2017.10.20.

Meghosszabbítják a Dawn űrszonda Ceres körüli küldetését

A Dawn űrszonda 2015 márciusa óta vizsgálja közelről a Ceres törpebolygót, s most másodszorra kapott zöld utat a küldetés meghosszabbítása a NASA-nál.
A szonda minden korábbinál alacsonyabb közelpontú ellipszispályára ereszkedik majd, a szükséges pályamódosítás után a legközelebbi felszín feletti magassága csak 200 km lesz a korábbi legkisebb távolságot jelentő 384 km helyett.
A Dawn gammasugár- és neutron spektrométere számára jelent fő feladatot majd a módosítás: a műszer a Ceres felszínközeli rétegét, annak összetételét és az ott található jég mennyiségét vizsgálja e módon. Egyúttal készülnek majd felvételek látható fény tartományában is a Ceres felszíni geológiai képződményeiről, illetve a látható- és infravörös spektrométer segítségével az ásványi összetételről szerez még új információkat a szonda.
A legnagyobb közelségű átrepüléseket 2018. áprilisában, a törpebolygó napközelsége idején végzi majd a szonda, ezzel a napközelség során a feltételezhetően az elpárolgó felszíni jégből képződő ritka, kis ideig fennálló légkört is megismerhetjük majd. Ezt az átmenetileg létező légkört az ESA Herschel űrtávcsöve fedezte fel még a Dawn szonda megérkezése előtt, s úgy vélik, a Ceres légköre az üstökösökéhez hasonló módon, napközelségkor alakulhat ki. A Dawn meghosszabbított küldetése során erre a kérdésre is választ kaphatnak a kutatók.

A szonda üzemanyaga elfogyásáig a Ceres körül kering, s valószínűleg 2018. második felében fejezi be a tudományos munkákat majd, ebbe az időszakba a lehető legtöbb vizsgálatot préselik be. A földi eredetű szennyeződések elkerülése végett a Dawn nem fog leszállni vagy becsapódni a törpebolygó felszínébe, de a küldetés befejezésének pontos manőverein még dolgozik a szonda földi irányítócsapata.

A cikk eredeti nyelven ITT elérhető.

Fordította: Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

Nincs még értékelés

Értékelés

About the Author: