Egy svájci-német-francia kutatásban a Naprendszer hajnalának nyomait vizsgálták, mégpedig egy speciális meteorittípus segítségével: az ősi eredetű ureilit egy núbiai példányából (Almahata Sitta)vett minta felhasználásával. Az ureilit olyan grafitot és gyémántot tartalmazó meteorit, amely az elméletek alapján akkor keletkezett, amikor a bolygók kialakulása során kisebb bolygóméretű kőzettestek ütköztek, valamikor a Naprendszer születése után kb. 10 millió évvel. Háromféle elmélet van jelenleg e meteoritok gyémántkristályainak keletkezésére: vagy a Naprendszer kialakulásakor a protoplanetáris felhő széntartalmú gázaiból kémiai kicsapódás útján, vagy a grafitból nagy erejű ütközés során, vagy a szülő égitest belsejében uralkodó folyamatos nagy nyomáson jöhettek létre.

A kutatásban elektronmikroszkóp alatt és röntgenspektroszkópos eljárással vizsgálták a meteoritból vett hajszálvékony szeletet, és a benne lévő 100 mikron méretű gyémántszemcsék zárványai alapján állították fel az elméletet a kutatók. A gyémántzárványok sokat elárulnak a kristály keletkezéséről, földiek esetében pl. arról, hogy milyen mélységben, nyomáson alakultak ki a kristályok, s milyen kőzetkémiai környezetben.
A meteoritban lévő gyémántkristályokat grafitsávok választják el egymástól, s ez a grafit a gyémánt kialakulása után jött létre, valószínűleg akkor, amikor az anyaégitestből kiszakadt a kőzetdarab, és a nyomás is leesett. A gyémántszemcsék mérete alapján a gyémánt viszont biztosan nem ütközés során alakult ki, mivel azokban az esetekben nagyságrenddel kisebb kristályok tudnak csak létrejönni.

Az eredmények szerint Mars vagy Merkúr méretű égitest lehetett az ureilit meteoritok szülője, és ütközésben születtek meg a meteoritok. A protobolygó belsejében 20-21 GPa nyomás uralkodott, s magas vastartalmú szulfidzárványok kerültek a gyémántokba, amelyek előfordulása csak ilyen nyomásviszonyoknál lehetséges. Az ütközés tehát csupán azt eredményezte ez esetben, hogy feldarabolódott az anyaégitest, de maguk a gyémántok nem ekkor keletkeztek, így a vizsgálat a korábbi elméletek közt a harmadikat igazolja.
A szülő égitestben vas-szén-kén olvadékban jöttek létre a gyémántok, ezt a zárványok összetétele és azok mini telérszerű elhelyezkedése alapján feltételezik. A szülő égitest méretére vonatkozó korábbi elméletek 1000 km-es átérővel számoltak pusztán a gyémánt kialakulásához szükséges nyomás miatt, azonban a bennük talált zárványok ennél egy nagyságrenddel nagyobb nyomáson kerülhettek csak a kristályokba, így a protobolygó is lényegesen nagyobb, kb. a Merkúréval azonos (4879 km) méretű lehetett.

A kutatásról a Nature Communications számolt be április 17-én, a teljes cikk itt olvasható.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)