2018.07.09.

Megtalálták a júniusban Botswana felett felrobbant kis aszteroida egy darabját!

Június 2-án a Catalina Sky Survey földközeli aszteroidákat kutató csapata fedezte fel azt a kb. 2 méteresre becsült, 2018 LA nevet kapott kis aszteroidát, amelyet néhány órával a felfedezését követően Afrika déli része felett a légkörbe ért és igen látványos tűzgömbként felizzott. (Cikkünk a felfedezésről)

Mivel feltételezhető volt, hogy a légkörben szétdarabolódott aszteroida egyes töredékei földet is értek, ezért a helyszínre siettek a meteorit darabjainak megkeresésére verbuválódott nemzetközi tudományos kutatócsapat tagjai, s június 23-án sikerült is az első töredékre rábukkanniuk a Közép-Kalahári Vadrezervátum területén. A kutatók először a környék biztonsági kameráinak felvételeit gyűjtötték össze, majd ezek pontos elemzése után kiszámították, hogy 27 km magasságban robbant szét az aszteroida a légkörben, s ezt követően meghatározták (több kutató egymástól függetlenül is) a lehetséges hullási mező helyét. Meglehetősen nagy, kb. 200 négyzetkilométeres, feltérképezetlen területről volt szó, ahol a gyalogos terepbejárás ötödik napján sikerült egy kis méretű darabkát találni a földet ért aszteroida törmelékei közül. A Botswanai Nemzetközi Tudomány- és Műszaki Egyetem, a Botswanai Földtudományi Kutatóintézet, a Botsanai Egyetem Okawango Kutatóintézete kutatói vágtak neki a félsivatagos területnek, az engedélyek beszerzése után a keresésben a vadrezervátum dolgozói is elkísérték őket, a vadőrök részben a kutatók biztonságára ügyeltek, részben pedig maguk is segítettek a keresésben. A terep homokos talaját magas fű és bozótosok is borítják, így nem volt könnyű dolguk a meteoritkeresőknek, az oroszlánok, elefántok s kígyók társaságától a vadőrök óvták a kutatókat.

A meteoritdarabot Lesedi Seitshiro, Botswanai Nemzetközi Tudomány- és Műszaki Egyetem fiatal geológusa találta meg, aki önkéntesként csatlakozott a keresőcsapathoz. Az alig 18 grammnyi fragmentum a törvények alapján a botswanai állam tulajdona (ahogy az esetleg még megtalálandó továbbiak is) s az országban is marad, a tudományos vizsgálatát követően kiállításra kerül majd a Botswanai Nemzeti Múzeumban. A meteoritdarabot a Botswanai Földtudományi Intézet sajtótájékoztatón mutatta be (ennek felvétele itt megtekinthető, sajnos rémes a hangminősége)
Az előzetes vizsgálatok alapján nem közönséges meteoritról van szó, különleges összetételű, de a pontos mérések természetesen még hátravannak.
A meteoritdarab felbecsülhetetlen értékű, az összetételének meghatározása fontos adatokat biztosít a Föld felé igyekvő és veszélyt jelentő aszteroidák kutatói számára, hozzájárul ahhoz a munkához, amit egy esetlegesen jóval nagyobb méretű aszteroida becsapódásának elhárítására kifejlesztendő rendszer fejlesztése, tervezése igényel. Ezért külön szerencse, hogy tudományos kutatók bukkantak rá, s persze a további darabok utáni keresést is folytatják még. Azt nem lehet kiszámítani, hogy mennyi érhetett földet az aszteroidából a felrobbanását követően s mennyi darabkája volt túl apró ahhoz, hogy túlélje a zuhanást.

A 2008 TC3 hullását követően ez a második olyan, előzetes felfedezést követő meteorithullás a világon, amelyből sikerült is földet ért darabot megtalálni.

Eredeti angol nyelvű cikkek itt1 ás itt2.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author: