Az elmúlt években szokássá vált, hogy az egyes űr-küldetések adatgyűjtése nyomán születő tudományos eredményeket „csokorba” szedve, egyszerre, általában egy folyóiratban publikálják. Nem volt ez másképp az InSight eredményeivel sem, az öt tanulmány a Nature Geoscience hasábjain látott napvilágot, egy a Nature Communications-ben. Mivel ennyi tanulmányt végigolvasni különösen időigényes, a NASA és a DLR által készített összefoglalókra érdemes jelenleg hagyatkozni.

A marsrengések gyakoribbak, mint vártuk, azonban gyengébbeknek is bizonyultak a szonda SEIS nevű műszere alapján. A SEIS nemcsak a marsi mélységekben kipattant rengéseket észleli, hanem minden olyan eseményt, amely a talaj rezgéseit idézi elő. A műszer rögzítette adatokat épp ezért például a meteorológiai mérések adataival együtt lehet csak értelmezni, így elkülöníthetőek a marsrengések a szél okozta rezgésektől, vagy egy közelben elhaladó portölcsér okozta vibrációtól. A műszer több mint 450 szeizmikus jelet regisztrált eleddig, ezek legnagyobb része marsrengés lehet az elemzések alapján (tehát nem időjárás okozta „műtermék”). A legnagyobb rengés 4-es erősségűnek feleltethető meg, ez azonban még túl gyenge ahhoz, hogy a bolygó igazán mély rétegeibe, a kéreg alá, a köpenybe vagy a magba hatolva utazzon. Érdekes módon az InSight landolását követően kb. 2 hónapot várni kellett az első rengésre, úgy fest, hogy különösen csendes időszakban szállt le a szonda. Ezt követően azonban, 2019 végére rákapcsolt a Mars, és napi átlag 2 rengést regisztrál a műszer. A kutatók még várják „A Nagy” rengést, amely talán a bolygó mélységeit is feltárja majd. A Marsnak nincsenek kőzetlemezei, mint a Földnek, vannak azonban vulkáni területei, amelyek okozhatnak rengéseket, két rengést a Cerberus Fossae területéről származónak találtak az adatelemzéseket követően. A kb. 1300 km hosszú kanyonokat egykori vízmosások alakították ki, azonban később lávafolyások is „használták” az így meglévő útvonalat, mindössze 10 millió éve, s néhány egykori lávafolyást kb. 2 millió éves repedések tarkítanak, amelyeket nagyobb rengések hoztak létre. A területen, keringő szonda által készített felvételek alapján, sziklaomlások zajlanak még ma is, így egyáltalán nem csoda, hogy két rengést is e régióhoz tudtak társítani. Egyelőre olyan szeizmikus jelet nem tudtak beazonosítani, ami becsapódó meteorithoz kötődne, elég nagy bizonytalansággal, de ebből a típusú eseményből, amely szeizmikus jelet is hagyhatna, évi 2-8 darabot várnak.

A marsi felszínen a mágnesség igen különösen viselkedik. Néhány milliárd éve a Marsnak is volt tisztességes mágneses mezeje, azonban ma már csupán az egykor magnetizált kőzetekben felfedezhető nyomok utalnak rá. Az InSight magnetométerrel is rendelkezik, és ebben első a marsi felszín látogatói között, a szonda a keringő egységek mérései alapján várthoz képest tízszer erősebb mágnességet regisztrált a leszállási helyén! Míg a magasból a nagyobb területi (több száz km) átlag mérhető, a szonda a helyi, kis területre vonatkozó értékeket tudta kimutatni. Mivel a leszállóhelynél a felszín közelében lévő kőzetek túl fiatalok ahhoz, hogy mágneseződhettek volna a marsi múltban, ez azt jelenti, hogy a mélyben vannak olyan ősi kőzettömbök, amelyek magukba zárva hordozzák az egykori mágnességet. A mágneses jeleket a szeizmikus jelekkel összevetve próbálnak a kutatók a mélység titkaiból minél többet feltárni, kideríteni, hogy vajon mennyire erősen mágneses, vagy épp milyen mélyen eltemetett az illető kőzet. Emellett időszakos változásokat is detektált a műszer, a nappal és az éjszaka váltakozásával együtt változnak a jelek is, amelyek éjfél körüli időszakban pulzálnak. Egyelőre nem világos, hogy ezt mi okozza, de elképzelhető, hogy a napszél és a marsi légkör kölcsönhatásainak köszönhető.

A marsi szelekről is új adataink születtek, az InSight műszerei szinte folyamatosan mérik a szélerősséget, szélirányt, légnyomást, s a szenzorok kb. ezer forgószél közeli elhaladását detektálták már. E forgószelek, ha port is magukkal ragadnak, akkor a hétköznapi néven porördögként ismert jelenségeket hozzák létre, ám a legalább 0,5 Pa légnyomásesés akkor is jelzi az elhaladásukat, ha nincs por, ami láthatóvá tenné őket. A legerősebb ilyen forgószél 9 Pa légnyomáseséssel járt, ez eddig a legnagyobb, amit a Marson detektáltak, s elhaladását követően a szonda napelemeinek is megnőtt a teljesítménye (letakarította a port róluk a forgószél). Annak köszönhetően, hogy több műszer együttes adatának értelmezése segíti a forgatagok felderítését, azokat is észlelni tudják, amelyek nem a szonda felett haladnak át, hanem csak bizonyos távolságban tőle.
A szonda kamerái (amelyeknek nem a környezet ilyen jellegű megfigyelése a célja) eddig nem csípett el egy porforgatagot se, azonban a SEIS műszere is érzékeli őket. (Keringő egység által rögzített, az InSight mellett elhúzó forgatag nyoma viszont van, lásd az alábbi ábrán.)

Az is kiderült a mérésekből, hogy a marsi légkör a napnyugta után 2-4 órával a legcsendesebb, ekkor mind az alapszél, mind a turbulens áramlások igen gyérek. Ez a gyors marsi kisugárzásnak köszönhető, és más módon is megmutatkozott a hatása: a poros napok során a nappali időszak turbulens jelenségei gyengébbek voltak, viszont az éjszakai „csend” sem volt oly csendes, mint derült napokon, ilyenkor a légköri por akadályozta a jelentős, gyors esti kisugárzást. A szeizmométer ebben a csendes időszakban tudja a gyenge, távolról érkező rengések jeleit legoptimálisabban érzékelni. A szélmérő és a szeizmométer közös adatai arra engednek következtetni, hogy mennyire képes megemelni a közelben a port a szél, s ebből magának a talajnak a tulajdonságaira derül fény.

Az eredeti angol nyelvű publikációk itt1 és itt2 olvasható.

Időmilliomosoknak a hat tanulmány:
1. ez ingyenes összefoglaló
2. mágnességről
3. légkörről
4. marsrengésekről
5. a marsi kéregről a rengések alapján
6. ingyenes, a marsi geológiáról, főként a szonda közelében

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)