különösen alacsony a másik gázbolygókhoz hasonlítva, a Neptunusznak csupán 14 holdja van (jelen ismereteink szerint a Jupiter 69, a Szaturnusz 62, az Uránusz 27 holddal rendelkezik). Azonban a két dolog összefügg: a Triton a befogásakor a Neptunusz eredeti holdjainak egy részét kisöpörhette. Egy most megjelent tanulmányban a Neptunusz eredetileg volt holdrendszerét próbálták szimulálni izraeli és amerikai kutatók.

Az eredeti holdak valószínűleg az Uránuszéhoz hasonló össztömegűek lehettek, a kutatók számításai szerint az ennél nagyobb össztömeg nem eredményezett volna a maihoz hasonló rendszert a Neptunusz körül. A Triton befogásakor a korábbi holdrendszerben jelentős zavarok keletkeztek, s számos ütközés és pályaváltozás zajlott. A Triton pályaadataiból kiszámítható, hogy a hold meddig „élhet” a Neptunusz körül, s ez a jelenlegi pálya alapján csak akkor lehetséges, ha a befogott hold nem a többi holddal egy síkban kering, ellenkező esetben az ottani holdakkal való ütközések már elpusztították volna (vagy belezuhan a Neptunuszba, vagy kilökődik a rendszerből), illetve a Triton hatására a most meglévő holdak sem maradhattak volna a Neptunusz körüli pályájukon. A mostani holdak egy részének keletkezése a Triton befogását követő ütközésekből feltehetően kialakult törmelékgyűrű újracsomósodásával eshetett meg.

A modellezés során 200, különféle adatokkal lefuttatott számítást végeztek el, s ennek eredményeiből született az elmélet. Minél nagyobb eredeti össztömeget adtak a holdrendszernek, annál kisebb volt a Triton megmaradásának az esélye. Az egész helyzetre csupán az adott lehetőséget, hogy a Neptunusz közel kering a Kuiper-övhöz, s így lehetősége volt egy ottani objektumot befogni a „túl közeli” randevú során.
A Triton apránként lassuló keringéssel néhány milliárd év múlva már túl közel kerül a Neptunuszhoz és feldarabolódva megsemmisül majd, addig azonban még számos felfedezni valót adhat a kutatóknak és a jövőbeni űrszondáknak.

A kutatásról a The Astronomical Journal novemberi számában olvashatunk.

Eredeti cikk ITT és a teljes cikk pedig ITT olvasható angol nyelven.

Eredeti angol nyelvű cikk ITT található.

Fordította: Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)