2018.04.27.

Megérkezett az ExoMars TGO első felvétele a pályamódosítás után

Az ExoMars TGO egysége nemrégiben állt át a végleges pályájára, ami kb. 400 km-es, közel kör alakú keringést biztosít számára a Mars körül. A pályamanővert követően az űrszonda eszközeit, így a CaSSIS nevű kamerarendszert is tesztelni kezdték, s ebből megszületett az első nagyfelbontású fotó, amelyet most küldött haza a szonda a földi irányítóknak.
Az éles kutatómunka e hétvégével indul be, ennek során a TGO a nevének (Trace Gas Orbiter – a nyomokban fellelhető légköri gázokat vizsgáló szonda) megfelelően elkezdi mérni a Mars légkörében 1%-nál kisebb aranyú gázokat.

A kamera tesztje március 20-án kezdődött, s miután szoftvert is kellett rajta frissíteni, a rendszer kiválóan működik, ezt bizonyítja az április 15-én készült, mintegy 40 km-es hosszúságú, 10 km-es szélességű sávot ábrázoló fotó is. A képet 3 színtartományban készítette el a kamera, ebből született meg a végleges fotó, amelyen a Korolev-kráter (magyarul Koroljov, csak a csillagászati nevek átírására más szabály vonatkozik, mint a hétköznapi szavakéra) peremét láthatjuk, a kráterperemen a fehér terület jégborítású.

Mivel a kráter magas északi szélességen (73°) helyezkedik el, a fényviszonyok nem tökéletesek, azonban a kamerarendszer így is elképesztően szép felvételt készített róla. A képet egyelőre manuálisan dolgozták fel, azonban hamarosan teljesen automatizált lesz ez a folyamat is.

A kamera felbontásának elméleti határa 4,6 m/ pixel, a fenti kép 5,08m/pixelen készült, ezt utólagos projekcióval állították át a végleges méretre. A kép készültekor a szonda a felszínhez képest 2,9 km/s sebességgel mozgott, s helyi időben reggel 7:14-kor készült a kép, amikor a napfény beesési szöge 76,6 fokos volt.

A szonda spektrométere is elkezdte már az adatgyűjtést április 20-án, de ahhoz, hogy értékelhető adatmennyiség gyűljön össze, hosszú időszak munkájára lesz szükség. A kamerarendszer szerepe ebben a munkában az, hogy az észlelt gázokat esetleges felszíni forrásokhoz köthető kapcsolatot feltárják a képei segítségével.

A TGO a mérései mellett átjátszóállomás szerepét is betölti, az ExoMars küldetés második eleme, a 2020-ban a marsi felszínre küldendő leszállóegység és a Föld közt. Mivel a múlt héten a Curiosity-vel már kommunikáltak a NASA irányítói a TGO adattovábbítása segítségével, így ezt a feladatát is le tudták tesztelni az irányítók.

 

 

 

A felvétel teljes méretben innen letölthető (a cikk illusztrációja ennek egy része csak).

Az eredeti angol nyelvű cikkek itt olvasható.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author: