A választ egészen röviden is megadhatjuk: egyetlen pixelbe sűrítve.
A pixelnyi adatok elemzését azután a Földünkről jól ismert valós adatokkal összehasonlítva lehetett következtetni a pixelek adattartalmából leszűrhető információkra. Egy exobolygó esetén olyan információkra van szükségünk, mint pl. a tengelyforgása, a légköre és felszíne felépítése és összetétele, felhőzete, az esetleges évszakos változásai, és ha vannak életre utaló jelei, akkor persze azokra is.
A Föld-pixelek alapján megállapítható volt a légkörben lévő vízből képződött felhőzet jelenléte, a bolygónk tengelyforgása is mérhető lett, mégpedig a pixelek változásainak ciklikusságában, s ezek a ciklikus változások ráadásul minden egyes mért hullámhossztartományban észlelhetőek voltak. A kutatók kiszámították, hogy egy exobolygó esetében elegendő az illető bolygó egy napja során 2-3 felvételt készíteni, s ezeket 7 ilyen nap idején át ismételni ahhoz, hogy 90%-os bizonyossággal megállapítható legyen a nap hossza (persze, amíg nincs erről infó, nem lehet tudni, mennyi ideig kell mérni).
A tengelyforgás ismeretében már magáról a bolygóról is sok mindenre lehet következtetni, pl. keletkezési körülményeit.

Persze, míg a DSCOVR direkt rálátással bír Földünkre, egy távoli exobolygó fényét számtalan egyéb fényforrás „szennyezheti” (elég a saját anyacsillagára gondolni), így azokból az adatokból jóval bonyolultabb lehet, és hosszabb ideig tarthat kinyerni a ciklikus változásokra vonatkozó információkat. Azonban részint technológiai újításokkal, részint pedig a közeljövőben működésbe lépő új óriástávcsövekkel is kissé könnyebb lesz majd ez a feladat.

A kutatás eredménye a The Astronomical Journal június 27-i számában jelent meg, a teljes cikk itt elérhető.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)