2019.11.12.

Hivatalos nevet kapott az eddig Ultima Thule-ként ismert égitest

A 2014 MU69 jelű Kuiper-öv béli égitestet a New Horizons látogatása óta mindenütt csak Ultima Thule néven emlegették, most azonban hivatalos nevet is kapott az égitestek elnevezéséért felelős Nemzetközi Csillagászati Uniótól és a Kisbolygó Központtól. A nevet Washingtonban, a NASA igazgatóságán ünnepélyes keretek közt jelentették be ma délután.
A név: Arrokoth, amiről valószínűleg a legtöbbünknek egy skandináv black metál zenekar jutna az eszébe, holott ez elég messze áll a valóságtól. A név az észak-amerikai őslakos póheten / algonkin nyelven annyit tesz: égbolt. A póheten nép a Chesapeake-öböl mentén él, többek közt Maryland államban, ahol a szonda egyik fő irányító intézménye, a Johns Hopkins Alkalmazott Fizikai Labor is működik. Ugyanők felelősek az égitestet felfedező Hubble űrteleszkóp irányításáért is, így kétszeresen is kötődik Maryland államhoz az elnevezés.

Az elnevezést a New Horizons irányítócsapata a póheten törzsek vezetőivel egyeztetve javasolta az égitestnek, Alan Stern így magyarázta a névválasztást: „Az Arrokoth jelentése tükrözi azt az inspirációnkat, hogy az eget vizslassuk, a csillagok felé nézzünk, a saját bolygónkon túli világokról ábrándozzunk.”

A póheten nép gyermeke volt Pocahontas, akiről valószínűleg már többen hallottunk, mint magáról a népről.

Az angol nyelvű publikáció itt található.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author: