2019.10.28.

Két év múlva NASA-rover indulhat a Hold déli sarkvidékére

A tervezett 2024-es emberi visszatérést megelőzően egy golfautó méretű automata járgányt küld a NASA a Hold déli sarkvidékére, a VIPER (Volatiles Investigating Polar Exploration Rover – Illó anyagokat vizsgáló sarkkutató rover) 2022 decemberében kezdheti majd meg a működését.
A rovert kb. 100 napos időtartammal szeretnék működtetni, ez alatt több kilométernyi utat tehetne meg, s egy 1 méteres fúró segítségével több helyszínen talajmintát is venne. A fő feladata a víz pontos elhelyezkedésének és hozzáférhető mennyiségének felmérése lesz, ez ugyanis a Holdi betelepülés hosszú távú feltétele.

Arra 2009. novemberében került sor, hogy a holdi víz jelenlétét bizonyítsák (a déli sarki Cabeus-kráterbe irányított becsapódáskor az LCROSS szonda elemezte a felvert anyagokat), azonban még mindig nem tudjuk, hogy az ottani létünkhöz vajon elegendő lesz-e, illetve, ami van, azt fel tudjuk-e majd használni. A keringő szondák mérései alapján akár több millió tonna is lehet a holdi sarkvidék vízmennyisége, de ahhoz, hogy tervezni lehessen a víz kinyerésére szolgáló eszközöket, pontosan ismerni kell annak elhelyezkedését és hozzáférhetőségét. A rover tehát ezt az információt fogja majd begyűjteni. A VIPER nemcsak a mennyiséget, hanem például azt is elárulja majd, hogy a talajban milyen mélységben található meg a víz. Ehhez különböző megvilágítású és hőmérsékletű helyszíneket keres fel, lesz köztük örök árnyékban lévő, lesz olyan, ami néha kap napfényt, és lesz olyan is, ami hosszas megvilágítást kap. A rover NSS, vagyis neutron-spektrométer nevű műszere felderíti, hogy hol rejtőzhet a felszín alatt víz, s e helyeken megállva a TRIDENT nevű fúróberendezése egy méteres mélységig lesz képes a talajból mintát kiemelni. A mintákat a rover két külön spektrométere, a MSolo és a NIRVSS fogja majd elemezni, s ezek segítségével a kivett talajminta összetételét határozzák meg, beleértve a vizet és más, az emberek számára elérhető nyersanyagot.

A VIPER rovert már a Holdig is kereskedelmi partner fogja eljuttatni, s ugyanezen kereskedelmi szerződése alapján készülő leszállóegység segítségével kerül majd a felszínre.

Videó a rover elképzelt működéséről:

Az angol nyelvű publikáció itt található.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author: