Októberben adtak hírt a Voyager-2 földi irányítói arról, hogy a szondáról érkező jelek alapján várhatóan néhány héten belül követi az 1-es szondát és kilép a csillagközi térbe, a pontos időt nem lehetett megjósolni, mivel eltérnek a körülmények a Naprendszer mostani, és az 1-es kilépése idején, 2012-ben volt közt. (Erről írott cikkünk)
A Voyager-1 kilépése történelmi mérföldkő volt, azonban az eltérő körülmények (napciklus) miatt a mostani kilépés legalább annyi izgalmas információval szolgál, s erre a 2-es szonda működő plazmadetektora ad lehetőséget. Az 1-es szonda ugyanilyen műszere sajnos már korábba, 1980-ban felmondta a szolgálatot, így az első kilépésnél nem kaptunk olyan részletességű adatokat, mint most.

A 2-es szonda körüli térben eddig a Napból származó részecskék voltak többségben, ez azt jelentette, hogy még a heliopauzán belül jár, azonban fokozatosan egyre több kozmikus eredetű részecskét mértek a szonda műszerei a nyár vége óta. Az arányok változásából következtetni lehetett arra, hogy hamarosan átlépi a napszél uralta terület külső határát. November 5. után a Voyager-2 plazmadetektora meredek zuhanást mért a napszélből származó részecskék sebességében, majd teljesen el is tűntek ezek az adatokból. A szonda három másik működő műszerének (kozmikus sugárzásmérő, magnetométer, és az alacsonyenergiás töltött részecskéket mérő eszköz) adatai is megerősítik a kilépés tényét.

Magának a Naprendszernek a tényleges határát az Oort-felhőn túli terület jelenti, az itt keringő égitesteket még a Nap gravitációja tartja fogva, s ez még igencsak messze van. Még nagyjából 300 év kell az Oort-felhő belső peremének eléréséig, s 30.000 év ahhoz, hogy az Oort-felhőt is elhagyja a szonda. Ezt azonban már nem fogja működőképes műszerekkel megérni, bár a szondák RTG reaktora igen stabilan és hosszú ideig üzemel, a reaktorok teljesítménye nagyjából évente 4W-tal csökken. Bár számos „felesleges” műszert, így a spektrométereket, kamerát is régen kikapcsolták az energia megtakarítása végett, sajnos a reaktorok plutónium üzemanyaga is véges, így néhány évtizeden belül végleg leállnak majd az eredetileg 5 évre tervezett, ám már 41 éve tartó mérések. Addig azonban kapjuk az adatokat a kozmikus sugárzás uralta területről!

A Voyager-2 már közel 120 CSE (csillagászati egység, vagyis a Nap-Föld távolság) messze jár, kb. 55.000 km/h sebességgel távolodik a Naptól, a rádiójele 16 óra 38 perc alatt ér a szondától a Földre.
A szondákon szállított arany lemezek, mivel a szondák akár több milliárd évet is kibírhatnak, valamikor az emberiség utolsó nyomai lehetnek majd a világegyetemben.

Az első két ábra a sugárzásmérő műszerek adatait mutatja, a harmadik ábrán a Hubble által egy távoli csillag „heliopauzájáról” készült felvétel látható, Naprendszerünk e határrégióját lépte most át a Voyager-2 is.