2017.09.12.

ISS reggelire – egy nappal a Szojuz fellövés előtt

Ma reggeli korán kelés sok jóval kecsegtetett, röviden össze is foglalnám.
Indult a reggel a Nemzetközi Űrállomás 5:17-5:23 közötti átvonulásával, ami 84 fok magasra kúszott az égen, bőven -3.0 magintudónál is fényesebb volt, szerencsére sikerült róla egész jó közelit lőni. Beazonosíthatóak a Dragon-12, a Soyuz MSZ–04 és a Progressz–67 űrhajók is.
Aztán következett a Merkúr, már napok óta tervezgettem hogy meg kellene próbálni megörökíteni. Nos nagyon kemény diónak bizonyult relatíve alacsony pozíciója miatt. Egészen addig készítettem róla videókat, amíg bele nem veszett a nappali égbolt fényébe. Aztán átnyergeltem a Vénuszra, szerencsére még bő fél órán keresztül szabad szemes is volt.

Készítettem egy kicsit szokatlan összehasonlítást. Ugyan nem szokás bolygókat ember alkotta eszközökkel összehasonlítgatni, de mivel minden lehetséges körülmény a kezemre játszott, miért is ne?!
A felvételek ugyanazzal a felszereléssel, ugyanolyan paraméterek mellett készültek, aminek köszönhetően hozzávetőleges képet kapunk, mekkorának is látszanak ezek az objektumok az égbolton egymáshoz viszonyítva. A képek eredetiben, nagyobb felbontásban is megtekinthetők a képekhez tartozó leírás részében található linkekre kattintva.
A méret összehasonlítás csak és kizárólag a látszólagos átmérőre vonatkozik, vagyis mekkorának látszanak az égbolton!

Végül pedig egy time lapse videó az előkészületekről, az árvonulásról és a napfelkeltéről.

 

Nagy Szabolcs

About the Author: