2018.08.18.

Mi a helyzet az Opportunity roverrel és mire számíthatunk?

Jelentősen csendesedett a marsi porvihar, amely miatt júniusban az Opportunity rover napelemei nem tudtak elég energiát gyűjteni a működéshez, s ezért a jármű június 10-ét követően (ekkor kommunikáltak utoljára vele az irányítói) alvó üzemmódba kapcsolt.
A porvihar igen erősen fedte az égboltot, azonban az átlátszatlanság mértékét jelző tau szám az Opportunity utolsó mérésén kapott 10,8-ról mára már 2 körüli értékre csökkent, vagyis nagy mértékben javult a légköri helyzet a Marson (az Opportunity helyén az átlagos tau 0,5 szokott lenni a pormentes időjárási viszonyok közt). A porvihar csitulása azzal jár, hogy több por ülepedik ki a légkörből, mint amit a szelek és az emelő hatás fel tud juttatni.
Mivel a porvihar nyári időben esett meg, így kellően magas maradhatott ahhoz a hőmérséklet, hogy a rover túlélje a viszontagságos (és energia hiányában belső fűtés nélküli) heteket. Viszont a rover irányítócsapata úgy véli, amíg nem tisztul le teljesen a légkör, addig nem valószínű, hogy jelet kapnak a marsjárótól.
A rádiójelekre minden nap meghatározott időben fülelnek a Deep Space Network antennahálózata segítségével (ez a hálózat kommunikál a naprendszerbéli űrjárművekkel), de ezen felül készítettek egy olyan algoritmust is, amelynek segítségével az Opportunity szokványos frekvenciájától eltérőket is figyelni tudnak.
A rover, ha normál alvó üzemmódban van, és megfelelővé válnak a körülmények (elkezd a napeleme energiát gyűjteni), meghatározott időben jelzi a felébredését az irányítóközpont felé. Ha viszont – ahogy azt feltételezik – nem pusztán alvó, hanem hibaüzemmód is kialakult a porvihar miatt, a rover belső órája könnyen elállítódhat, s ilyenkor nem az előre meghatározott időpontokban próbál kommunikálni sem. Ilyen esetben a rover csak abból érzékelheti az időt, amit a környezetében tapasztal, pl. a kellő energiát biztosító napsütésből. Elképzelhető az is, hogy a rover kommunikációs berendezése is adott hibaüzenetet, ez akkor fordul elő, ha hosszabb ideje nem tudta a Földdel felvenni a kapcsolatot az eszköz és ilyenkor azt feltételezi, hogy a kommunikációs eszközben lehet a hiba oka. Ebben az esetben is van az Opportunity-nak további lehetősége, végigvizsgálja a berendezését és próbál a megszokottól eltérő módon kommunikálni az irányítókkal (emiatt is figyelnek az irányítók a megszokottól eltérő rádiófrekvenciákra is). Mivel a vihar kezdete óta eltelt kommunikációs szünet ideje már túllépett azon a beállításon, amit a rover kommunikációs hibaként érzékel, így ez a lehetőség is igen valószínű.
Ha sikerül felvenni vele a kapcsolatot, akkor sem lesz elsőre minden tökéletes, ahogy egy kómából felébredő ember esetén is, időre van szükség ahhoz, hogy minden funkciója rendben működjön újra. Kommunikációs siker esetén adatokat kérnek majd le a rover állapotáról, képeket arról, hogy mennyi por halmozódott fel rajta, megmozgatják a robotkarjait, az „ízületeit”, illetve ha valóban elveszett az órajele, akkor az órát újra beállítják. A kapott információk alapján lehet majd eldönteni, hogy mik a következő lépések, lehetőségek.
Ám még akkor sem biztos, hogy minden a régi lesz az Opportunit-val, ha sikerül vele felvenni a kapcsolatot. Könnyen előfordulhat például, hogy az akkumulátorai túlzottan lemerültek a hosszú állásidő alatt, s ezzel jelentősen csökken azok kapacitása is, ilyen esetben pl. a téli fűtési időszakban túl alacsony feszültséget tud csak biztosítani az akkumulátor.
Azonban maga a por lerakódása nem jelent igazán nagy problémát, az előző porviharnál pl. igencsak porossá váltak a kamera lencséi, azonban ez a por nagyrészt lepergett később, illetve a képekről ki lehet kalibrálni is.

Az eredeti angol nyelű cikk ide kattintás után elérhető.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

Nincs még értékelés

Értékelés

About the Author: