2018.10.26.

Miért csíkos a Dione?

A Szaturnusz negyedik legnagyobb holdja a Dione (1123 km átmérőjű), számos különlegességgel bír (pl. jégkéreg alatti folyékony óceánja is van), és 2010-ben, a Cassini űrszonda felvételei közt egy meglehetősen érdekes, világos csíkozást is felfedeztek a felszínén.
A csíkok úgy festenek, mintha valaki berajzolta volna a holdra a szélességi köreinek különböző szakaszait: szabályosak, egyenesek, s az egyenlítőjével párhuzamosan helyezkednek el a két félteke 45. szélességi körei közti régióban. A sávokról eleinte úgy vélték a kutatók, hogy tektonikai mozgások hagyta nyomok lehetnek, azonban a behatóbb tanulmányozásukra csak most került sor.
Naprendszerünk számos égitestjén vannak csíkok, bolygók, holdak, aszteroidák egyaránt viselik e divatos mintázatot valamilyen formában, ezek valamilyen felszínátrendeződés eredményei, pl. láncban elhelyezkedő apró becsapódási kráterek (ezeket szétesett üstökösmagok szokták hagyni), tektonikai mozgások, szél keltette mintázat, jéggejzírek kitöréseinek felszínre rakódó nyomai, vagy épp elgurult szikla hagyta nyomok. A Dione sávjai azonban mindegyiktől különböznek, világosak, halványak, és nagyon szabályos vonalúak, több 10-től több 100 km hosszan húzódnak. Mintegy 200 ilyen csíkja van a Dione-nak, a most elkészült felmérésben mind az eloszlásukat, nagyságukat végigelemezték. Mivel a csíkokat a felszín egyéb alakzatai nem szakítják meg, ebből arra lehet következtetni, hogy ezek a hold legfiatalabb felszíni képződményei lehetnek, s valószínűleg nagyjából egyszerre keletkezhettek. Hasonló jellegű sávos felszíni tünemények egy másik Szaturnusz-holdon, a Rhea-n is láthatóak (ezeket csak 2016-ban fedezték fel és csupán 20-ról tudunk), azonban e holdról nincs elegendő felszíni adatunk ahhoz, hogy komplex elemzésnek lehetne alávetni, viszont az biztos, hogy ezek nem párhuzamosak.


A felmérést végző amerikai szakemberek végigvizsgálták a Naprendszerből ismert, és csíkokat, sávokat létrehozni képes folyamatok lehetőségeit, leginkább arra keresték a választ, hogy a hold saját geológiai folyamata (pl. jégvulkanizmus), vagy valamely külső hatás hozhatta-e létre a sávozást. A vizsgálatnál minden olyan felvételt elemeztek, amelynek 1km/pixelnél jobb a felbontása, és a lehető legtöbb különböző szögből és megvilágításból készült képet vizsgálták végig, hogy mind a topográfiai, mind a fényességi különbségeket egyértelműen felismerjék.
A lehetőségeket végigjárva arra jutottak a kutatók, hogy kis sebességű becsapódások eredményezhetnek hasonló párhuzamos sávokat, az ilyen becsapódás alatt azt értik, amikor egészen apró szemcsék folyamatos, de lassan hulló zárpora éri a hold felszínét. E részecskék a Dione keringési síkjából származhatnak, viszont a pontos forrásukat nem lehet kideríteni. Mivel a Dione pályáján két másik, aprócska hold, a Helene és Polydeuces is kering, elképzelhető, hogy e holdacskák felszínéről származhat a Dione-ra hulló por. A két apró hold a Dione pályájának L4 és L5 stabil pontjai körüli területen keringenek, vagyis a nagy hold előtt és az után 60 fokkal. 


Az is kézenfekvőnek tűnhet, hogy a Szaturnusz gyűrűi a szemcsék forrásai. Mivel a legfrissebb eredmények alapján a Szaturnusz rendszerének jelen állapota meglehetősen dinamikus és új, így a gyűrűk és a hold pályája közti ingadozások során kialakulhattak a párhuzamos sávok a Dione egyenlítője körül.
Harmadik forrásként nem zárható ki olyan égitest / törmelék sem, ami a Szaturnusz rendszerén kívülről érkezett, ám talán ennek a legkisebb az esélye.
A vizsgálati eredmény legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy egy kívülről a holdra hulló anyag a hold jégkérge alatti óceánig is eljuthat, s az abban uralkodó körülményeket befolyásolhatja, beleértve az élethez szükséges anyagok meglétét is.

A kutatásról a Geophysical Research Letters számolt be október 15-én.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

5/5 (1)

Értékelés

About the Author: