Aktuális elképzeléseink szerint a Holdon a sarkvidékek közelében találhatunk vizet, azonban egy most megjelent kutatási eredmény alapján ez nem valós képet tükröz.
A holdi víz jelenlétét a holdfelszínről visszaverődő napfényből spektroszkópiai eljárással mérték meg, víznek nevezve mind a H2O mind az OH molekulák nyomait (ezeket ásványokban, kötött formában kell elképzelnünk, nem pedig szabad víz- vagy hidroxil-molekulákként). Ezt egy indiai holdszonda, ill. a rajta működött amerikai spektroszkóp mérései alapján állapítottak meg, ezen molekulák ugyanis egy meghatározott részét nyelik el a napfény spektrumának, s a mért elnyelés alapján lehet őket kimutatni. A mérések azt sugallták, hogy a víz a Hold sarkvidékein állandó, a többi régióban viszont a napszaktól (megvilágítástól) függően vándorol.

A mostani kutatás finomította a korábbi mérési eredményeket egy új módszerrel, s a korábban mért napszakos változásokat és földrajzi elhelyezkedésben látott különbségeket mesterséges mérési mellékterméknek vélik.
A mérések elemzésekor a visszaverődő napfényből a felszíni hőmérsékletnek megfeleltethető saját hősugárzást le kell vonni, azonban nagyon nem mindegy, hogy miként állapítják meg magának a hősugárzásnak a hányadát. Az is nagy segítség, ha a felszín szerkezetét alaposabban ismerjük, mert a felszíni simaság ill. durvaság is befolyásolja a visszaverődéseket.

A pontosabb víz-adatokat most pontosabb kiindulási modell segítségével érték el, amelyeket az LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) szonda mérései biztosítottak, azonban az új módszer alapján a víz jelenlétéből hiányzik a napszakos váltakozás és a területi eloszlásban korábban vélt nagyfokú eltérés. Az e módszerrel kimutatott, és nagyjából egyenletes eloszlású víz nagy részben az igen reaktív hidroxil formájában lehet jelen, s ennek okán ha majd hasznosítani akarják, akkor az ásványokból ki kell előbb vonni. Az egyenletes felszíni eloszlás alapján úgy vélik, hogy a víz (ill. a hidroxil) kialakulása a napszélben érkező pozitív hidrogénionoknak köszönhető, a részecskék hatására a felszíni kőzetekben jönnek létre e molekulák. A holdfelszínt borító vulkáni kőzetek saját (a holdi köpenyből eredő) víztartalma kis eltéréseket mutat csak (ez nagyjából a módszer hibahatárához közeli érték csak) a kőzettípus eredetével, összetételével kapcsolatosan, de azt a visszahozott holdkőzetek vizsgálataiból tudjuk, hogy ezekben valóban jelen van igen kis mennyiségű víz.
A most alkalmazott módszert nemcsak a Hold, hanem más, légkör nélküli égitestek esetében is használni lehet majd az ott fellelhető víz megtalálására, s a segítségével azt is megérthetjük, hogy miként alakul ki a felszínen található víz ezeken az égitesteken.

A kutatásról a Nature Geoscience folyóirat adott hírt február 12-én.

Fordította: Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)