2020.07.10.

Hol keressem az idei nyár fényes üstökösét?

Az elmúlt napokban készült látványos fotók hatására egyre többen érdeklődnek aziránt, hogy hol kell keresni a napjainkban szabad szemmel is látható C/2020 F3 (NEOWISE) üstököst? Milyen látványra számíthat egy laikus megfigyelő?

 

Szabó Árpád fotója azt illusztrálja, hogy szabad szemmel nagyjából ilyen látványra számíthat egy átlagos megfigyelő. Érdekesség, hogy a kép alján halványan éjszakai világító felhők (NLC) is látszanak.

 

A mostani hétvégén még elsősorban hajnalban érdemes megpróbálni az üstökös megfigyelésével. Szombat hajnalban már fél 2 körül kel az üstökös, de akkor még elég alacsonyan lesz az ÉK-i égen. Fél 3 és 3 óra között már talán elég magasan lesz ahhoz, hogy megtaláljuk. Kicsivel 3 óra után lesz talán a legjobban megfigyelhető, ha nem nem felhősödik be addigra az ég. Később már egyre világosabb lesz, bár az üstökös horizont feletti magassága egyre kedvezőbb, hogy a tereptárgyak kevésbé zavarjanak be, viszont a világosodó ég egyre jobban zavarni fogja az észlelést.

Hol keressük az üstököst? A következő napokban az üstökös a Szekeres, majd a Hiúz csillagképekben lesz megfigyelhető.

 

A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös helyzete a hajnali égen, 03:30 körül. (Sky & Telescope nyomán)

A hajnali égen a Vénusztól balra, a Capellától (alfa Aur) „balra lefelé” lesz majd megfigyelhető a szabad szemes üstökös.

 

Az üstökös pozíciója szombat hajnalban 03:20 NYISZ körkényén.

 

Az üstökös útja a csillagok között július hónapban. (Sky & Telescope nyomán)

 

Aki nem szeret korán kelni, esetleg már ma (péntek) este is megpróbálkozhatja felkeresni az üstököst az esti szürkületben, de ma még valószínűleg elég alacsonyan lesz az esti égen.

 

Az üstökös pozíciója ma (péntek) este 21:42 NYISZ körkényén. Elég alacsonyan lesz.

 

A szombat délutánra jósolt hidegfront elvonultával a jövő héten már több esélyünk lesz az esti égen is megfigyelni a C/2020 F3 (NEOWISE) üstököst.

Az üstökös pozíciója júl. 14-én, kedd este 21:50 NYISZ körkényén.

 

Szabó Árpád második képe már kicsit közelebbről mutatja az üstököst. Bár a képen látható halvány csillagok elvileg olyan fényesek, hogy ha zenitben lennének, akkor szabad szemmel is láthatóak lennének, ez a kép már inkább talán azt mutatja, hogy milyennek láthatnánk egy kisebb látcsővel (binokulárral) az üstököst.

 

Ma hajnalban, a kert végéből végre nekem is sikerült lefotóznom a C/2020 F3 (NEOWISE) üstököst! Hétfő és szerda hajnalban csak vizuálisan tudtam észlelni az üstököst, mert a zsámbéki telkünkön nincs a fényképezőgéphez és a mechanikához való aksim, és az üstökös elég alacsonyan van, az észlelőteraszunkról nem látszik, ezért több száz méternyire kellett elgyalogolnom, hogy egyáltalán látható legyen.
Szerda hajnalban viszont az észlelés végén észrevettem, hogy talán a kertünk végéből lesz rá esély, hogy lefotózzam, odáig még elér a hosszabbító kábel. Sajnos, mire ma hajnalban a fák fölölt kibújt, már erősen világosodott az ég, ráadásul technikai problémákkal is küszködtem.

A C/2020 F3 (NEOWISE) júl. 10-én péntek hajnali 04:07-kor, 3×0,2s összegkép. Canon EOS 1000D + 180mm f/2,8-as Zeiss Sonnar teleobjektív, Zsámbék. Nagyjából ennyi látható az üstökösből szabad szemmel.

Jó észlelést!


About the Author: