Az elmúlt hónapok során mi is többször beszámoltunk az Opportunity rover helyzetéről, s úgy tűnik, elérkezett a pillanat, hogy a rovertől hivatalosan is búcsút vegyünk.

Az Opportunity rover 2004. január 25-én (testvére, a Spirit után 3 héttel) landolt a Marson, majd az eredetileg 90 naposra tervezett munkálataiból végül 14,5 év lett. A rover egészen a 2018 nyarán bekövetkezett hatalmas porviharig remekül működött, azonban a porvihar kezdete óta nem adott életjelt magáról, a földi irányítócsoport idén február elejéig összesen 835 alkalommal, a műszereket vezérlő parancsok rádiós küldésével próbálkozott a rover „felélesztésével”, ám sajnos hiábavalóak voltak e törekvések. A legutolsó ilyen próbálkozásra február 12-én került sor, és sajnos ez alkalommal sem érkezett válasz a marsjáróról. Az utolsó rádiójelet 2018. június 10-én küldte haza az Opportunity.

A rover elképesztő felfedezéseit és tudományos, technikai sikerét a mögötte álló tudósok, mérnökök, irányítók hatalmas munkájának köszönhetjük, s ahogy, a sikerek ellenére valószínűleg ők is igen keserűen veszik most tudomásul a küldetés végét, úgy sokunk szíve összeszorul.
A NASA február 13-án esti sajtótájékoztatóján az irányító csapat és a NASA tudományos feladatainak vezetőin túl Jim Bridenstine a NASA igazgatója is részt vett. A szakemberek: Thomas Zurbuchen, a NASA tudományos küldetési igazgatóságának vezetője, Lori Glaze, a NASA bolygótudományi részlegének vezetője, Michael Watkins, a Jet Propulsion Laboratory igazgatója, Steve Squyres, a Mars Exploration Rovers (MER) vezető kutatója a Cornell Egyetemről, John Callas, MER projektmenedzser, Matt Golombek, MER projektkutató, Abigail Fraeman, MER helyettes projektkutató, valamint Jennifer Trosper, Mars 2020 projekt rendszermérnök. A sajtótájékoztatóra a JPL kaliforniai központi auditóriumában került sor, ahonnan az összes nagy küldetés híreit közzé tették az elmúlt évtizedek során.

Az Opportunity a tegnapi, utolsó kommunikációs kísérletre sem válaszolt, így Thomas Zurbuchen bejelentette, hogy hivatalosan is lezártnak tekintik a küldetést.
Hangsúlyozta, hogy mindez az óriási eredmény csakis csapatmunkával jöhetett létre: „a tudomány csapatsport”. Bridenstine NASA igazgató azt emelte ki, hogy ünneplünk, a küldetés sikeres befejezését ünnepeljük, s egyúttal kiemelten megköszönte mindazok munkáját, akik ezt a sikert lehetővé tették. Michael Watkins JPL igazgató a marsi robotgeológus munkásságát abból a szempontból éltette, hogy kutatók nemzedékét nevelte ki, és rengeteg olyan fiatalt inspirált, akik ma már a tudományos pálya felé vezető úton járnak.
John Callas projektmenedzser arról beszélt, hogy a roverek még a fellövés előtt a szívükhöz nőttek, az utolsó tesztek idején a steril szobában kivilágítva álltak, a műszerek a különböző teszteredmények jeleit mutatták, az egész úgy nézett ki, mint egy kórházi újszülött osztály. Bár nyilvánvalóan csak gépek a roverek, a velük eltöltött idő és a törődés szinte a kutatók, irányítók gyerekeivé tették őket. Részletezte az irányítócsapat munkájának bonyolultságát, a sok esetben igen innovatív megoldásra váró feladatok sorát és nehézségét. Elárulta a titkot is: a rover annak köszönhette elképesztően hosszú élettartamát, hogy a napelemekre rakódott port a szél rendszeresen, évszakosan lefújta, illetve annak, hogy a Naprendszer legjobb akkumulátorai kerültek mindkét marsjáróba.
Abigail Fraeman személyes élményéről számolt be, még középiskolásként jelen lehetett itt az auditóriumban a leszállást kísérő eseménykor, s ekkor határozta el, hogy bolygókutatással akar foglalkozni – most pedig annak a csapatnak a tagjaként lehet ismét jelen, amely a rover tudományos munkásságát vezette.
Steve Squyres az Opportunity és a Spirit geológiai nyomozó munkájáról beszélt igen szenvedélyesen, részleteiben elmesélve a számtalan kulcsfontosságú pontot a rover(ek) munkásságában, s azokat a döntéseket, amelyeket a munka irányítás során a kutatóknak meg kellett hozni az optimális tudományos eredményekért. Matt Golombek részint e beszámolót folytatta, jó hangulatú eseményekre emlékezve, illetve a rover felfedezései kapcsán a kutatók első találgatásait, majd következetéseit elemezte. Jennifer Trosper elmesélte, hogy szerencséje volt, mivel már a Spirit és az Opportunity rendszermérnökeként is dolgozhatott, így hatalmas tapasztalatokkal a háta mögött állhatott be a Mars2020 rover csapatába. A két MER marsjáró és a Mars2020 rovere közti különbségeket és hasonlóságokat mesélte el, illetve azt, hogy miként tette a szoftverek kialakítása azt a sok szempontból automatizált munkát, amit a roverek elvégeztek, s miként építették be ennek legfontosabb tanulságait a 2020-as roverbe. Ő is hangsúlyozta, hogy mennyire csapatmunka volt minden nehézséget megoldani a két korábbi rover küldetése során. Lori Glaze a roverek munkájából következő jövőbeli küldetésekről mesélt, s arról, hogy a Marsra elsőként eljutó emberek nem lesznek egyedül, mivel egyre okosabb járművek és műszerek segítik majd a munkájukat.
Végül Bridenstine újra átvette a szót, s arról beszélt, hogy a NASA családjának tagjaiként a JPL szakemberei évtizedek óta elképesztő tudományos munkát végeznek, a lehetetlen feladatokat is teljesítették. Beszélt a jövőbeli holdutazásokról és az ottani állandó emberi jelenlétről, illetve az ezt követő marsi emberes utazásokról is – ezekhez vezető utat pedig a JPL szakemberei törték és törik most is a jövő utazóinak.

A sajtótájékoztató végig nagyon pozitív hangulatban folyt, de a szakemberek hangja azért időnként megremegett kissé.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)