Az esetleges kilencedik (a Pluto leminősítése előtt tizedik) bolygó elméletével a csillagászok a külső égitestek pályazavarait igyekeznek magyarázni. A Naprendszer igen távoli vidékén biztosnak mondható nagy tömeg gravitációja okozhatja a régóta észlelt pályazavarokat, kérdés, hogy ez a tömeg milyen formában és hol van jelen.
Az Uránusz pályájában tapasztalt anomáliák hatására kezdték a csillagászok keresni, majd ezek segítségével is fedezte fel 1846-ban a Neptunuszt Johann Galle és Urbain Le Verrier.

Később az Uránusz és a Neptunusz (mint kiderült, pontatlanul meghatározott) pályaeltérései okán feltételezték az akkor még nem ismert Pluto jelenlétét is, bár ennek a felfedezése véletlen volt ugyan, de biztosan megtalálták volna tudatos kereséssel is előbb-utóbb, pontos mérések esetében. A módszer Newton gravitációs törvényei alapján „működik”, ugyanis a törvények szerint az ismert égitestek mozgásában a számítotthoz képest tapasztalt eltéréseket valamely más, ismeretlen tömeg okozza. Emiatt is keresik a „9.bolygót” olyan nagyon, mivel mára a korábbiaknál jóval pontosabb adataink vannak az ismert égitestek pályáiról, megbecsülhető, hogy az ezeket okozó tömeg mekkora lehet. Bár a feltételezett külső bolygó utáni kutatások eredményesek voltak abban a tekintetben, hogy számtalan Neptunuszon túli kisebb égitestet felfedeztek a keresgélés közben, ezek saját pályazavarai tovább bonyolították a képet, így a „9. bolygó” keresése is tovább folyik, egy nagyjából a Föld tömegének harmincszorosát képviselő objektum után kutatnak a csillagászok. Az eddig felfedezett Neptunuszon túli objektumok tömege viszont csak töredéke a Földének.
Ez ugyan nem túl nagy, ám ha a mára jól ismert Pluto-hoz mérjük, akkor igencsak jelentős méretű, viszont ennek ellenére sem bukkantunk eddig a nyomára.
30 Neptunuszon túli kis égitest pályaadatai alapján végzett számításokat az új elmélethez egy angol-libanoni kutatópáros, ezen égitestek az ismert bolygókhoz és a Kuiper-öv többi objektumához képest erősen elnyúlt ellipszispályán mozognak, illetve jelentősen kilógnak a Naprendszer keringési síkjából.
Különösen nehéz egy bolygórendszer egészének térbeli elhelyezkedésére következtetni akkor, ha belülről szemléljük – ahogyan ezt a saját Naprendszerünk esetében tesszük. Ma már számos exobolygó-rendszerről vannak viszont adataink, megfigyeléseink, így van némi összehasonlítási alap is. Más bolygórendszerek esetében is találtak a mi Kuiper-övünkhöz hasonló elhelyezkedésű övezeteket, s ezek megfigyelése, valamint a bolygókeletkezési modellek számításai azt sugallják, hogy az exobolygó-rendszerek kialakulásakor marad egy jó adag jeges törmelék a csillagok körüli távolabbi zónákban. E törmelékek bolygókeletkezésből megmaradt anyagcsomói alkotta korong magyarázatot adhatnak azon bolygórendszerek külső égitestjeinek erősen elnyúlt pályáira – lehet, hogy a mi Naprendszerünk esetére is igaz lehet ez?

Az ötlet alapján modellszámításokat végeztek különböző anyagkorong tulajdonságokra, bolygókeletkezési modellek, ismert anyagkorongok és bolygók körüli gyűrűk tulajdonságai alapján, és a szimulációk során megerősítést kaptak, a Neptunuszon túli égitestekre a feltételezett anyagkorong is képes lehet hatni, e zavarokat létrehozni akkor is, ha nincs 9. bolygó. A feltételezett anyagkorong a Föld tömegének kb. tízszeresét hordozhatja (a kutatók hangsúlyozták a sok összetevős számítások bizonytalanságát e téren), azonban nem szükséges a csomók eloszlására végzett modellszámítás alapján e tömegnek egy pontban, bolygóként jelen lennie.
Az elmélet nem zárja ki a 9. bolygó lehetőségét sem, könnyen lehet, hogy mind a lehetséges bolygó, mind a most elképzelt anyagkorong jelen van a külső Naprendszerben. Minden egyes újonnan felfedezett Neptunuszon túli égitest pályaadata hozzájárul majd ahhoz, hogy pontosítsák az elméleti számításokat, s előbb-utóbb el fog dőlni, hogy a korong, a bolygó, vagy a kettő együttese okozhatja-e a pályazavarokat.
A tanulmány erőssége, hogy igen sok forrásmunka eredményét figyelembe vette, s ezek elképzeléseit tárgyalta, összevetette a saját számításokban kapott eredményekkel.

A kutatás eredményét a The Astronomical Journal január 21-én tette közzé, a teljes cikk elérhető.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)