Évente 2%-kal nő a fényszennyezés világszerte
Fényszennyezésre panaszkodni nem a csillagászok úri huncutsága, hanem az egész élővilágot, s így minket, embereket is negatívan érintő jelenség miatti jogos felháborodás. Ha semmi mást nem vennénk számításba, csak az emberi egészségre kifejtett hatását, már akkor is gőzerővel kéne kongatni a vészharangot…
Öt esztendő alatt (2012-2016) végzett műholdas megfigyelések alapján bolygónkon évente 2,2 %-kal nő a fényszennyezés mértéke – mind a megvilágított területek nagysága, mind a világítás keltette ragyogás mértéke. Egy nemzetközi összefogásban készült tanulmány tárta fel ennek mértékét, részletekre lebontva a műholdas észlelések információit. A legnagyobb arányú növekedést azokon a területeken észlelhetjük, ahol korábban egyáltalán nem volt fényszenny… A mostani adatfeldolgozást az tette lehetővé, hogy a SUOMI műhold ezen időszakban standard mérésekkel szolgált, szemben a megelőző évtizedek becsléseihez használt számtalan különböző célú műhold eltérő szenzoraival született eredményekkel.
A műholdas mérések mellett további adatokat is bevontak a vizsgálatba, elég kétségbe ejtő eredményt kaptak.
Amikor a LED-es közvilágítási technológiája megszületett, a LED hívei azt hangsúlyozták, hogy a nagyobb energiahatékonyság miatt csökkenni fog a világításra fordított összeg. Ezzel szemben a kutatásból az derült ki, hogy bár valóban kevesebb energia szükséges a LED-es világításhoz, a csökkenés nem mutatkozik meg a gazdasági adatokban, mivel az így megspórolt összeget további területek megvilágítására fordították… A lehetőség még most is adott, hogy e technológia helyes alkalmazásával javítsunk mind a fényszenny, mind az energiafogyasztás helyzetén, ehhez azonban meg kell állítani a plusz megvilágítások kiépítését.
Egészségügyi kockázat szempontjából a LED kékes fénye különösen káros, ám sajnos a műhold ezt nem tudja megfelelően érzékelni (a szenzorai sem alkalmasak erre, illetve a kék színű fény a légkörben jobban szóródik s így kevésbé mérhető alapvetően), így valószínűleg a mérések alulbecsülik a fényszennyezés növekedésének mértékét. Habár a LED-re áttéréskor a nagyvárosok központjaiban csökkent az észlelt fényesség, ezzel szemben a városok környékén jelentősen megnövekedett.
Eredeti angol nyelvű cikkek ITT és ITT találhatók.
Fordította: Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon: Égen – Földön – Föld alatt)