2019.05.22.

Elküldhetjük a nevünket a Mars2020 szondával a vörös bolygóra

A NASA a nagyobb küldetéseihez évek óta társít olyan közösségi kampányokat, amelyekben lehetőség nyílik rá, hogy elküldjük a nevünket az adott űrszondán elhelyezett csip segítségével valahová. A következő ilyen küldetése a Mars2020 szonda lesz, amellyel – nem túl nagy meglepetésre – a Marsra utazhat a nevünk. Legutóbb az InSight Mars szondával mehettünk a vörös bolygóra, de talán akkor páran lemaradtak, nekik nyílik most lehetőségük az „utazásra”. Aki pedig már részt vett ilyen kampányban, az gyűjtheti a törzsutas-kilométereket, hasonló akciókra a Hold és a Mars meghódítására készülő küldetésekben még találkozhatunk később is. Az InSight több mint 2 millió ember nevét szállította magával, a mostani lehetőség 2019. szeptember 30-ig tart, addig regisztrálhatjuk magunkat.
Ehhez a következő oldalon kell megadni a nevünket, az adatok kitöltése után lementhetjük a névre szóló beszállókártyát.

A szonda és a fedélzetén a neveket tartalmazó csipet is hordozó rover 2020 júliusában indul útnak, s majd 2021 februárban landol. Az egy tonnás járgány az életjelek utáni kutatásban jeleskedik majd, illetve a bolygó klímája és geológiája is a vizsgálatai tárgyát képezi. Mintákat is fog gyűjteni, amelyeket egy későbbi küldetésben a Földre is visszahoznak majd a tervek szerint.
A Mars2020 leszállóhelye a Jezero-kráterben lesz, a kráter a nevét egy hasonló nevű bosznia-hercegovinai város után kapta, de a szó több szláv nyelven is tó jelentéssel bír. Ez nem véletlen, a nevezett kráter ugyanis egykor tómederként szolgált, s az egykor ide torkolló folyó deltája is látható benne, s a becslések alapján akár 1km vastag üledékréteg is képződhetett itt. Agyagásványok találhatóak a kráterben, és feltételezhetően fennálltak olyan körülmények, amelyek kedvezhettek az életnek is, amennyiben a Marson kialakult élet.

A rovert a legmodernebb mérőműszerekkel szerelik fel, de még egy kis helikoptert is magával visz a vörös bolygóra. A helikopter ugyan egészen közönséges eszköz a Földön, ám a Mars rendkívül ritka légkörében külön kihívás lesz üzemeltetni. A marsi légkör a felszín közelében is csupán akkora sűrűségű, mint a mienk kb. 30 km magasságban, és a gravitáció is harmada csupán a földinek. A helikoptert e körülményeket utánzó tesztekkel ellenőrizték és szerencsére minden megfelelően működött – a következő repülésre már a Marson kerül majd sor.
Érdekesség, hogy a Mars2020 szonda elemeinek helyére emelését ugyanaz a daru szolgálja a JPL műhelyében, amely még az 1960-as években a Mariner-űrszondacsalád építésekor is üzemelt, és azóta is minden, a JPL építésében készült űreszköznél használták.

Kapcsolódó angol nyelvű cikk itt érhető el.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author: